MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója egyértelműen köszönettel veszi a kormány nevében a belügyminiszter úr által elmondottakat, és egyben óriási figyelemmel kíséri mindazokat az eseményeket, amelyeket egy rendkívül sajnálatos árvízi katasztrófa után mindannyiunk számára erkölcsi kötelesség figyelemmel kísérni.

Meggyőződésünk, hogy a kormány rendkívül nehéz, bonyolult feladatot vállalt akkor, amikor ezt a nagyon sok emberi tragédiával terhelt helyzetet ilyen rövid határidővel, ilyen maximális helytállással próbálja ellátni. Ugyanakkor azt is meg kell mondjuk, hogy támogatjuk a kormány abbéli törekvéseit is, hogy a térség gazdasági fejlődése szempontjából rendkívül jelentős bekapcsolódási lehetőséget a kormány lehetővé tette azáltal, hogy a megyei vállalkozókat előnyben részesíti az alvállalkozói szerződések kötésénél, és azt is, hogy nemcsak pusztán helyreállításról és újjáépítésről, hanem azon túlmutató, a térség felzárkózási lehetőségeit is tartalmazó eszközökről is gondoskodik.

 

 

(12.30)

 

Nagyon fontosnak tartjuk azt, mint ahogy itt a parlamentben, a Házban is elhangzott, hogy ezen kérdés a pártpolitikai csatározásokon és érdekeken túlmutató, azon felülemelkedő legyen. Épp ezért külön üdvözöljük azt, hogy megalakult egy ellenőrző bizottság, amelynek keretein belül akár az ellenzék, akár a függetlenek táborából megfelelő módon bepillantást nyerhet minden helyben érintett parlamenti erő az újjáépítés munkálataiba, annak zökkenőmentes végigvitelébe. Ehhez a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről minden támogatást megadunk a kormánynak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage