TARDOS MÁRTON, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A két előttünk fekvő törvényjavaslat nagyon lényeges kérdésről próbálja megfogalmazni az állami szabályozás ügyét.

Ha végighallgattuk az itt felszólaló miniszter urat, és a követelményrendszer fő gondolatait tekintjük alapnak, amelyeket ismertetett - függetlenség, átláthatóság, ellenőrizhetőség -, akkor tulajdonképpen nem lenne miről vitatkoznunk. A vita csupán azt tartalmazhatná, hogy a '90-es évek elején a bankreform során megfogalmazott jegybanktörvény az azóta végrehajtott nem nagy számú módosításokkal valóban új törvény megalkotását követeli-e annak - érdekében, hogy ez a három jelmondat hatékonyan érvényesüljön -, vagy csupán módosításokat.

Úgy ítélem meg, hogy a működő törvény alapjában véve egy nagyon sikeres átalakulásnak volt az alapja, még akkor is, ha el kell ismerni, hogy a bankrendszer reformja, ezen belül a Magyar Nemzeti Bank átalakítása nemcsak hasznot, hanem károk megjelenését is eredményezte, és nem pontosan állapítható meg, hogy a kialakult veszteségek, amelyek az országot érték, milyen mértékben az éppen működő banki főtisztviselők és döntéshozók felelőssége, milyen mértékben pedig elkerülhetetlen.

Figyelmeztetni arra szeretnék, hogy az állami egybankrendszer, amely a '80-as évek végéig működött Magyarországon, mindenképpen átalakítandó volt, és az ott kialakult hitelrendszerek és kapcsolatrendszerek szükségszerűen nagy veszteségeket okoztak az átalakulás során. Ezzel nem védeni akarom a bankreformban részt vevő fő szakembereket és felelős személyeket, mert természetesen önmagában véve ez nem bizonyítaná azt, hogy az ő viselkedésük a veszteségek csökkentése szempontjából, a gazdálkodás racionalitása szempontjából optimális lett volna.

Azonban mégis azt szeretném mondani, hogy a bankrendszer átalakulása, a magyar monetáris politika rendszerének kialakulása és ellenőrzése az összes nehézség ellenére, ha ezt a kelet-európai volt szovjet megszállás vagy befolyás alatt lévő országok hasonló politikájával összehasonlítjuk, nem egy sikertelen történet, nem egy veszteségtörténet, hanem egy viszonylagos sikertörténet. Olyan időszakban sikerről beszélni, amikor a gazdaság egy jó átalakulás után csak tíz évvel éri el a már '89-ben elért egy főre eső termelés színvonalát, természetesen nehéz. El kell ismerni, hogy e nehézségeket nehezen is lehet megérteni.

Ami mondanivalómnak ebből a szempontból lényeges eleme, hogy alapjában véve ez annak az átalakulásnak a következménye, amelynek szenvedő tanúi voltunk. Szenvedő tanúi voltunk annak, hogy kialakult egy rossz hatékonyságú rendszer, és szenvedő tanúi voltunk annak, hogy ennek bukása és átalakulása közvetlenül minden állampolgárt érintően nagy veszteségeket okozott.

Az előbb azt állítottam, hogy a miniszter úr által elmondott és a törvényt alátámasztó szövegekben szereplő három jelmondat mindenképpen olyan, amelyet el kell fogadni és el kell ismerni. Ehhez a negyedik gondolatot is hozzáteszem, ami ugyancsak szerepel az előterjesztők által előadott véleményben, nevezetesen, hogy a bankreform során megfogalmazott, Nemzeti Bankra vonatkozó törvényegyüttes még nem felel meg az előttünk álló feladatoknak, nevezetesen az EU-hoz való csatlakozással kapcsolatos követelményeknek.

 

 

(11.30)

 

Ezért indokolt a kérdés felülvizsgálata, véleményem szerint azonban a bizonytalanságok és pontatlanságok miatt - amelyek eddig a törvény kapcsán megfogalmazhatók - nem indokolt egy új törvény megalkotása, és az EU-hoz való csatlakozás követelménye sem indokolja azt.

Az előbb azt mondtam, hogy az önállósága és a függetlensége a Nemzeti Banknak alapvető és mindenképpen általunk is elfogadott követelmény. A kérdés az, hogy a deklaráció mellett a ténylegesen elénk terjesztett paragrafusmódosítások és új paragrafusok, új törvény az önállóság és a függetlenség felé vezet-e. Az a meggyőződésünk, hogy itt egy félrevezető tevékenységnek vagyunk a tanúi vagy az áldozatai. Miről van szó?

A Nemzeti Bank függetlensége azt a furcsa problémát kívánja megoldani, hogy az ország kormány által vezetett fiskális politikája, pénzügypolitikája, a valuta stabilitása és a pénz stabilitásának követelménye nem könnyen hozhatók összhangba. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy akkor érvényesíthető ez a két dolog együttesen nagyobb sikerrel, ha a két intézményrendszer viszonylagosan egymástól független. Meg kell jegyeznem zárójelben, hogy ez is egy bonyolult kérdés, mert ha ez a két intézmény nem tud kooperálni egymással, nem talál konszenzusos megállapodást, akkor hiába mondjuk azt, hogy ez a két kérdés együtt kezelendő, a konfliktus elkerülhetetlen, és ha a konfliktust nem követi konszenzusos megoldás, az az ország szempontjából súlyos hátrányokat is eredményezhet. Ezért nem olyan könnyű azt az intézményrendszert megtalálni, amely ezt a konfliktust abból a szempontból is jól kezeli, hogy a valuta stabilitásának követelménye keményen megfogalmazódjon, ugyanakkor a fiskális követelmények igényei is megfelelően teret kapjanak a politikában.

Állíthatjuk-e, hogy az a Német Szövetségi Köztársaságtól átvett gyakorlat, amelyet a magyar működő törvény megfogalmaz, ebben a vonatkozásban optimális? Én messze nem tudnék emellett érvelni, csak azt tudom mondani, hogy ennél jobb megoldást még a fejlett országok gyakorlatában nem találtak. Ezért ennek a kilencvenes évek elején való lemásolása nem mutatkozott hibásnak, hanem hasznosnak mutatkozott. Ez azt követeli, hogy a Nemzeti Bank elnökévé olyan embert kell kinevezni, aki a fiskális politikától független, nem olyat, aki a fiskális politikából jött át, és ott nem véletlenül, hanem éppen a politikai rendszer alapkövetelményeinek megfelelően, a vezető politikai párt képviselőjeként működött hosszú ideig.

Ez a változás, amely kezdetét vette az MNB elnökének kinevezésével, folytatódik véleményünk szerint ezekben a javaslatokban is. Nem lehet állítani azt, hogy az egyedüli bölcs megoldás annak a tanácsnak a működése, amit ma a törvények megfogalmaznak jegybanktanács néven. Zárójelben: itt nem tudom értelmezni, hogy a jegybanktanácsot miért kell monetáris tanáccsá átváltoztatni, ha hívei vagyunk annak, hogy a magyar törvényhozás lehetőség szerint olyan esetekben, amikor ez egyszerűen adódik, magyar és ne nemzetközi nevekkel illesse azokat az intézményeket, amelyeket létrehoz. De nem ez a névváltozás a lényeges, hanem a személyek megnevezése.

 

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
elnöke foglalja el.)

 

Az eddigi gyakorlat úgy szólt, hogy a monetáris tanács, amely a legfontosabb MNB-politikáért felelős - és nem az elnök felelős, az elnök csak a monetáris tanács elnökeként felelős, a jegybanktanács együttesen felelős ezért a politikáért -, független emberekből áll. A független embereknek egyik fontos tulajdonsága, hogy a szakma elismerte őket, hogy fontos pozíciókat értek el a közgazdaság-tudományban, a közgazdaság-gyakorlatban, és ez azt jelentette, hogy a monetáris tanácsi tevékenységüket nem egyedüli tevékenységként és nem alapvető pénzfizetésért, hanem tiszteletből végezték. Ennek a gyakorlatnak a törvény véget vet, és ezzel az én megítélésem szerint aláássa ugyancsak, az előbb elmondottakon túl is a jegybank függetlenségét.

A másik kérdés, hogy jó-e az a rendszer, ahol a jelentős pénzügyi kérdésekért való felelősséget egy felügyelőbizottság ellenőrzi, amely közvetlenül a parlament kezében van, és a parlament nevezi ki a felügyelőbizottság tagjait. A dolog vitatható, de semmi ok nincs feltételezni, hogy azok a gyengeségek, amelyek esetleg eddig az elmúlt tíz évben kimutathatók, és amelyek véleményem szerint semmiképpen nem mutatnak arra, hogy a Nemzeti Bank bármelyik, ÁSZ által vagy más módon felügyelt banknál rosszabbul működött volna, feltétlenül változást indokolnak. Én ezt a változást nem tartom szükségesnek, mi ezt a változást nem tartjuk szükségesnek, de lehetségesnek tartjuk.

Felhívom azonban a figyelmet arra, hogy az ÁSZ-törvény kétharmados, és ennek a kétharmados törvénynek a módosítása nincs benyújtva. Ameddig ez a törvénymódosítás nincs benyújtva, és a többség meg is szavazza a Nemzeti Bank ellenőrzésének új rendszerét, az egy törvénytelen rendszer lesz, és a döntés törvényellenes lesz. Úgyhogy vagy gondolják meg, és térjenek vissza, amit javasolnék, az eddigi felügyelőbizottsági rendszerhez, vagy hozzák a parlament elé azt a kétharmados törvényt, és nyerjék meg a képviselők kétharmadát annak támogatására.

Lényegileg ezek voltak az indokaim. Ennek alapján jelentem ki, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a benyújtott javaslatot általános vitára nem tartja alkalmasnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)