DR. CSIHA JUDIT, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Részletesen hallhattuk a miniszteri expozékból, hogy miért van szükség új törvényjavaslat beterjesztésére, és ezzel összefüggésben miért van szükség az alkotmány egy szabályának a módosítására. E javaslatokat a Magyar Szocialista Párt, illetőleg a Szabad Demokraták Szövetsége az alkotmányügyi bizottság ülésén nem támogatta.

A részletes indokok legfontosabbikát, hogy közelítsük a Közösség jogához, közelítsük a Közösség megoldásaihoz a bank tevékenységét és működését, és olyan szabályokat alkossunk, amelyek az uniós igényeket kielégítik, véleményünk szerint nem szolgálják e javaslatok - ellenkezőleg. Az Unió ugyanis aligha várja, hogy a működés egyszemélyi felelősségét a kollektív felelőtlenség váltsa fel. Azt sem hisszük, hogy szükséges a világos döntési szinteket egymást átfedő döntési rendszerrel felváltani. Azt sem hisszük, hogy a tevékenységért való felelősség intézményét, az intézmény vezetéséért való felelősséget, de a monetáris politikát is ugyanannak a három embernek kell vezetnie, illetve meghatároznia, mintha nem is a magyar nemzet bankjáról, hanem egy hárommilliós kft.-ről lenne szó. Az Unió aligha várja, hogy a független tisztségviselők helyett munkaviszonyban álló, így kinevezőjüktől függő és utasítható emberek legyenek a testületekben. És végül, azt sem igen várja az Unió, hogy a parlamenti ellenőrzést és a parlament meghosszabbított kezét jelentő, folyamatosan ülésező felügyelőbizottságot egy sokkal ritkábban megejtett ÁSZ-vizsgálat válthassa fel.

Mi azt gondoljuk, hogy az Unió a jegybank függetlenségét várja, világos döntési mechanizmusokat vár, megfogalmazható és megfogható felelősségi viszonyokat vár, ellenőrizhető Magyar Nemzeti Bankot igényel. Az e törvényjavaslatokból kirajzolódó Magyar Nemzeti Bank nem ilyen, ezért e törvényjavaslatokat nem támogatjuk.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage