ELNÖK: Képviselő úr, én nem hallottam ügyrendi javaslatot. Az nem ügyrendi javaslat, hogy én mit csináljak az ülésvezetés alatt, és ezt most már másodszor, harmadszor csinálják a képviselő urak, úgyhogy nem tekintem ügyrendi felszólalásnak, amit elmondott.

Én is megtettem a bejelentést, hogy a kormány visszavonta ezt a törvényt, nyilván majd a vitában erre ki lehet térni, és majd tisztázzák egymás között ezeket a kérdéseket.

Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági állásfoglalások, valamint a költségvetési, az önkormányzati és a gazdasági bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben.

A költségvetési bizottság állásfoglalását írásban terjesztette elő, a kisebbségi véleményt azonban Keller László képviselő úr mondja el. Megadom a szót.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage