DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz álláspontját Hörcsik Richárd képviselő úr elmondta, én itt kizárólag Bauer Tamás képviselő úr felszólalása két gondolatával szeretnék foglalkozni.
Az egyik az, hogy Hörcsik képviselő úr elmondta, hogy a tulajdonosnak a karbantartási kötelezettsége a polgári jog szabályai szerint fennáll. Ebben a törvényjavaslatban nem ez az új, hanem a jövendő tulajdonos vagy a jövendő használó ellenőrzési joga. Ezt a kötelezettséget tulajdonképpen az élet dolgozta ki, és az a gyakorlat készteti álláspontunk szerint a kormányt, hogy azok a tulajdonosok vagy használók, akik nem rendelkeznek nagy bőséggel, anyagiakkal, a karbantartási kötelezettségüket a jövőben is saját tulajdonukban vagy használatukban maradó ingatlanokra fordítják, és egyszerűen feladják azt a karbantartási kötelezettségüket, ami a valamikori átadandó ingatlanokkal kapcsolatban áll fenn.
Ez az a kérdés, amit minden körülmények között meg szeretnénk akadályozni, s itt is szeretném kihangsúlyozni - az általános vitánál már kihangsúlyoztam -, hogy csak a megfelelő karbantartás. Itt nem arról van szó, hogy felújítást és nem tudom, hogy még milyen pluszterheket kellene vállalnia.
Itt rögtön a másik gondolattal szeretnék foglalkozni. A felszólalásomban elmondtam, hogy nem szeretnénk olyan kibúvót beengedni ebbe a törvényjavaslatba, amelyik a karbantartási kötelezettség alól úgy oldja fel az önkormányzatot, hogy az állam támogatását kérheti ehhez a kötelezettséghez. Gyakorlatilag ez a tulajdonosi jogosítványokból ered, és ennek a költségeit a központi költségvetésre való áthárításával nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen.