JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Rövid, de nagy fontosságú, nagy összeg, 23,7 milliárd forint felhasználásáról szóló törvényjavaslat van a Ház előtt. A törvényjavaslat - mint ahogy már szó volt róla - igen rövid, alig több mint egy gépelt oldal terjedelmű, de mégis nagy jelentőségű, nagyon sok önkormányzatot, nagyon sok embert érint.

A hét szakaszból álló törvényjavaslat három ponton az előző törvényhozás korrekcióját tartalmazza, ha a 4., 5. és 6. § ide se kerül, az lett volna a jó. A 4. §-ban egy rossz hivatkozás korrekciója történik meg, az 5. §-ban, amelyről szeretnék külön szólni, egy mondat kiegészítésre kerül, amely arról rendelkezik, hogy cél- és címzett támogatásnál csak kizárólag önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon, területen lehetett beruházásokat megvalósítani. A mostani javaslat szerint kivétel ez alól a pincerendszerek kérdésköre.

Szeretném elmondani, hogy ezzel így tulajdonképpen egyet lehet érteni, viszont ez az egész pont újragondolást igényel, úgy gondolom, még most sem jó így ez a szabályozás. Bele kell abba gondolni, hogy a beruházások egy jelentős részénél a közművek nem önkormányzati tulajdonú területen vannak, a közművek megvalósításánál például a szolgalmi jog is pontosan elégséges lenne. Ez az egyik része a dolognak, amelynek, úgy gondolom, meggondolás tárgyát kell képeznie, és ha lehet, akkor most már tényleg pontosítsuk úgy, hogy jó legyen ez a jogszabályhely.

A másik észrevételem ezzel kapcsolatban: azon is érdemes elgondolkodni, hogy a beruházás megvalósítását tiltja ez a szabályozás, nem az igénybenyújtást. Az igénybenyújtáskor még az önkormányzatnak nem kell, hogy tulajdonában legyen az az ingatlan, ahol a beruházás megvalósul, ugyanakkor még az elbírálásnál sem feltétel ez, csak akkor feltétel, amikor a beruházás megvalósul. Elképzelhető az, hogy nem sikerül a tulajdonjogot rendezni, és éppen ezért egy kedvezően elbírált önkormányzati beruházás nem valósul meg, az adott évre tervezett összeg nem kerül felhasználásra. Akik ezzel foglalkoznak, tudják, hogy ez az egész rendszernek egy nagy problémája, hogy minden évben nagyon sok a meg nem valósulás miatti pénzvisszafizetés. Úgy érzem, ez a mostani szabályozás ezt az összeget növelheti, és ez nem jó, nem célszerű, mert a rendelkezésre álló közpénzek minél hatékonyabb felhasználását biztosítani kellene.

Szóltam arról, hogy korrekciókról van szó. A 6. §-ban EU-támogatással megvalósuló beruházások különszabályozásáról rendelkezik a törvény; igen, ezt is támogatjuk. Természetesen három hónappal ezelőtt is tudtuk ezt a dolgot, és amikor azt mondom, hogy tudtuk, akkor természetesen az én saját munkámat is minősítem, hogy ezeket a dolgokat észre lehetett volna venni. Most, amikor arról gondolkodunk, miért nem vette az előterjesztő, miért nem vette észre a képviselő, akkor bizony arra kell rájönni, hogy a törvényhozási munka módszerében van gond, amikor óriási csomagban tárgyalunk törvényeket - a kormány egyre több ilyen törvényt terjeszt a parlament elé, amikor nagy csomagról van szó -, és egyszerűen nem lehet észrevenni a nagy terjedelmű, egymással össze nem függő dolgok között az ilyen apró problémákat.

E hibák a költségvetési törvénnyel együtt tárgyalt cél- és címzett támogatási törvény módosítása kapcsán jöttek elő. Úgy gondolom, jogos, hogy a költségvetési törvénynél a költségvetéssel foglalkoznak a képviselők, és elkerülte a figyelmünket ezen hibáknak az észrevétele. Éppen ezért azt tudom javasolni a kormánynak, hogy nagyon fontolja meg, amikor nagy csomagot összekészít, és ilyen tárgyalásra kerül sor. A gyakorlat bizonyítja, hogy ez nem jó.

Konkrétan szólni kell a támogatott beruházásokról is. Valamennyi támogatott beruházás jogosságát mi is támogatjuk, nem vitatjuk ezen igények jogosságát, szükségességét. Azt, hogy ebből a pénzből lehet-e ezt megvalósítani, már nem tudjuk ilyen határozottan mondani, ez már az előterjesztő felelőssége. Azt, hogy olyan műszaki tartalommal és olyan összegből, amely le van írva, lehet-e ezt megvalósítani, az országgyűlési képviselők egyike sem vállalhatja fel, ez az előterjesztők felelőssége, viszont ez egy nagyon komoly felelősség, ez egy nagyon komoly probléma. Az előterjesztő is hangsúlyozta, hogy kiemelt szempontként kezelték ezt a dolgot. Én ezt elfogadom, meg is tudom erősíteni, hogy a legnagyobb körültekintéssel, jó szándékkal jártak el.

Ugyanakkor azt kell mondani - és ezt szeretném itt hangsúlyozni -, hogy bizony az önkormányzati beruházások megvalósítása során igen sok anomália van, igen sok gond és probléma van. Nem kívánok másra hivatkozni, csak nagyon röviden az úgynevezett Székely-ügyre. Az önkormányzati beruházások területén nem igazán szerencsés a jelenlegi rendszer. Az önkormányzatok nem mindig abban érdekeltek, hogy azt az adott beruházást konkrétan a legolcsóbb pénzből valósítsák meg, az önkormányzatok nagy része abban érdekelt, hogy minél több beruházást valósítson meg minél nagyobb állami részvétellel - úgy gondolom, ez jogos érdekeltsége az önkormányzatoknak. Amikor egy önkormányzat az adott beruházást kevesebb pénzből valósítja meg, és ide visszahozza és bővíti a műszaki tartalmat, amire itt van példa, ez egy nagyon méltányolható dolog, de nekem vannak olyan érzéseim, hogy nem minden esetben kerül ide a dolog vissza, mert akkor nem szerzünk róla tudomást, ha az önkormányzat a beruházóval úgy egyezik meg, hogy még egyéb munkát is meg tud csinálni.

Erre szeretném itt is felhívni a figyelmet, hogy át kell tekinteni a cél- és címzett támogatási rendszert, valahogyan biztosítani kell olyan érdekeltséget, hogy az önkormányzat és a kivitelező beruházók ne abban legyenek érdekeltek, hogy minél nagyobb állami támogatást tudjanak megszerezni, hanem abban legyenek érdekeltek, hogy a közpénzekből minél több jó színvonalú beruházás valósuljon meg, és ez szabályozott keretek között történjen. Nagyon fontosnak tartom, és úgy gondolom, még ennek a parlamenti ciklusnak a hátralévő idejében is erről a kérdésről szót kellene váltani, és ezt a kérdést át kell tekinteni.

Arról is szólni kell - bár nem szívesen -, hogy a támogatott önkormányzatok megoszlása milyen. Azért mondom, hogy nem szívesen, mert a sajtó is és az önkormányzati képviselők között is elég egyértelmű az a vélemény, hogy kormánypárti önkormányzat kap támogatást, ellenzéki nem. Nekem, és úgy gondolom, nagyon sokunknak az a véleménye, hogy az önkormányzatok nem kormánypártiak és ellenzékeik, minden önkormányzatban vannak emberek, akiknek egy része kormánypárti szavazó, másik része ellenzéki szavazó, és vannak, akik nem is kötelezik el magukat. Az viszont egyértelműen látszik ebből az anyagból, hogy a polgármester vagy a megyei közgyűlés elnöke milyen színekben indult, milyen színekben nyerte el az ott lakók bizalmát, és ha eszerint nézzük a dolgot, akkor az aránytalanság egyértelmű, és ez kimutatható. Úgy gondolom, ez nem jó, nem jó azt az üzenetet közvetíteni, hogy megfelelően kell választani a polgármestert, mert akkor lesz támogatás. Ez nem szolgálja a demokráciát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül, azt remélem, hogy ezen összeg felhasználása nagyon hatékony lesz, ezek a beruházások nagyon jó műszaki színvonalon valósulnak meg, és az ott élő emberek érdekeinek megfelelően szolgálják a közfeladatok ellátását. Ebben reménykedve kérem képviselőtársaimat, támogassák az ezen beruházások megvalósításához szükséges törvény elfogadását.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage