DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a latin mondás jut az ember eszébe: de gustibus non est disputandum - ízlések és pofonok különbözőek. Lehet, hogy az ízlésbeli azonosság sokszor a politikai különbözőséget is át tudja hidalni.

Mindenesetre hadd vegyem a védelmembe Solymosi Frigyes akadémikust. Én is olvastam az ő cikkét, ami éppenséggel a Népszabadságban jelent meg; nem a parlamentben elhangzottakat tette kifogás tárgyává, hanem egy pártrendezvényen elhangzottak fölött borongott, kissé búsan.

Szovjet stílusról, meg nyugati stílusról nyilván sokat lehetne beszélni. A jellemalakulás és az alakváltozás kérdése már egy korábbi napirend előtti felszólalásban tárgyalásra került - én tisztelettel csak erre utalnék vissza.

Azt is gondolom, hogy a megtámadottnak igenis módja van parlamentáris keretek között is választ adni, hiszen számtalan megszólalási fórumot biztosít az Országgyűlés. Magyarországon a sajtó is szabad. Ön a reagálás lehetetlenségét a közmédia állapotával hozta összefüggésbe. Én nem látok e két kérdés között semmifajta összefüggést, tekintettel arra, hogy a médiaszervek (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Szemüveget!) nagy része a privát szférába tartozik, amelyek virágzanak, és semmiféle válság nem sújtja őket. (Folyamatos zaj.)

Egyetértünk abban, hogy a társadalmi esélyek megteremtésének a biztosítása, illetve a gyermekszegénység, a szegénység elleni küzdelem az egyik legfontosabb feladat. Én azt hiszem, ennek a kormánynak nincs szégyenkeznivalója ezeken a területeken sem. Nagyon hosszú út vezetett odáig, és igen komoly áldozatokat kellett hoznia az országnak ahhoz, hogy ma már egy átlagos magyar családban a harmadik, netán a negyedik gyermek vállalása nem a szegénység szinonimája, nem azzal egyenértékű. Sőt, az igen nagyvonalú adókedvezmény-rendszer következtében a harmadik gyermek vállalása éppenséggel több pénzt, magasabb jövedelem családban maradását jelenti.

Amennyire nem helyes dolog másokat sértegetni, ugyanannyira helytelen talán és túlreagálás - most egy másik m-betűs szót hadd használjak - a politikai mimózaság, képviselő úr. Ettől is jó volna tartózkodni!

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban. - Vancsik Zoltán: Levegőt vehetünk?)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage