NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2000. november 28-án került aláírásra Pekingben a magyar kormány és a Kínai Köztársaság kormánya között a kétoldalú állam- és kormányközi szerződések rendezéséről szóló jegyzőkönyv. Ennek a jegyzőkönyvnek több melléklete van. Az egyik melléklet arról szól, hogy melyek azok a szerződések, amelyek továbbra is hatályban maradnak Magyarország és Kína között. A másik jegyzőkönyv azzal foglalkozik, hogy melyek azok a szerződések, amelyek hatályukat vesztik.
A jegyzőkönyv negyedik cikke arról szól, hogy a felek diplomáciai úton értesítik egymást arról, hogy a jegyzőkönyv hatálybalépéséhez szükséges belső jogi követelményeknek eleget tettek.
A jegyzőkönyv a későbbi jegyzék keltének napjától számított 30. napon lép majd hatályba, amelynek a pontos dátumáról a külügyminiszter közleményt jelentet meg a Magyar Közlönyben. A hatályukat vesztő szerződéseket kihirdető jogszabályok közül a törvénnyel vagy törvényerejű rendelettel kihirdetetteket törvénnyel kell hatályon kívül helyeznünk. A jelölt szerződések tekintetében a törvényjavaslat ennek a követelménynek is eleget tesz.
Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a kormány előterjesztését fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)