DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a felszólalását. A korábbi felszólalások során ismertettem a szövetkezeti üzletrésszel kapcsolatos álláspontot, így kérem, tekintsen el attól, hogy ismétlésekbe bocsátkozzam.
Azt azonban a kormány nevében is mondhatom, hogy a szövetkezeti külső üzletrészesek azt, amit a kormány ígért ebben a törvényben, meg fogják kapni. Meg fogják kapni még ebben az évben, és ezt a leghatározottabban kell hogy ezen falak között most mint új miniszter elmondjam, és ezért is mertem úgy fogalmazni, ahogy az előzőekben fogalmaztam. Ezért kérem, az előzőekben elmondottakat szíveskedjen figyelembe venni és azt elfogadni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)