ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Várhegyi Attila államtitkár urat, most vagy később kíván válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Később kíván.
Így tisztelt Országgyűlés, az általános vitát lezárom. A részletes vitára következő ülésünkön kerül sor. És még egyszer elmondom: tehát a módosító javaslatokat holnap 12-ig lehet benyújtani.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/3984. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/3984/10. számon kapták kézhez.
Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Nincs jelentkező.) Nem kívánnak.
Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatok számára figyelemmel indítványozom, hogy a módosító javaslatokat összevontan, azaz egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki egyetért a javaslatommal, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Igen, láthatóan egyhangú. Az Országgyűlés megszavazta, így összevontan tárgyaljuk a módosító javaslatokat.
Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-5. pontjaira. Jelezték felszólalási szándékukat a monitoron; Hörcsik Richárd képviselő úr, Fidesz. Tessék, képviselő úr!