DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ebben az évben, 2001-ben naptárilag egybeesett pünkösd és a magyarság gyásznapja, június 4-e. Mindkettőért zúgtak a harangok, természetesen más-más előjellel.
Pünkösd a Szentlélek eljövetelének a napja. Az Írásban írva vagyon, hogy ekkor, réges-régen mindenki a saját nyelvén értette az üzenetet, hogy szeressék és megértsék egymást. Ama bizonyos 71 évvel (Sic!) ezelőtti június 4-én viszont sem a világ, sem Európa nem értette meg a magyarok jajkiáltását elveszett földjeikért és elveszett lelkeikért. Azóta is nagyon sokat beszélünk arról, micsoda káros hatása van még ma is Trianonnak, de kevesebbet beszélünk arról, mi volt az a folyamat, amely Trianont eredményezte, milyen okok vezettek oda, hogy ez a szörnyű tragédia bekövetkezett.
Természetesen az okok rendkívül összetettek; én egyet szeretnék kiemelni, nevezetesen azt, hogy a magyar termőföld idegen kézbe jutott, idegenek kezébe jutott. Ismerjük ezeket a történéseket ifjúságunk meghatározó olvasmányaiból, az Elnémult harangokból, Az elsodort faluból és Wass Albert számtalan könyvéből. Ismerjük, hogyan kellett a mezőségi magyarnak, a székely embernek hitelt felvennie a kis földjére, hogyan vetettek aztán arra jelzálogjogot, és hogyan húzták ki a talpa alól a földet, hacsak nem kereszteltette meg a gyermekét egy másik templomban, mint ahol őt vagy az őseit megkeresztelték; és hogy lett a Jánosokból Janku, vagy hogyan lett eleve idegen tulajdon a magyar föld.
Persze hallunk most is hasonló híreket, hallunk a zsebszerződésekről, hallunk a dunántúli földvesztésekről, már Borsodból is hallunk ilyenekről. Tudjuk persze ennek az ellenszerét is, tudjuk, hogy a zsebszerződés semmis szerződés, érvénytelen.
Lehetne-e tenni ellene valamit? Nem sokat teszünk. Lehetne tenni ellene például olyat, hogy akár az állam javára marasztalhatnánk - ezzel fel lehetne tölteni a majdani nemzeti földalap földkészletét. De ugyanígy elő lehetne írni az állam elővásárlási jogát, ami szintén a nemzeti földalapba kerülhetne, ha az állam élne ezzel. S még a csatlakozás után is tudjuk ezeknek az ellenszerét, miként lehet diszkrimináció nélkül is korlátozni: szakmai előírásokkal, hosszabb idejű lakhelyhez kötéssel és egyebekkel.
Én azonban nem ebben látom a kérdés megoldását, hanem abban, hogy a magyar parasztot olyan helyzetbe kell hozni, hogy egyáltalán eszébe se jusson eladni a földjét, eszébe se jusson eladni a magyar földet, mert az a számára megfelelő megélhetést és társadalmi elismerést jelent - ezt kellene elérnünk. Ezt el lehet érni hitelkonstrukciókkal, a magyar mezőgazdasági gépipar fellendítésével, különböző termékpályás szövetkezetek létrehozásával, ezek kedvezményezettségének a megteremtésével és egyebekkel; tehát tulajdonképpen azzal, hogy a magyar parasztot olyan helyzetbe hozzuk, hogy versenyképes legyen, s ne csak az osztrák szomszédnak, ne csak a holland telepesnek érje meg Magyarországon mezőgazdasággal foglalkoznia, hanem a magyar földművelőnek, a magyar parasztnak is. Ezeket az intézkedéseket vagy azok nagy részét tulajdonképpen itt kell meghozni, itt, a parlamentben; azok alapjait törvények kell hogy képezzék, például elsődlegesen a nemzeti földalap létrehozása lenne egy ilyen intézkedés.
A magyar paraszt az élni akarásából, a tenni akarásából az évszázadok során már bizonyított - most, tisztelt Országgyűlés, rajtunk lenne a sor; és úgy érzem, a felelősség is a mienk. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)
Előző Következő