DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Nem lesz annyi, elnök úr! Csak annyit mondok Sági képviselőtársamnak, hogy egy alapvető közgazdasági dolog az, hogy ha egy régióban fejletlenek a vállalkozások, kevesebb a bér, akkor kevesebb az 1,5 százalék is. Ez egyszeregyje a matematikának. Tehát nyilvánvaló, hogy egy gyengén fejlett településen kevesebb az 1,5 százalék, azaz a szakképzési hozzájárulás összege.
A másik: én egy szóval nem mondtam, hogy a felsőoktatást ne "hozzuk helyzetbe" - idézőjelben. Egy szóval nem mondtam! Csak egy hatásvizsgálatra gondoltam, mert én tudok olyan felsőoktatási intézményekről, amelyek igen jól el vannak látva, és tudok olyanokról is, amelyek kevésbé vannak ellátva. Mivel, mondom, két lovat ültem meg, ismerem a felsőoktatás helyzetét, és tudok olyan középiskolákról, amelyek jól el vannak látva eszközökkel, de tudok olyanokról is, amelyek igen gyengén.
Tehát csupán a hatásvizsgálatról szóltam, semmi másról. Köszönöm.