DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amint azt képviselő úr is helyesen ismertette, az országgyűlési biztosokat a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával választja meg. Az új országgyűlési biztost az elődje megbízatási idejének lejártát megelőző három hónapon belül kell megválasztani.
Természetesen a kormány igen fontosnak tartja, hogy az országgyűlési biztosok a törvény által megállapított módon megválasztásra kerüljenek. Ezt azonban csak a parlamenti pártok közötti széles körű politikai konszenzus biztosíthatja.
A kormány támogatja, hogy a pártok kölcsönösen együttműködve, az ország érdekeit és a polgárok alkotmányos jogainak hatékony védelmét szem előtt tartva válasszák meg az országgyűlési biztosokat.
Ami pedig a képviselő úrnak azokat a vádjait illeti, amely szerint valamiféle demokráciadeficitben szenvedne ez a kormány, mondjuk, az elődjéhez képest, engedje meg, hogy ezt mind a magam, mind a kormány nevében e helyről is visszautasítsam.
(9.30)
Talán többet kellene olvasnia a mértékadó nemzetközi szervezetek jelentéseit, amelyek kivétel nélkül megállapítják, hogy Magyarország a koppenhágai kritériumoknak nevezett és az Európai Unió demokratikus alapelveit összefoglaló feltételek mindegyikének maradéktalanul megfelel.
Ön kifogásolta, hogy a kormány nem hajlandó foglalkozni a kisebbségi ombudsman antidiszkriminációs törvényjavaslatával. Ez, mint ön is tudja, súlyos valótlanság, képviselő úr, hiszen a sajtóban is nyilvánosságot kapott, hogy az igazságügy-miniszter egy bizottságot állított fel ennek a kérdésnek a megvizsgálására. Ebbe a bizottságba meghívást kapott valamennyi, a témával foglalkozó civil szervezet, szakember, minisztérium, maga a kisebbségi ombudsman és az emberi jogi bizottság két képviselő tagja is. Ez az a bizottság, amely a megtett javaslatok nyomán áttekinti azt a kérdést, hogy vajon egy átfogó antidiszkriminációs törvény megalkotására van-e szükség Magyarországon, vagy pedig a mintegy ötven törvényben és számtalan, ennél alacsonyabb szintű jogszabályban meglévő, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát a különböző jogágak aprópénzére lefordító szabályanyagot kell-e kiegészíteni, pontosítani, esetleg ahol szükséges, hatékonyabb szankcióval ellátni.
Ez egy szakmai kérdés, tisztelt képviselő úr, és nagyon nem helyes ezt az igen komoly, elmélyült szakmai munkát politikai viták, rosszízű, és meg kell mondjam, nyilvánvaló hátsó szándéktól vezérelt politikai viták kereszttüzébe állítani. Ez sértő az Igazságügyi Minisztérium ügyben dolgozó szakértőire, de ugyanúgy sértő azokra a más szakemberekre is, akik ebben a munkában részt vesznek.
Ennyit szerettem volna röviden elmondani. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)