DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt határon túli politikai és szellemi Vezetők! Tisztelettel köszöntöm önöket is, akik e vitát követik. Tisztelt Ház! Az elmúlt kicsit több mint két és fél órában nagyon sok emelkedett, veretes gondolat hangzott el itt, erről az emelvényről a nemzetpolitika szükségességéről, egy új nemzetstratégia kidolgozásának fontosságáról, a nemzeti összetartozásról, nagyon sok mindenről, amivel ebben a teremben mindannyian egyetértünk. Különösen gondolok itt külügyminiszter úr expozéjára, egy európai hangvételű expozé volt, de sok értékes gondolatot találhattunk erre vonatkozóan Németh Zsolt államtitkár úr megszólalásában és Tabajdi Csaba képviselőtársam megszólalásában is.

Az én problémám az, hogy sajnos ez a törvénytervezet nem erről szól. S ez a legfontosabb probléma. Mert lehetett volna egy olyan törvénytervezetet, olyan törvényt alkotni közösen, valóban a hat párt közös hozzájárulásával, amely egy új nemzetstratégiai koncepciót vesz figyelembe és alapoz meg. Mi szikár és kemény szavakat használtunk ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, nem bántó szándékkal, hanem azért, mert ez a véleményünk.

Ez a törvénytervezet sajnos nem a nemzeti összetartozás törvénytervezete, hanem a becsapás törvénytervezete, a szemfényvesztés törvénytervezete. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Nem sérteni akarjuk önöket. Miről van szó? Arról van szó, hogy a törvényalkotás egész folyamatában olyan várakozásokat keltett határon túl elsősorban és határon innen, amelyet meggyőződésem szerint első pillanattól kezdve nem állt szándékában megvalósítani vagy teljesíteni.

 

 

(11.40)

 

Nem mondom, hogy állították, de egy törvénytervezethez kapcsolódóan sokan a határon túliak számára az állampolgárság odaígérését várták, a teljes egészségügyi ellátást, a korlátlan munkavállalási lehetőségeket és nagyon sok mindent.

Az államtitkár úr - Németh Zsolt államtitkár úrra gondolok - egy nagy ívű beszédet tartott a MÁÉRT egyik értekezletén, ahol úgy foglalta össze a törvényjavaslat végső célkitűzését, hogy ez a mozaiknemzetből szerződéses nemzetet fog létrehozni, egyfajta új szövetség a határon inneni és a határon túli magyarok között; ez valamiféle státust fog adni a határon túl élő magyarok számára.

Ma, amikor látjuk ezt a törvénytervezetet, pontosan tudjuk, hogy ezekből a várakozásokból, amelyeknek egy részét tételesen, más részét közvetve, de a kormányzat igenis keltette, ezekből semmi nem valósult meg - ez a törvénytervezet egyáltalán nem is erről szól.

Mik ezek a fontos problémák, ami miatt a szabad demokraták nem tudják támogatni ezt a törvénytervezetet?

Elsősorban és legfőképpen ezek koncepcionális természetűek. Koncepcionális természetűek abban a tekintetben, hogy kezdettől azon az állásponton voltunk - és amikor elfogadtuk egy ilyen törvény megalkotását, akkor ezzel a szándékkal és feltevéssel fogadtuk el -, hogy ennek a törvénytervezetnek alapvetően és elsőrendűen a határon túl élő magyarok ottani boldogulását, ottani életfeltételeinek javulását, ottani körülményeinek megerősítését kell szolgálni. Tehát olyan törvénytervezetben gondolkodtunk, amely határozottan, egyértelműen ezeket a célokat tűzi ki. Ennek érdekében a Szabad Demokraták Szövetségének három képviselője, Magyar Bálint, Eörsi Mátyás és jómagam egy országgyűlési határozati javaslatot is benyújtottunk az elmúlt évben ide a tisztelt Házhoz.

Tisztelt képviselőtársaim emlékezhetnek erre a határozati javaslatra és arra a nem túl dicső vitára, amely övezte ezt. Ez a határozati javaslat világosan kijelölte ezeket a prioritásokat, megfogalmazta, hogy a támogatások súlypontja az oktatási intézményeken kell legyen, hiszen a magyar identitás, a magyar nyelv, a magyar kötődés fenntartásában ezek a kulcsfontosságú intézmények, de ezek a jövő intézményei is egyúttal, tehát nem csupán a magyar kultúra fenntartói, de a versenyképes tudásnak is a közvetítői. Ezért szorgalmaztuk azt, hogy ezekbe az intézetekbe a leghamarabb juttassuk el a korszerű számítástechnikát, az internetkapcsolódásokat és a legkorszerűbb ismereteket; szorgalmaztuk, hogy erősítsük meg a kulturális intézményeket, a magyar színházakat a határon túl, a magyar könyvkiadókat, a magyar folyóiratokat; és különös tekintettel szorgalmaztuk a magyar nyelvű média támogatását, hiszen enélkül nincs magyar nyelvű közélet, enélkül nincs magyar világ a határon túli magyarok számára. Úgy gondoljuk, hogy ez lett volna az elsődleges, ez lett volna a fontos, ezzel kellett volna foglalkozni ennek a törvénytervezetnek.

Sajnos nem ez történt. A törvénytervezet nagyon másképp fogta fel ezt a dolgot. Elsősorban az idelátogatóknak kívánt - legalábbis az első közelítésben, de a mostani megközelítésben is - bizonyos kedvezményeket adni, ugyanakkor ezek a kedvezmények se nem hasznosak, se nem fontosak, se nem lényegesek. De ezekre majd ki fogok térni, azt hiszem, lesz erre időm.

Fontos problémának tartjuk azt is, hogy kit tekintünk jogalanynak, ki lehet a jogalanya ennek a törvénytervezetnek. A számunkra csak egyetlen elfogadható megközelítés létezik: az, aki magát magyarnak vallja, magyarnak tekinti, azt állítja magáról - minden más megoldás valamiféle kirekesztést sejtet. Ezért nem értjük azt, hogy mi szükség van a jelölő testületek, jelölő szervezetek felállítására. Nemcsak azért nem, mert ez egyfajta bürokráciát feltételez és nehezíti is a dolgot, de azt sem tisztázza, ha valaki ezektől a jelölő testületektől nem kapja meg a javaslatot, a jelölést a magyar igazolvány befogadására, akkor mi fog történni, hova tud fordulni; egyáltalán miért van erre szükség, miért kell kétlépcsőssé tenni a folyamatot; ha valakinek adni akarunk, az miért nem jelentkezhet itt, és ugyanezt megtéve, amit a jelölő testületek előtt megtesz, elmondja, hogy ő magyarnak tekinti magát, és ezért kéri az igazolvány kiadását.

Tehát a mi szempontunkból minden más eljárás, amely lehetővé teszi bármiféle módon annak mások által történő eldöntését, hogy ki tartozik a magyar nemzeti közösséghez, az elfogadhatatlan.

Tudom, a vitában gyakran mondták azt, hogy ez nem is fog megtörténni, mert a jelölő testületek automatikusan fogják kiadni a jelöléseket és a javaslatokat. Akkor pedig az a kérdés, hogy ha automatikusan adják ki, akkor miért van szükség az ő működtetésükre, hiszen utána egy magyar hatóság ezt úgyis ellenőrizni fogja, legalábbis a törvénytervezet szerint bizonyos nemzetbiztonsági kockázatok szerint, amivel egyet is értek - de akkor miért nem itt kezdődik a folyamat? Ez bizony jelent, mindenesetre jelenthet valamiféle kirekesztést, jelenthet valamiféle korlátozást, amit mi nehezen tudunk elfogadni.

Itt már a felszólalók közül volt, aki érintette azt a problémát, amire nem könnyű megoldást találni. A szomszédos országok közül több ország valamikor egy nagyobb ország része volt, elsősorban gondolok itt a volt Csehszlovákiára, a volt Szovjetunióra és a volt Jugoszláviára. A szomszédságban élő magyar közösség tagjai közül az akkori, korábbi nagyobb országban sokan más területre települtek át, például jelentős számban élnek magyarok Csehországban, amely ma nem szomszédos ország, de igen jelentős magyar közösségek vannak például a balti államokban - furcsa módon -, akik a Kárpátaljáról települtek ki az elmúlt 40-50 évben és ott élnek, de hasonló dolog történt az egykori Jugoszlávia területén is, akár Macedóniában, akár Boszniában is élnek magyarok, nem jobb körülmények között, ezt mondhatom, mint a szomszédos országokat érintően. Mégis, rájuk semmilyen tekintetben ez a törvény nem vonatkozik.

Érdemes lenne elgondolkodni azon, ha valóban az egykori Kárpát-medencei nemzeti közösségnek azokat a tagjait szeretné segíteni ez a törvény, akik nem önszántukból kerültek ma már más országokba, de nem kivándoroltak, hanem az egykori azonos országon belül kerestek máshol lakóhelyet, őket milyen módon, hogyan lehetne bevonni ebbe a törvénytervezetbe.

Felvetődik persze az a kérdés is, és ez is átfogóbb elemzést igényel az egyes kedvezmények kapcsán, hogy nem arra van-e inkább szükség, hogy az egyes nemzeti közösségek egyes sajátos igényeinek megfelelő támogatásokat és kedvezményeket biztosítsunk. Hiszen nyilvánvaló, aki ismeri a környező országokban élő magyarok helyzetét, hogy nem azonos körülmények között élnek a szlovéniai magyarok és a kárpátaljai magyarok, nem azonos körülmények között élnek akár a szlovákiaiak vagy a vajdaságiak. Nem azonosak a szükségleteik, nem azonosak az igényeik. Ez a törvénytervezetben sehol nem jelenik meg, nincs differenciált megközelítés, nem teszi nyilvánvalóvá, hogy mindenkin úgy kell segíteni, ahogy számára a legjobb, és nem úgy, ahogy mi elképzeljük, hogy a legjobb lenne.

Az egyes magyarországi kedvezmények kapcsán én gyakran éltem azzal a fordulattal - az államtitkár úr minduntalan cáfolt is engem ebben, televízióban, bizottság előtt és máshol is -, hogy a Magyarországon igénybe vehető új kedvezmények közül tulajdonképpen két olyat látok, amelyek valóban könnyen, egyéb feltételek teljesítése nélkül, mondhatni, automatikusan igénybe vehetők, és ezek az utazási kedvezmények, illetve a kulturális kedvezmények, ami a múzeumtól a közkönyvtárig terjed. Természetesen van munkavállalási engedély is, de mint tudjuk, ehhez már folyamodni kell, és a munkavállalási engedély megkapása maga még egyáltalán nem biztosítja, hogy az illető munkához is fog jutni vagy legális munkához fog jutni.

Eljutottunk egy nagyon fontos problémához, a munkavállalás problémájához. Nagyon fontos, hogy ne csapjuk be magunkat, tisztelt képviselőtársaim! A magyarországi foglalkoztatók, akik feketén foglalkoztatnak határon túli magyarokat és nem magyarokat is, ők elsősorban nem azért teszik ezt, mert ezeknek az embereknek nincs munkavállalási engedélyük, hanem azért teszik, mert el akarják kerülni az ehhez kapcsolódó járulékokat, adókat és társadalombiztosítási járulékokat, illetőleg olcsóbb munkaerőt szeretnének kapni. Ez a munkaerő részben ezért olcsóbb, mert nem kapcsolódnak hozzá ezek a járulékok. Tehát ne áltassuk magunkat azzal, hogy egyetlen munkahellyel több lesz attól, hogy munkavállalási engedélyek lesznek!

 

 

(11.50)

 

 

Bizonyos tekintetben ez bizonyos problémákat persze orvosolhat. Nem mondom, hogy ez önmagában rossz dolog, de az a beállítás, ami itt elhangzott, és különösen azok a számítások, hogy ebből hány milliárd forint fog majd bejönni a magyar államkasszába, teljes mértékben megalapozatlanok. Tehát nem erről van szó. A munkavállalási engedélyek ezt a problémát nem fogják megoldani, és nem fogják orvosolni, tisztelt képviselőtársaim.

Ráadásul itt bizonyos egyéb problémák is felmerülnek, ez azt mondja, hogy 3 hónapra adja meg a munkavállalási engedélyt, amely újabb 3 hónappal meghosszabbítható. Ebben a Házban most tárgyaljuk az idegenrendészeti törvénycsomagot. Ennek egyik pontja azt mondja ki, hogy 6 hónapon belül 90 napnál tovább senki nem tartózkodhat vízum nélkül Magyarországon. Tehát itt hiába van valakinek 6 hónapos munkavállalása - 3 hónapos, illetve ezt újabb 3 hónappal meghosszabbított munkavállalása -, ha a tartózkodása csak különleges vízummal lehetséges, és erre nem tért ki ez a tervezet; mint ahogy meg kell mondanom, vízumügyekben meglehetősen szűkszavú a hivatkozás.

Itt az egészségügyi ellátás. Mint utaltam rá, volt egy olyan várakozás ezzel kapcsolatban, hogy ez majd mindenki számára biztosított lesz. Ezt helyesen nem tette, hiszen ezt a magyar egészségügy teherbíró képessége nem tette volna lehetővé; azt hiszem, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Kár volt kelteni is ezt a várakozást.

De hogyan is fog ez működni? Egyik részét világosan látom, tehát akik itt munkavállalási engedéllyel dolgoznak és befizetnek, azok, illetve családtagjaik is egy társadalombiztosítási alapon részesülni is fognak ezekből a szolgáltatásokból, ezzel önmagában semmilyen probléma nincs. A probléma azokkal van, akik nem tartoznak ennek hatálya alá, és akiknek egy közhasznú szervezethez kell előzetesen pályázat útján fordulniuk az egészségügyi ellátásért. És innentől kezdve a dolog rendkívül veszélyessé, zavarossá válik. Sajnos attól tartok, hogy a jelenleg folyó gyakorlatnak valamiféle meghosszabbításáról vagy kiterjesztéséről lesz szó, arról a gyakorlatról, amikor gyakorlatilag átláthatatlan módon - sajnos ki kell mondanom -, személyes összefonódásokon és kapcsolatokon keresztül intéződnek ezek az ügyek. Senki nem látja át tisztán, hogy ki és miért és mire jogosult, és ki és mit kap. És ez ebből a törvénytervezetből sem derül ki. Ez ennek a törvénytervezetnek elég komoly problémája.

Tehát ez valóságosan nem jelent egészségügyi ellátást, még csak könnyítést sem. Azt sem tudjuk, hogy milyen mértékben jelenti a problémák enyhítését, azt sem tudjuk, hogy a döntéshozatal hogyan fog történni, és nem látjuk át azt sem, hogy milyen ellenőrzési mechanizmusok fognak ezzel kapcsolatban működni. Azt hiszem, hogy így támogatni valamit igencsak nehéz.

Ami a határon túli támogatásokat illeti, azt mondtam, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt tartjuk a törvény igazából egyetlen értékes és bővebben kifejtendő részének. Ez egy jó irány; tehát a határon túli oktatási, kulturális szervezetek támogatásának kérdése, a nem nyereségérdekelt gazdasági szervezetek támogatásának kérdése, amelyeket ez a törvény említ, de nem bont ki, pedig pontosan erről kellene beszélni. És itt a fő probléma az, hogy megint nem tudjuk: a jelenlegi gyakorlatnak valamiféle meghosszabbításáról van szó - most nézzék el nekem, hogy nem megyek bele, és nem taglalom a jelenlegi gyakorlat visszásságait -, vagy pedig valóban valamiféle áttekinthető transzparens rendszer megteremtéséről van szó, demokratikus kontrollal, világos hozzáférhetőségekkel, világos szabályokkal - mert csak akkor van értelme. De ennek a résznek lenne értelme, ezt mi is tudnánk támogatni, mert úgy érezzük, hogy itt van a problémák kulcsa, és erről van szó.

Ami az oktatási, nevelési támogatást illeti, ma már mindenki egy bizonyos húszezer forintos összegről beszél. Ez a törvényben nincs benne. Ezt a miniszterelnök úr mondta el néhány alkalommal, és utána mások is, nem tudom pontosan, hogy milyen jogforrásra hivatkozva, de feltételezem, hogy nem megalapozatlanul tették ezt a kijelentést, tehát ez a szándék. Egyébként megjegyzem, ma már olyan híreket hallani RMDSZ-es barátainktól, hogy bizony már kopogtatnak az emberek az ajtón, kérik a húszezer forintos támogatásokat; egyelőre még nem nagyon lehet tudni, hogy mi újság van velük.

Ami a húszezer forintot illeti, ez úgy hangzik, hogy akinek kettő vagy több gyermeke magyar iskolába, magyar óvodába jár, arra vonatkozik. Önmagában a célkitűzést lehet érteni, nem önmagában rossz, hiszen azt akarja előmozdítani, szorgalmazni, hogy a gyerekek magyar iskolákba járjanak. De hogyan kezeli a szórvány magyarság problémáját? És kedves barátaim, tisztelt képviselőtársaim, lássuk be, a határon túli magyarság igen jelentős része szórványban él. Nem olyan egyszerű magyar iskolába küldeni a gyerekeket ott, ahol 50-100 kilométeres körzetben nincs magyar iskola. Az ő támogatásuk miért kevésbé fontos, miért kevésbé értékesen támogatandók ők, mint azok, akik magyar iskolába járatják a gyermekeiket?

Nem szoktunk beszélni - és eddig sem beszélt róla az államtitkár úr sem, de erről a vitában is kevés szó esett - az egész törvénytervezet működtetéséhez szükséges bürokrácia felállításáról, méreteiről és költségeiről. És rögtön egy megjegyzést is szeretnék hozzáfűzni: általában a költségekről nem beszélünk, mert nem tudunk beszélni. Kezdetben 6 milliárdos összeget hallottunk, aztán 8-9 milliárdos összegeket, ma már van, aki 10 milliárdot emleget, de én még egyetlenegy tételes számítást nem láttam. Az államtitkár úr a legutóbbi külügyi bizottsági ülésünkön ígérte, hogy hamarosan el fogja juttatni, ez a mai napig nem érkezett meg a külügyi bizottság címére, tehát nem láttuk.

Azt hiszem, egyetlen képviselőtársunk sincs abban a helyzetben, hogy pontosan látná, milyen tervezett költségek, milyen becslések állnak rendelkezésre. Mindannyian tudjuk, hogy pontos számításokat még nem lehet elvégezni, mert ahhoz még nagyon sok mindent tudni kéne, de legalább becslések álljanak rendelkezésre, hogy tudjuk, egyáltalán milyen nagyságrendről beszélünk. Mennyibe fog kerülni a bürokrácia, amelyik üzemelteti, ez hol fog működni, egy közhasznú társaság lesz, több közhasznú társaság lesz, hogyan fog működni az a hatóság, amely kiadja az igazolványokat? Ezer kérdés!

És miután nagyon az időm végén járok, most már csak egy kérdést szeretnék érinteni: milyen hatással lesz ez Magyarország és a szomszédos országok kapcsolatára, és ami még sokkal fontosabb számunkra, a magyarság és a vele együtt élő többség kapcsolatára?

Az elmúlt két hétben két olyan élmény érte a külügyi bizottság tagjait - részben Geoana úrral való találkozó, részben Szvilanovics úrral folytatott találkozó -, amikor nem ellenségesen, de felmerült ez a kérdés partnereink részéről, méghozzá úgy, hogy ők nem tartották kielégítőnek a tájékoztatást, a konzultációt. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a legvégzetesebb dolog lenne, ha ebben az ügyben mi szándékosan konfliktust akarnánk kelteni akár szomszédainkkal, akár a magyarok és a többség között. Erre nincs szükség. Nekünk természetesen nem kell engedélyt kérnünk ahhoz, hogy ezt a törvényt megalkossuk, de célszerű tájékoztatni őket, célszerű bevonni őket, célszerű a félreértéseket eloszlatni, mert a félreértéseken senki nem fog nyerni.

Ez nemcsak a külügyi bizottság feladata, amelyik egyébként ezt megtette, amennyire megtehette, hanem ez valóban a magyar diplomácia feladata is, és ugyanez vonatkozik Magyarország és az Európai Unió kapcsolatára is, mert igaz ugyan, hogy tételesen európai uniós jogszabályokat nem érint vagy nem sért, de ezeknek a jogszabályoknak a szellemét, az etnikai diszkrimináció tilalmát igenis sértheti, és ez magyarázatot kíván.

Tisztelt Képviselőtársaim! Időm lejártával, azt hiszem, elég érvet soroltam fel arra vonatkozóan, hogy a szabad demokraták miért nem tudják ezt a törvénytervezetet támogatni. Ugyanakkor kifejezzük a készségünket arra, hogy mindazokat a törekvéseket, amelyek egy valódi konszenzuson alapuló magyar és határon túli magyar politika kialakítását szolgálják, azt mi teljes szívvel, tiszta szívvel támogatni tudjuk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage