DR. BARÁTH ETELE (MSZP): Szerintem elég jó a mikrofonom, csak lehajtott fejjel borzasztó nehéz önre nézni. Meg fogom próbálni, jó? Ez lesz a módszerem. (Derültség az MSZP soraiban.)
A XX. században a magyar nemzet identitástudatának alakulását legnagyobb mértékben az első világháborút lezáró békekötés befolyásolta. Trianon máig feldolgozatlan, és eleven sérülés maradt az emberek lelkében. (Tirts Tamás: Zsolt, válaszoljál majd!) A diktált béke igazságtalanságát a modern magyar baloldalnak sem eltagadni, sem elhallgatni nem lehet. De ellentétben Szentgyörgyvölgyi úrral, állítom, hogy többek között a magyar politikai hegemónia, sovinizmus vezetett a trianoni összeomlásig. (Moraj a kormánypárti padsorokban. - Fütty a MIÉP soraiból.) Tudjuk, hogy a XX. század korábbi évtizedeiben a Trianon-sokk kezelése legalább annyi kárt okozott és megbocsáthatatlan vétket eredményezett, mint maga az alapok. Aki Trianont ma bármiféle ellentrianonnal akarja megválaszolni, az a nemzet tényleges érdekei ellen van. De ugyanilyen hiba ösztönözni a magyarság elvándorlását szülőföldjéről.
Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben a parlamentben tárgyalt törvényjavaslatok és a parlamenten kívül vezető politikusi nyilatkozatok olyan elemeket tartalmaznak, amelyek demokratikus fejlődésünk, európai integrációnk és nemzeti létünk békéjét egyaránt veszélyeztethetik. A szélsőjobboldalt elfoglaló parlamenti párt elnöke Kecskeméten a múlt héten kijelentette - idézem, ha nem tudnák önök -: "Az ország, a nemzet elcsatolt részei addig végérvényesen nem vesztek el, amíg van nemzeti emlékezet arra nézve, hogy vissza kell szerezni." (Taps a MIÉP soraiban.) Önökön lett volna a sor, hogy ezt időben megválaszolják. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Attól félek, hogy folytatom: Orbán Viktor úr, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke pedig egy jóízű ebédelés kapcsán kijelentette, hogy néhány éven belül a hazai gazdasági prosperitás fenntartása érdekében több millió bevándorlóra lesz szükség. (Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Glattfelder Béla: Előre megírt butaság! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Felolvassa azt, amit megírtak neki! Kajakozni tud!) Az elhangzottak nem tekinthetők elszólásnak - nem vehetem figyelembe és nem reagálhatok, mert az elnök úr felszólított -, sem felelős... (Folyamatos közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.) Tehát az elhangzottak nem tekinthetők elszólásnak, sem felelős megemlékezésnek, sem jövőt nyitó koncepciónak.
A miniszterelnök úr kijelentésének tarthatatlanságát más sem bizonyítja jobban, mint a határon túli magyarság elismert vezetőinek mai napi egyértelmű tiltakozása. (Taps az MSZP padsoraiból.) De a gazdaságban járatos felelős vezetők pontosan ismerik, hogy ma Magyarországon 1,7 millió munkavállaló-korú honpolgár nem dolgozik, és nem is tanul. (Tirts Tamás: Már mióta ugyanazt a munkát végzitek!) Majd' félmillió ember kimarad a statisztikából, senki nem tudja, hogy hol és miből élnek. Ráadásul az elkövetkezendő években mintegy 160 ezerrel nő a munkavállaló-korúnak számító személyek száma.
Ismeretes, hogy az Európai Unió országai közül egyetlenegy sincs, ahol a férfiak foglalkoztatási aránya alacsonyabb, és csak három ország van, ahol a nőké alatta marad a Magyarországinak.
Óriási cinizmusra vall, hogy ahelyett, hogy segítenénk a magyar munkaerő képzettségi színvonalának erősítését, hogy rásegítő mechanizmusok támogassák a munkaerőpiacról kiszorulókat, a külföld felé fordulunk. De a cinizmuson túl még veszélyesebb, ha ezzel a határon túli magyarokról szóló kedvezménytörvény-tervezettel szemben szól és cselekszik a miniszterelnök.
Képviselőtársaim! Már magát a kedvezménytörvényt előkészítő eljárás is felelőtlen. Nélkülözte a szomszédos országok kormányaival történő folyamatos egyeztetést, lényegi kérdésekben nem veszi tudomásul a határon túli magyar szervezetek véleményét. (Tirts Tamás: Menjetek, egyeztessetek!) Nem fogad el olyan ellenzéki javaslatokat, amelyek kizárólag a történelmi megbékélés előkészítésének, a magyarság szülőföldhöz kötődésének és a leendő törvényből származó előnyök megszerzése hatékonyságának jegyében születtek. (Folyamatos zaj a Fidesz soraiban.)
Tudomásul kell venni, hogy erőszakos beavatkozás helyett a határon átnyúló történelmi, földrajzi régiókra kiterjedő komplex gazdasági, tudományos, kutatási-fejlesztési, oktatási együttműködési stratégia közelítheti csak a célt, amelyben a jogállamok és nemzetek átfedő terrénumai alkotják az együttműködés térbeli kereteit. Ennél nincs hatékonyabb megoldás a magyar-magyar gazdaság fejlesztése érdekében.
Az MSZP egységben látja a nemzet és az EU-integráció kérdéskörét. A jobboldali revizionizmusával szemben a Magyar Szocialista Párt elkötelezett híve és résztvevője annak a politikának (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő! Idő!), amelyet önök nehezen értenek meg, amely az európai integráció keretében a határokat ellényegteleníti, gazdasági és kulturális, majd politikai értelemben is jelképessé teszi. (Gyürk András: Bravó! Nagy beszéd!)
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)