ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása.
A házbizottság keddi ülésén nem született megállapodás a napirendi ajánlást illetően, ennek megfelelően a napirendi javaslatot elnöki jogkörömben terjesztem elő.
Az Országgyűlés ülésének napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre, az együttes tárgyalásra vonatkozó ajánlást kézhez kapták. A benyújtott önálló indítványokról a javaslat függelékében tájékoztattam az Országgyűlést. Az ülés napirendjének kiegészítésére több képviselőcsoport is indítványokat terjesztett elő. Közel egy tucat indítvány van egyébként, úgyhogy arra kérek mindenkit, hogy figyelemmel és türelemmel várja meg, amíg ezekről a döntés megszületik. A Házszabály szerint ezekről a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványokról kell döntenünk, ezt követően döntünk a napirendi ajánlásról.
A határozathozatalok előtt bejelentem, hogy amennyiben az Országgyűlés kiegészíti a napirendjét, az előterjesztések tárgyalása során a napirendi ajánlásnak megfelelően az időkeretek a következőképpen alakulnak.
Az előterjesztő felszólalására 15 perc, a kormány képviselőjének felszólalására 10 perc áll rendelkezésre, a bizottsági előadók pedig 5 percben fejthetik ki álláspontjukat. Ezt követően az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor 10-10 perces időkeretben.
Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók által benyújtott indítványokról határozunk tehát, amint az imént említettem.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az SZDSZ képviselőcsoportjának indítványa alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét az állam által nagy összegű költségvetési támogatásban részesített pénzintézetek konszolidációját vizsgáló bizottság felállításáról szóló, H/1237. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP képviselőcsoportja indítványa alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény egyes rendelkezései végrehajtásának ellenőrzését vizsgáló bizottság felállításáról szóló, H/1565. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP képviselőcsoportjának indítványa alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét a bányászati szempontból zárt területek feloldásának körülményeiről, a nemzeti ásványvagyonnal történő gazdálkodás helyzetét vizsgáló bizottság felállításáról szóló, H/1937. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP képviselőcsoportja indítványa alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyógyszerellátásban kialakult válságos helyzet okainak feltárását vizsgáló bizottság felállításáról szóló, H/3091. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP képviselőcsoportjának indítványa alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyorsforgalmi úthálózat tízéves fejlesztési programjának megvalósításáról szóló, 2217/1999. számú kormányhatározat végrehajtásának ellenőrzését vizsgáló bizottság felállításáról szóló, H/3312. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP képviselőcsoportjának indítványa alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény egyes fejezeteiben szereplő előirányzatok felhasználásának ellenőrzését vizsgáló bizottság felállításáról szóló, H/3316. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a napirend kiegészítését.
Vancsik Zoltán képviselő úr kért szót.