ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A külső szemlélő számára az elmúlt tíz esztendő valószínűleg úgy néz ki tömören megfogalmazva, hogy új jegybankelnök, új jegybanktörvény. Hiszen az elmúlt tíz esztendőben - ellentétben az itt elhangzott ellenzéki véleményekkel - nem csak 1991-ben fogadott el jegybanktörvényt a tisztelt Ház, 1995-ben is sor került a jegybanktörvény radikális és alapvető módosítására.
A mi meglátásunk szerint az igenis, radikális módosítás volt, nem is értett vele egyet az akkori ellenzék, de nem is egyeztettek vele. Ellentétben azzal a véleménnyel, amelyet Szekeres képviselő úrtól hallottunk, aki akkor az MSZP frakcióvezetője volt, az abszolút többséggel rendelkező Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, szóval, ellentétben az ő véleményével, 1995-ben nem történt egyeztetés, és nem is volt egyetértés.
Nem volt egyetértés azért, mert az akkori ellenzék úgy ítélte meg - és ilyen is lett az új jegybanktörvény -, hogy ez egy radikális változás az 1991-ben elfogadott koncepcióhoz képest. 1991-ben a jegybanktörvény úgy rendelkezett, hogy a jegybank irányításában egyfajta kollektív bölcsesség érvényesül, hiszen nem a jegybankelnök egyszemélyes irányítására bízta a jegybankot, hanem abban jelentős szerepeket szánt a jegybanktanácsnak is, azon a módon, ahogy az egyébként a világ modern országaiban a modern jegybankoknál rendszeres és általános is, hiszen több szem többet lát, a monetáris politika irányításában egy testületnek nagyon fontos és nagyon komoly szerepe lehet.
Ehhez képest 1995-ben az akkori jegybanktörvény-módosítás az új jegybanktörvényben bevezette az egyszemélyi hatalom elvét. Ehhez azonban nem kapcsolódott az egyszemélyi felelősség elve. Nem kapcsolódott, mert ha kapcsolódott volna, akkor ma tudnánk, hogy ki a felelős azért a több mint 80 milliárd forintos veszteségért, amelyet a Magyar Nemzeti Bank bécsi leánybankja, a CW AG halmozott fel, de nem tudjuk.
(10.50)
Ebből az következik, hogy az egyszemélyi felelősség elve nem igazán érvényesült a Magyar Nemzeti Bankban. Én úgy gondolom, nagyon helyes dolog lenne, ha ez a kettő összekapcsolódna, mi azonban egy koncepcióváltást szorgalmaznánk ebben a tekintetben, egy koncepcióváltást, amely visszatérés az 1991-es jegybanktörvényhez, és egyben alkalmazkodás az Európai Unióban megszokott, normális és természetesnek tekintett követelményekhez.
Mi ennek a koncepcióváltásnak a lényege? Az, amire már próbáltam rámutatni: hogy ne az egyszemélyi hatalom, az egyszemélyi irányítás elve érvényesüljön a jegybankban, hanem a kollektív irányításé, a kollektív bölcsességé. Ezért szán nagyon fontos szerepet az új jegybanktörvény a monetáris tanácsnak, amely a monetáris politika irányításában nemcsak a jegybankelnök tanácsadója, hanem a monetáris politika érdemi irányítója is lesz. Úgy gondoljuk, hogy ez a valóban az Európai Unióban és például az Amerikai Egyesült Államokban is megszokott gyakorlat, amelyhez érdemes alkalmazkodni, amelynek tapasztalatait érdemes Magyarországon is meghonosítani.
Miért van szükség ezen belül a jegybanktanács tagjainál egyfajta új függetlenség megteremtésére, illetve a jegybanktanács mandátumainak, a jegybanktanácstagok, monetáristanács-tagok mandátumainak a meghosszabbítására? Az Európai Unióban általános és az Európai Unió elvárásként is támasztja azt, hogy a monetáris irányítást végző testület tagjai legalább öt évre szóló mandátummal rendelkezzenek, hiszen ez számukra valóban a függetlenséget biztosítja. Magyarországon ez a most hatályos törvényben nem így van, ezért kerül átvezetésre ez a hatéves mandátum erre a bizonyos testületre vonatkozóan is. Én ezt egy megnyugtató, természetes dolognak, az Európai Unió szempontjából valóban fontos követelménynek tekintem, ami valóban a függetlenség biztosítékát fogja jelenteni. Azt gondolom, ugyanúgy a függetlenség biztosítékát jelenti az is, ha a monetáris tanács tagjai nincsenek lekötelezve az élet más területein különféle feladatok által, hanem módjuk és lehetőségük van arra, hogy azt az időszakot, amelyet a tanács tagjaiként töltenek el, valóban arra a felelősségteljes munkára tudják fordítani, minden energiájukat arra tudják koncentrálni, amit a monetáris politika irányítása Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank keretein belül jelent.
Van még egy másik nagyon fontos kérdés, amely körül itt a tisztelt Házban zajlik a vita: a felügyelőbizottság kérdése; a felügyelőbizottságé, amely kapcsán a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója nem tud egyetérteni azzal a most érvényesülő elvvel, hogy a politika az, amely a felügyelőbizottságon keresztül közvetlen módon ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bankot. Úgy gondoljuk, hogy ez árt a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének (Keller László közbeszól.), árt az, ha pártpolitikusok azok, akik személyeket delegálnak a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságába.
De nem csak ez az egyetlen probléma van ezzel a bizonyos testülettel! Azt se felejtsük azért el, hogy ez a testület nem igazán működött - 1998-ig semmiképpen - konkrét ellenőrző testületként. (Keller László közbeszól.) A Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ közös kormányzása idején az akkori Országgyűlés elnöke arra sem méltatta a felügyelőbizottság jelentéseit, hogy azokat az Országgyűlés szakbizottságaival, illetve az országgyűlési képviselőkkel megismertesse. Ezeket, bár állítólag ugyan rendszeresen megérkeztek, rendszeresen el is süllyesztette saját íróasztalának a fiókjába, ily módon a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága legfeljebb egy látens és virtuális ellenőrző szerepkört látott el, véleményükre senki, semmilyen formában, semmilyen módon nem volt kíváncsi.
Ugyanez a felügyelőbizottság 1998-ig egy szóval sem gondolta illetni azt, hogy mégiscsak természetellenes dolog, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyik leánybankjánál, a CW AG-nál közel 80 milliárd forintos veszteség keletkezik; a felügyelőbizottság is csak 1998-ban jutott el oda, hogy a jelentésben mégiscsak szentelnie kellene ennek néhány szót, hogy erről mégiscsak tájékoztatnia kellene mind a delegálókat, mind pedig az Országgyűlést, illetve annak szakbizottságait.
Úgy gondolom, ez nyilvánvalóan mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága abban a formában, ahogyan működött, nem tudta, de nem is akarta betölteni a szerepét, ezért új formákat kell keresni. Az a forma, amelyet a törvény most ajánl, úgy gondoljuk, egy hatékonyabb forma, ráadásul nem is ismeretlen, hiszen egy szintén gyakran működő és bevált módszer számos európai országban. Az Állami Számvevőszék ellenőrzése az, amelyre a mostani jegybanktörvény-javaslat javaslatot tesz.
Miért fontos az, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrizze a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét? Úgy gondoljuk, erre azért van szükség, mert bár végső soron a Magyar Nemzeti Bank egy, a mindenkori hatalomtól független intézmény kell hogy legyen, de nem lehet független a polgároktól. A Magyar Nemzeti Bank a polgárok, az adófizetők pénzével gazdálkodik, és az adófizetők pénzével való gazdálkodásánál ugyanazon szabályoknak kell érvényesülniük a Magyar Nemzeti Bank esetében is, amelyek egyébként is érvényesülnek a Magyar Köztársaság kormánya alá rendelt költségvetési intézményeknél. Némileg mások a sajátosságok, de az adófizetők pénzéről van szó ebben az esetben is. Ma Magyarországon sem az Országgyűlés szakbizottságai, sem maga az Országgyűlés nem tudhatja egészen pontosan, hogy a Magyar Nemzeti Bankon belül zajló üzemszerű gazdálkodás megfelel-e azoknak a követelményeknek, amelyeket egy tisztességes és nem pazarló gazdálkodástól elvárnánk. Számtalan pletyka, hír kel szárnyra rendszeresen ezzel kapcsolatban, amelyek normális, rendes cáfolatára nem volt mód az elmúlt tíz esztendőben, hiszen senkinek nem volt módja arra, hogy érdemben vizsgálja és betekintést nyerjen azokba az adatokba, amelyek a Magyar Nemzeti Bank üzemszerű gazdálkodását jellemezték. Úgy gondoljuk, hogy erre szükség van.
Az Állami Számvevőszék egy olyan intézmény ma Magyarországon, amely legalább oly mértékben független a mindenkori hatalomtól, mint ahogy a Magyar Nemzeti Bank is az. Úgy gondoljuk, hogy ha egy független intézmény ellenőriz egy másik független intézményt és tesz jelentést az Országgyűlés számára arról, hogy mi az, ami a Magyar Nemzeti Bank keretein belül történik, az egy elfogadható, természetes, azt is mondhatnám: európai megoldás. Ezért gondoljuk, hogy a pártpolitikától függő felügyelőbizottság helyett az Állami Számvevőszékre kell helyezni a hangsúlyt a jövőben a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzésénél.
Természetesen van még egy nagyon fontos kérdéskör, amelyről megint csak rendszeres közöttünk a vita: ez az az alkotmánymódosításban érintett kérdés, amely kétharmados többséget igényel itt a parlamentben. Némi szkepticizmussal várom ennek a végső sorsát a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója részéről, de még mindig bizakodunk abban, hogy a tisztelt ellenzék is be fogja látni: van ráció abban a javaslatban, amely ma a jegybanktörvény alkotmánymódosítást érintő részeként a tisztelt Ház elé került. Van ráció benne, hiszen egy olyan intézményben, ahol azért van egy, a mostani jegybanktörvény által ugyan szűkülő jogkörökkel rendelkező, de továbbra is erős elnök, aki sokféle értelemben egy erős, egyszemélyi felelősséget is visel, úgy gondolom, az ő számára fontos, hogy tisztában legyen azzal, melyek azok a viszonyok, amelyek között a munkáját végezheti, ki az, akire abban az esetben, amikor a munkát vagy külföldi út, vagy más események miatt ellátni nem tudja, a Magyar Nemzeti Bank irányítását egy meghatározott időszakra rá tudja bízni. Erről szól az elnökhelyettes intézménye; arról szól, hogy a nagy számú alelnök helyett - amire a mi meglátásunk szerint nem feltétlenül van szükség, hiszen a szakmai feladatok más formában is elláthatóak, azok irányítása más formában is megoldható a Magyar Nemzeti Bankon belül - egy olyan alelnöke, elnökhelyettese legyen a Magyar Nemzeti Banknak, aki világos, a Magyar Nemzeti Bank elnökével együtt egyetemleges felelősséget visel a Magyar Nemzeti Bank munkájáért és gazdálkodásáért.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek tehát azok a legfontosabb szempontok, amelyeket, úgy gondoltam, mindenképpen el kell mondanom és indokolnom kell a jegybanktörvény vitájakor ahhoz, hogy megértsék, miért is támogatjuk mi teljes mellszélességgel ezt a bizonyos törvényjavaslatot. De hozzá kell tennem: nem vagyok meglepve amiatt, hogy az ellenzéki padsorokból nem érkeznek támogató hangok. Nem vagyok meglepve, mert nem szabad elfeledkeznünk arról a tényről, hogy egy évre vannak tőlünk az országgyűlési választások. Ma az ellenzéki képviselők, úgy tűnik, azt a sajátos stratégiát folytatják, hogy még az általános választások előtt mindenkinek meg kell mérkőznie a saját pártján belül a megfelelő listás pozíciókért és országgyűlési képviselői helyekért.
(11.00)
Ebben a belső kampányban pedig általában az bizonyulhat sikeresebbnek, aki minél vehemensebben, minél erősebben, azt is mondhatnám: minél gátlástalanabbul képes támadni, kritizálni a kormányt vagy a kormány által előterjesztett javaslatokat. Ebben a stratégiában a "nem"-eknek a pozíciók megszerzésénél perdöntő szerepe van. Nemekből pedig, tisztelt képviselőtársaim, nem lehet új, az uniós követelményeknek is megfelelő jegybankot építeni Magyarországon. Ezért érdemi javaslataikat szívesen várjuk, az általános vitát követő részletes vitában meg is vitatjuk, de a nemekből, úgy gondoljuk, mi nem tudunk építkezni, a kormányzás felelőssége pedig ma a magyar parlamentben a koalíciós frakcióké.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)