GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! (Bauer Tamás közbeszól.) Úgy ítélem meg, hogy az időskorúak és általában bármilyen munkavállalói csoport diszkriminálása eléggé fontos, súlyos társadalmi ügy (Csige József: Szégyen!) ahhoz, hogy eltűrjük, hogy minden, e tárgyban történő felszólalás végül politikai dühkitörésbe, epeömlésbe torkolljon. (Dr. Kis Zoltán: Életedben nem dolgoztál, öreg. Itt kezdted. Az egyetemet! - Mádai Péter közbeszól - Derültség az SZDSZ padsoraiban. - Az elnök csenget. - Dr. Kis Zoltán: Túl vagy a harmincon munka nélkül!)

Ha a Fidesz kongresszusán elhangzott szöveg elemzésébe kíván a képviselő úr mélyebben elmerülni, akkor ezt tisztességesen úgy teheti meg, ha a szöveg teljes egészét idézi, mivel az elmondott szöveg pontosan úgy hangzott, hogy pártállami múmiák. Ez a kiegészítés, a szöveg teljes ismerete (Bauer Tamás: A pártállam itt van. - Csige József közbeszól.) már kellőképpen mutatja azt, hogy a Fidesz kongresszusán elhangzott beszéd nem annyira az életkorral függött össze, hanem inkább az említett urak múlt rendszerbéli, diktatúrabéli politikai szerepvállalásával függött össze (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van! - Dr. Kovács Zoltán: Így van! Ezt értelmeztétek félre!), arra utalván, hogy az említettek az akkori diktatórikus elnyomásban vezető szerepet játszó párt központi bizottságának tagjai voltak. (Bauer Tamás: Kovács? - Tardos Márton: Tévedni emberi dolog. - Mádai Péter: '19-ben vöröskatona volt.)

Ami a munka törvénykönyvét illeti, nyilvánvalóan a politikusok jelölése, választása nem a munka törvénykönyvével összefüggő kérdéskör, ezért erre vonatkoztatni a diszkrimináció tilalmát tévedésnek tekinthető. A munka törvénykönyvének azonban van egy olyan része, amely a munkavállalókra vonatkozik, amely a diszkrimináció általános tilalmát fogalmazza meg.

Amikor önök először szóltak erről a tárgykörről az Országgyűlés falai között, arra kértem önöket, hogy fogadják el a munka törvénykönyvének azt a módosítását, amit nemrég terjesztettünk a parlament elé, amelyik a diszkrimináció esetében bevezette volna a fordított - bevezette, mert később aztán mi elfogadtuk az önök szavazata nélkül - bizonyítási kötelezettséget.

Magyarán, egy olyan új rendszert vezettünk be a munka törvénykönyvében, amely minden munkavállalót lényegesen jobban véd bármifajta diszkriminációval szemben, légyen szó akár életkor, faj, vallás, nemzetiség vagy bármi más szempont szerinti megkülönböztetésről, mint a korábban hatályos munka törvénykönyve.

Arra kértem önöket, hogy fogadják el a munka törvénykönyvének ezt a módosítását. Önök nem tették ezt meg. Hiába kértem önöket, kifejezetten az SZDSZ képviselőcsoportját név szerint is megkértem, hogy fogadják el ezt a törvényjavaslatot, amelyik nagyobb védelmet jelent a diszkriminációval szemben a munkavállalók számára, önök nem tették.

Természetesen érthető, hogy ezek után, amikor kiderült, hogy Demszky Gábor kampányával élesen ellentétben áll a Demszky Gábor irányítása alatt álló Budapesti Közlekedési Vállalat mindennapi gyakorlata, amikor olyan hirdetést tesznek közzé, amelyben életkor szerint diszkriminálják a munkavállalókat (Szalay Gábor: Amit azonnal vissza is vontak Demszky Gábor közbenjárására! - Közbeszólások.), akkor önök erre ilyen, az önéhez hasonló politikai dühkitöréssel válaszolnak.

Volt más állami tulajdonú cég esetében is hasonló törvénytelen eljárás, mint amilyen a BKV esetében. De a BKV másképp járt el, mint a másik említett cég. A BKV nem kért bocsánatot (Tardos Márton: Ez nem igaz!); Rogán képviselő úrnak írt levelében, illetve az Országgyűlés foglalkoztatási bizottsága előtt elmondott beszédében mentegette, sőt mi több, megalapozottnak tartotta a BKV eljárását. Azt hiszem, hogy ebben az esetben egyetlenegy követhető út lett volna a BKV és az SZDSZ előtt is: a bocsánatkérés, amit más állami tulajdonú cégek megtettek.

Ilyen esetben, amikor teljesen nyilvánvalóan, mindenki által elismerten arról van szó, hogy munkavállalókat életkor szerint diszkriminálnak - és ez egy kellemetlen eset, de napvilágra került, pont egy olyan üggyel kapcsolatban, amit az előbb ön említett, képviselő úr -, akkor szerintem ezt az utat kellett volna járni, nem pedig azt, hogy állandóan, hétről hétre, amikor alkalmuk nyílik, itt, az Országgyűlés napirendjén (Mádai Péter: Háromhetente csak! - Csige József: Hébe-hóba!) politikai dühkitörésbe torkolló felszólalásokat tesznek.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Kis Zoltán: Rogánék visszaállítják a 35 éves korhatárt, és te sem leszel Fidesz-tag!)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage