SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Két dologra szeretnék reagálni Takács Imre képviselő úr felszólalása kapcsán, illetve három dologra.

Egyrészt a vállalkozások színvonala vagy régiós elhelyezkedése szerintem egyáltalán nem befolyásolja a törvény lényegét. Az, hogy valamelyik cég éppen Hajdú-Biharban telepedik le vagy Vas megyében és ott milyen a bérskála, az ebből a szempontból lényegtelen kérdés.

Az ellátottságra még mindenképpen reagálnék. Tisztelt képviselő úr, higgye el nekem, hogy néhány szakközépiskola messze jobb állapotban van, mint a felsőoktatási intézmények nagy többsége. Messze jobb állapotban van! Sokkal több fejlesztésre fordítható pénzt tudnak összeszedni cégektől, mint az eddig lehetőséghez sem jutó felsőoktatási intézmények. Miért baj az, ha a felsőoktatási intézményeket helyzetbe hozzuk? Miért baj az, ha mondjuk, a Műszaki Egyetem eszközparkját ilyen módon próbáljuk fejlesztetni? Egyáltalán nem baj! Legutóbb voltunk egy bizottsági ülésen a Műszaki Egyetemen, ott a tanárok, illetve oktatók erősen panaszolták, hogy nem jutnak ilyen forrásokhoz.

Végezetül még egyre szeretnék reagálni. Tudjuk jól, hogy a kormányzat - nagyon helyesen -, pont azért, hogy a felsőoktatás érdekérvényesítő képességét valamelyest kicsit távol tartsa, csillapítsa, bevezette az 50 százalékos szabályt. Így tehát nem a 75 százalékát igényelheti az oda juttatható forrásoknak, hanem csupán 50 százalékát, 37,5 százalékot. Tette ezt azért, hogy így is elejét vegye a későbbi vádaskodásoknak. Mellesleg számításunk szerint így is körülbelül csak 15 százalékot tud majd a felsőoktatás ebből a tortából lecsippenteni magának. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage