DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! (Az MSZP és az SZDSZ képviselői felé:) Köszönöm az újabb biztatást, lesz még néhány reagálás. (Zaj.) Az a dörgő tapsvihar a viszonylag csekély jelenlét ellenére, ami az ellenzéki padsorokban elhangzott az ön hozzászólására (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Többen vagyunk, mint ti!) - rendben, elfogadom, természetesen, önök vannak többségben - azt jelzi, hogy politikai pikantériát sejtenek a képviselő úr felszólalása mögött. (Moraj az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Természetesen erről szó sincs.
Hadd kezdjem azzal a szubjektív megjegyzéssel, hogy több mint egy évtizede ismerjük egymást Csapody úrral, ezért pontosan tudom, hogy kevés olyan szakértője - (Folyamatos zaj.) ha megengednék, hogy elmondjam a választ, akkor nagyon megköszönném - van ennek a témakörnek, mint éppen Csapody Miklós. Noha önök, azt hiszem, kicsit elhamarkodottan, azonnal ezen politikai pikantéria céljaira próbálják felhasználni ezt a hozzászólást, én mégis hadd kezeljem úgy, hogy egy valóban hozzáértő és a kérdés iránt elkötelezett országgyűlési képviselő szólt hozzá, aki természetesen, emberséges iróniába burkoltan, a maga kritikáit is elmondta - ez szíve joga - mindazzal kapcsolatban, ami ma az Országimázs Központot és egyáltalán az országképformálást, az országarculat-formálást, ahogy ön helyesen fogalmazott, ma jellemzi.
Azonban ezzel együtt is szeretném először is megköszönni azt, hogy ön, noha kritikákat is megfogalmazott, de olyan jelzőket használt, mint elegáns, sikeres, briliáns, hogy csak néhányat említsek. Ez azért arra utal - és itt szeretném lehűteni az önök kicsit túldimenzionált várakozásait ezzel kapcsolatban -, hogy a képviselő úr a hozzászólásában alapvetően pozitívan értékeli mindazt a teljesítményt, amit az országképformálásban az elmúlt három év során elértünk.
Ezért elsősorban azokra a pozitív folyamatokra kellene koncentrálni, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ilyen országképformálásra feltétlenül szükség van, és alapvetően helyes irányba, noha természetesen nem hibátlanul.
(8.50)
Soha nem állítottuk sem ezzel, sem a kormány más tevékenységével kapcsolatban, hogy minden szempontból hibátlan és kritizálhatatlan volna mindaz a tevékenység, amelyet végzünk. Természetesen ezzel kapcsolatban is nyitottak vagyunk mindazokra a jelzésekre, amelyek itt például képviselő úrtól is elhangoztak.
Ami az "álom" szót illeti - ön ezt is kritikával illette -, azt gondolom, természetesen nem arról van szó, hogy valami hiú, meddő, illúziókat kergető álomként kellene értékelnünk mindezeket, hanem sokkal inkább arról, és erre utal az "álom", hogy merész, de megvalósítható és végrehajtható, nagyívű terveink vannak a magyar társadalom, a magyar gazdaság és általában a magyar nemzet hosszú távú fejlődését illetően. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Az álmok ilyenek!) Azt hiszem, ezekkel kapcsolatban az "álom" szó használata, amennyiben nem terméketlen illúziókergetésről van szó, mégiscsak helyénvaló. Azt hiszem, kell, hogy legyenek akár ilyen elképzeléseink is arról, hogyan képzeljük azt a nagyívű jövőformálást, amelyhez reményeink szerint csak a megalapozási folyamatot jelenti majd ez a négyéves periódus.
Köszönöm szépen még egyszer a felszólalását és azt, hogy noha mondom, elhamarkodottan az ellenzéki padsorokban aratott elsősorban sikert az ön felszólalása, de én ezt a kormány nevében is egy kifejezetten konstruktív és ezt az alapvetően sikeres munkát segítő hozzászólásnak gondolom.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)