ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Amint az előbb Isépy Tamás képviselő úr is mondotta, a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani, és a mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy igazolja-e Szűcs Lajos képviselő úr mandátumát. Kérem, szavazzanak! Gépi szavazás következik. (Szavazás. - Taps a Fidesz padsoraiból.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 215 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodó szavazat nélkül Szűcs Lajos képviselő úr mandátumát igazolta.

Megkérem Szűcs Lajos képviselő urat, hogy fáradjon a terem közepére és tegye le az esküt. Megkérem Vidoven Árpád jegyző urat, hogy olvassa elő az eskü szövegét, önöket pedig arra kérem, hogy állva hallgassuk az esküt. (A teremben lévők felállnak. Szűcs Lajos a terem közepére lép. Dr. Vidoven Árpád jegyző előolvassa az eskü szövegét.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage