DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök úr Lausanne-ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyén bejelentette, hogy a kormány azt tervezi, hogy Magyarország megpályázza a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezési jogát. (Taps a kormánypárti padsorokban és szórványos taps az MSZP soraiban.)
Tisztelt Ház! A kezdeményezést kedvezően fogadta a magyar közvélemény, és örömünkre máris komoly társadalmi vita alakult ki körülötte. Az olimpia ügye sokakat érdekel ebben az országban. A magyar sportolóknak az újkori olimpiákon aratott kimagasló sikerei Magyarországot száz esztendeje a nemzetközi olimpiai mozgalom egyik legfontosabb országává emelték. Az összesített éremtáblázatok szerint - ahol Magyarország az előkelő 9. helyet foglalja el - Svédország kivételével nincsen előttünk olyan ország, amely lakosságát tekintve nálunk kisebb lenne, és nincsen olyan ország, amely területét tekintve kisebb lenne, mint Magyarország.
Tisztelt Országgyűlés! Ami a rangsorok tekintetében a mostani vita szempontjából még fontosabb, hogy az első, 1896-os athéni olimpia óta összesített éremtáblázat szerint az első tízben Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol eddig még nem rendeztek olimpiát. Nézzük csak: volt már nyári olimpiai az Egyesült Államokban, Oroszországban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Svédországban, Nagy-Britanniában - néhol többször is -, ezek előttünk állnak a rangsorban; de a közvetlenül mögöttünk állók között is számos olyan van, ahol már rendeztek olimpiát, ilyen Finnország, Japán vagy legutóbb Ausztrália, hogy csak a legsikeresebb sportországokat említsem.
(14.10)
Ez azt mutatja, tisztelt képviselőtársaim, hogy a magyar sportolók sikerei már előre kiérdemelték nekünk, Magyarország számára az olimpiát. Vagyis amikor a magyar kormány olimpia megrendezését kezdeményezi, akkor egyben egy történelmi adósságnak a teljesítését is elvégzi. Köszönet ezért egyébként a magyar sportolóknak, akik annyi dicsőséget hoztak ennek a kis országnak. (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! De vajon képes-e ez az ország egy ilyen nagy vállalkozásba belevágni és azt meg is valósítani? A olimpia megrendezése nagy dicsőség, de egyben hatalmas erőfeszítést, áldozatvállalást és kitartást is igényel. Ha egy ilyen vállalkozás sikerül, az óriási lökést adhat az egész ország fejlődésének.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja úgy gondolja, hogy minden kishitűséggel szemben Magyarország, annak fővárosa - együttműködésben az ország többi településével - a XXI. század második évtizedében igenis képes egy sikeres olimpia lebonyolítására. Ezért a Fidesz frakciója támogatja a kormány kezdeményezését.
Budapest mai állapotairól persze a Fidesznek is megvan a maga saját álláspontja, de minden pártpolitikai elfogultság ellenére is, a szocialista polgármester-helyettessel szemben a fővárost irányító MSZP-SZDSZ-koalíció tízéves munkájáról nem olyan a véleményünk, hogy azt állítanánk, mint ahogyan Vajda Pál tette a napokban: "Budapest lassan arra sem alkalmas, hogy ki lehessen lépni az utcára."
Tisztelt Ház! A Fidesz véleménye szerint az olimpiára való sikeres felkészülés alapos, megfontolt döntéseket, széles körű egyetértést és nemzeti elhatározást igényel. Az olimpia ügye össznemzeti ügy, ezért a politikai erők és pártok között is rendszeres egyeztetést igényel. Ennek az egyeztetésnek a színtere lehet a Magyar Köztársaság Országgyűlése. Ezért a Fidesz képviselőcsoportja mai ülésén úgy döntött, hogy javasolja a magyar parlament sport-, területfejlesztési és gazdasági bizottságának, hogy az olimpia megrendezésével kapcsolatos parlamenti feladatok összehangolására hozzanak létre egy közös olimpiai albizottságot. Az olimpiai albizottság jó keret lehet a pártok közötti egyetértés kialakítására. Javaslatunkról levélben fogom értesíteni Áder János elnök urat, illetőleg az érintett bizottságok elnökségeit.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz üdvözli és a magyar polgárok többségével együtt örül a kormány nagy horderejű kezdeményezésének, és biztosíthatom a kormányt, a miniszterelnök urat, hogy a magunk eszközeivel hozzájárulunk országépítő vállalkozásunk sikeréhez.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)