VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nyugodtan mondhatom, történelmi döntést hozott a múlt héten a Nemzeti Bankkal egyetértésben a magyar kormány. Múlt hét keddi ülésén a kormány döntött a forint teljes konvertibilitásáról. Ezzel a magyar gazdaságpolitika lezárta azt a 70 éves történelmi szakaszt, amelyet a kötött devizagazdálkodás jellemzett.

Tisztelt Ház! Az 1929-33-as gazdasági világválság a magyar pénzintézeti rendszert 1931-ben érintette meg. 1931. május 11-én jelentették az első bankcsődöt, amely pánikká alakult át. A bankcsődök hatására az akkori kormány 1931. július 14-16. között háromnapos bankzárlatot rendelt el. A magyar banktörténelemben először és eddig utoljára került sor ilyen kormánydöntésre. 1931. július 16-án bevezették a kötött devizagazdálkodást, a külföldi fizetési eszközök forgalmának Nemzeti Banknál való összpontosítását. A hazai valuta külföldre vitelét kiviteli engedélyhez kötötték, a külföldre szállított áruk és értékpapírok ellenértékét devizában a Nemzeti Banknak kellett beszolgáltatni, a külföldiekkel szemben fennálló tartozásokat be kellett jelenteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hetven évvel ezelőtt így indult a kötött devizagazdálkodás, amely előírásaival, szabályaival drámaian megnehezítette a magyar állampolgárok életét. A hatalom sok esetben visszaélt a devizajogszabályokkal, a kommunista diktatúra négy évtizedében az elnyomó gépezet eszközként használta a polgárokkal szembeni terrorra. Emberek százezrei kerültek bíróság elé deviza-bűncselekmények miatt, vesztették el vagyonukat, munkahelyüket, s váltak egy életre megbélyegzetté. Szinte nem volt az '50-es években olyan koncepciós per, ahol ne alkalmazták volna a devizával való visszaélés vádját - elég itt talán a Mindszenty-perre utalnom. Az ÁVH gépezete bevett módszerként alkalmazta a tiltott devizatartás vádját. A fenyegetettség, a megaláztatás, a kiszolgáltatottság érzése kötődött a külföldi valutákhoz.

Tisztelt Ház! Nehéz azt ma még megmondani, hogy azok a félelmek, amelyek 70 év alatt ivódtak belénk, mennyi idő alatt múlnak majd el. Ma még szokatlan érzés, hogy ezentúl a valutarejtegetés, a kötelező beváltás, a kiviteli engedély, a deviza-hazahozatali kötelezettség, az engedélyek beszerzése, a deviza-bűncselekmény a múlt része lett. Idősebb polgártársaim számára furcsa lesz, ha száz márka miatt nem kell az országhatár felé szorongással és félelemmel közeledni. Tény, a magyar kormány döntése az állampolgárokat devizaszempontból nagykorúsította. Az intézkedésnek egyaránt nyertesei a magánszemélyek, a vállalkozások és a hatóságok is. Joggal vetődhet fel a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, mi tette mindezt a régióban elsőként Magyarországon lehetővé.

Ha címszavakban akarom megfogalmazni, akkor azt mondhatom: 5 százalékos gazdasági növekedés, mérséklődő hiány, erőteljes külföldi tőkebeáramlás, csökkenő eladósodottság, alacsony munkanélküliség. Az alkalmazkodó és versenyképesebb magyar gazdaság, a magyar modell eredményei önmagukért beszélnek, s ma már minden állampolgárt, vállalkozást érettnek tekintünk arra, hogy saját maga döntsön arról, mit tesz pénzével belföldön, külföldön, valutában vagy forintban.

A kormánydöntés hatására megszűnik a korábbi deviza-hazahozatali kötelezettség, lehetőség nyílik a polgárok számára, hogy külföldön devizahatósági engedély nélkül forint- és devizaszámlát nyithassanak, korlátlanul lehet valutát tartani, a valuta jogcímtől és eredetvizsgálattól függetlenül helyezhető devizaszámlára, és azzal szabadon lehet rendelkezni.

 

(14.10)

 

Külföldiek is vásárolhatnak egy évnél rövidebb lejáratú értékpapírokat, valamint megszűnik számukra a konvertibilis, nem konvertibilis számla közötti különbség. Ezenkívül számos olyan adminisztratív teher, amely a korábbi kötöttségekhez kapcsolódott - például bejelentés, okmányok bemutatása, elszámolás és így tovább -, megszűnik, megkönnyítve ezzel a polgárok életét és a vállalkozások tevékenységét. A kormány a következő hónapokban a devizaliberalizációval kapcsolatos további jogszabályokat is áttekinti, ennek során közel húsz törvényt, továbbá kormány- és miniszteri rendeleteket, valamint jegybanki rendelkezéseket fog felülvizsgálni.

"A világról bennünk élő kép megváltoztatásával képesek vagyunk arra, hogy megváltoztassuk magát a világot" - mondta Willis Harman. Ezen az úton egy kis, ugyanakkor jelentős lépés a devizaliberalizáció, a forint teljes körű konvertibilitásának megteremtése. Minél több új ablakot nyitunk a világra, annál otthonosabban mozgunk benne, annál több lehetőséggel élve irányíthatjuk a gazdasági befektetők, üzletemberek figyelmét Magyarországra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

Bízom abban, hogy ennek a folyamatnak az elősegítésében mind az állampolgárok, mind a politikai élet szereplői továbbra is segítségünkre lesznek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage