IVANICS ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság mind a T/4083. számú, az alkotmány módosításáról szóló, mind a T/4084. számú, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta 12 igen, 10 nem szavazattal, tartózkodás nélkül. A bizottsági ülésen részt vett Járay Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Számvevőszék képviselője is.

Jól kibontakoztak a vitában a módosítások lényegi elemei. A Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslat esetében a függetlenség további növelése, nemzetközi megfeleltetése emelendő ki, természetesen az új irányítási és ellenőrzési rendszer mellett. A Magyar Köztársaság alkotmányának módosítása minden esetben közfigyelmet érdemel, még ha ilyen rövid és technikai jellegű is, mint jelen esetben. Módosítása a korrekt uniós illesztéshez és az elnökhelyettesi szerep megerősítéséhez feltétlenül szükséges.

Visszatérve a jegybanki törvényjavaslathoz: a jegybanki függetlenség további megerősítésével mindenki egyetértett, úgy a működési függetlenséggel, mint az intézményi függetlenséggel. Elsődleges cél a működési függetlenség, melyet kihangsúlyoz a kormány gazdaságpolitikai szándékainak feltételhez kötött támogatása, nevezetesen: első az árstabilitás, és ha ezzel nem ütközik a kormány gazdaságpolitikai célkitűzése, úgy az jegybanki támogatást kap. Így van ez az európai uniós megállapodásokban is. A maastrichti szerződés az Európai Központi Bank és a nemzeti jegybankok elsődleges céljának az árstabilitás fenntartását jelöli meg.

A korábbi jegybanktörvény szövegének preambuluma és a 4. § (1) bekezdése rögzítette, hogy a jegybank alapvető feladata a nemzetközi fizetőeszköz belső és külső vásárlóerejének védelme. A tagjelölt országok számára megfogalmazott elvárás, hogy már a csatlakozás időpontjában jogszabály deklarálja ezt a jegybanki célt, mert elősegíti a kormányzattól való függetlenséget még akkor is, ha tényleges jelentősége és egyértelmű jogi kötelezettsége majd csak az eurózónába való belépéssel lesz. Természetesen ez már jelen pillanatban is elősegíti az egészséges hatalmi egyensúly létrehozását, hiszen a belgazdasági döntések területén ma is szükséges a jegybank és a kormányzat esetében, hogy megfelelő függetlenség és önálló döntési jogkör legyen ebben. Ezt azonban természetesen alá kell támasztani a belső szerkezeti reformokkal és az ellenőrzés módjával is. Korábbi igény volt az, hogy a jegybankot ellenőrizze az Állami Számvevőszék - ez most megvalósul -, és a sokat kritizált felügyelőbizottság helyett a monetáris tanács lép megfelelő szerepbe, hiszen a kéthetes ülésezési rendje mindenképpen szorosabb és jobb áttekintést enged a jegybank működésére.

Mindezek figyelembevételével támogatjuk a törvénytervezet elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage