ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Hölgyeim és Uraim! Először is engedje meg, hogy megköszönjem a hozzászólását, amelyben olyan kérdésekre irányította rá a szokásosnál, a parlamenti ülés révén, remélem, szélesebb közvélemény figyelmét, melyek mindannyiunk közös jövőjét erősen befolyásolják.
Ha megengedi, én nem tulajdonítanék nagyobb jelentőséget annak, hogy az írországi választások milyen hatással lesznek a kibővítés menetrendjére; alacsony volt a részvétel, sok minden probléma merült ott fel. Engedje meg, hogy csak annyit mondjak, nem hiszem, hogy az írországi, számunkra egyébként valóban kedvezőtlen formája a népakaratnak - hiszen mégiscsak egy népszavazásról volt szó -, akadályozna bennünket abban, hogy továbbra is megpróbáljunk a saját érdekeink szerinti menetrendben haladni. Tehát szerintem az írországi népszavazás nem ok arra, hogy a magyar kormány a tárgyalási menetrendjén, a stratégiáján módosítson.
Azt hiszem, hogy hasonlóképpen nem kell a mi közvetlen napi kormányzati munkánkat befolyásolja az a valóban most már nagy erővel folyó vita, mely az Európai Unió jövőjéről szól, és amelyből ön talán épp a legérdekesebb részeket idézte itt fel: a német álláspontot, a francia álláspontot és így tovább. Valóban egymásnak feszülő álláspontok vannak, és mindannyiunk közös jövőjét határozza majd meg az, hogy ez a vita miképpen dől el. Én annyit szeretnék talán megnyugtatásképpen mondani mindenkinek, hogy ez a vita nem holnap dől el. Sőt, minden valószínűség szerint ez a vita, hogy az Unió merre haladjon majd tovább, ezek a döntések akkor születnek meg, ez a jövő akkor dől el, amikor mi reményeink szerint - ha jól tárgyalunk, és a csillagok kedvező állása sem változik meg - már belül leszünk az Unión, tehát szavazhatunk is arról, hogy merre haladjon az Unió.
Magyarországon is megindult ez a vita, szeretném erre felhívni mindannyiuk figyelmét. Néhány nappal ezelőtt, éppen itt, a Parlament épületében egy konferenciával megkezdődött az Unió jövőjéről szóló vita; ennek az írásos dokumentumai interneten is elérhetők. Arra szeretnék kérni mindenkit, akinek mondanivalója van, hogy azon a fórumon is kapcsolódjon be ebbe a társadalmi vitába.
Önnek abban is igaza van, tisztelt képviselőtársunk, hogy most aztán szépen benne vagyunk a közepében - de azt hiszem, hogy ezt akartuk. Most csak úgy csapdosnak a villámok: földhöz, termőföldhöz tapadó érdekek megvédése, a munkaerő szabad áramlásának kérdése, a mezőgazdasági kérdés, most már a finanszírozás, hogy milyen támogatásokat kaphatnak az újonnan csatlakozó országok; az ekörül folyó viták most már kezdenek érdemi vitákká alakulni. De ezt akartuk; azt gondolom, ettől nem megijednünk kell, hanem úgy kell ügyesen mozogni, hogy ezek a villámcsapások ne tegyenek bennünk kárt, és olyan utat találjunk, hogy jobb állapotban jussunk ki ezekből a vitákból, mint amilyen állapotban hozzákezdtünk ezekhez a vitákhoz.
Erre jó esély van. Tehát nem szeretném, ha azok az ön által itt jelzett, kétségtelenül létező viták és problémák elfednék a lényeget. Vagyis hogyha a magyar kormány az önök támogatásával - és ebbe az ellenzék támogatását is beleértem, az egész ország támogatását beleértem - felvértezve, jól és ügyesen tárgyal, akkor ki tudunk alkudni egy olyan csatlakozási szerződést, amely minden magyar ember számára, minden magyar család számára jobb életlehetőségeket teremt, mint amilyenekkel most rendelkezünk. Ez a tétel persze nem cáfolja azt az ön által is idézett antropológiai megállapítást, miszerint az Európai Unión kívül is van élet, hiszen mint látható, nem mondom, hogy hibátlan állapotban, de mégiscsak mindannyian, itt, az Unión kívül is életben vagyunk. (Derültség.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azonban engedjenek meg még egy gondolatot. A kormány azt a tanácsot fogadja meg és azt az utat követi, amit ön is adott itt most a számunkra: csak azokat az uniós normákat kell most azonnal átvennünk, amelyek egyébként is szolgálják hazánk érdekét. Azokat a normákat, amelyek nem szolgálják az érdekeinket, nem kell azonnal átvenni; vagy átmeneti könnyítést kell kérni - van egy ilyen csoportja a kérdéseknek -, vagy be kell írni a jogharmonizációs döntéseinkről szóló jogszabályokba, mindig be is írjuk, gondolom, önök is szokták ezt látni, hogy egyébként ez a norma akkor lép hatályba, ha Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Tehát a kedvezőtlen hatású jogszabályoknak a hatálybalépését időben kijjebb kell tolni, én ezzel egyetértek.
Szeretném azt is elmondani önnek, hogy a magyar kormány nevében meg kell köszönjem, hogy a mögöttünk hagyott hét második felében, mind a holnap tartandó külügyminiszteri tárgyalási fordulót megelőző hatpárti tárgyaláson, mind az Európai Integrációs Tanács teljes ülésén önök a magyar kormány álláspontját elfogadták és támogatásban részesítették. Köszönöm szépen, hogy továbbra is teljes támogatást élvezve folytathatjuk a tárgyalásokat. (Taps a Fidesz, az MDF, az FKGP és a MIÉP soraiban.)
(15.10)