DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Reméltem, hogy az államtitkár úr Lezsák képviselő úr felszólalására is reagál. Lezsák képviselő úr olyan magasra emelte a mércét az MDF számára, hogy nem látok lehetőséget arra, hogy az MDF támogassa ezt a törvényt, hiszen a műemlékvédelem eddigi koncepciójának teljes felülvizsgálata nem is ennek a törvénynek a feladata, igazgatási kérdésekkel foglalkozik ez a törvény, és azt gondolom, hogy nem is lenne helyes egyébként, ha teljesen megváltozna a műemlékvédelem koncepciója.

Nem azt képviseltük itt a parlamentben, hogy a magyar műemlékvédelem vagy egyáltalán a kulturális örökséggel foglalkozó különböző szakmák akár több évtizedes tevékenységével lenne probléma. A mi kifogásunk az, hogy ez az igazgatási megoldás, amit a törvénytervezet javasol, nem jó, nem is módosítható úgy ez az elképzelés, hogy megfeleljen a mi nézeteinknek. Nem arról van szó, hogy ne legyen hivatal, természetesen ez ügyben - mint Lezsák képviselő úr érvelt - mi is azt gondoljuk, hogy kell egy igazgatással foglalkozó hivatal, csak más koncepció alapján.

De amit Lezsák képviselő úr elmondott, az részben a szakmák - ha tetszik - önérzetét érinti, hiszen az elmúlt évtizedekben magas színvonalon képviselte egyebek között a műemlékvédelemmel, a régészettel foglalkozó szakma a maga szempontjait, pénzügyi lehetőségei természetesen korlátozottak voltak, és még egyszer mondom, az a mérce, amit itt képviselő úr megfogalmazott, nem tudom elképzelni, hogy ebben a törvényjavaslatban módosító indítványokkal keresztülvihető lenne. Tehát, ha jól értem, az MDF nem tudja megszavazni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage