BÁNKI ERIK, az idegenforgalmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az idegenforgalmi bizottság előadójaként néhány gondolatot szeretnék elmondani azokból a véleményekből, amelyek ülésünkön megfogalmazódtak.
Előre kell bocsátanom, hogy a törvényjavaslat vitája során a törvényjavaslatban megfogalmazott irányelvekkel és elképzelésekkel szemben semmilyen negatívum nem merült fel bizottsági tagjaink részéről, a bizottság egyhangú szavazatával általános vitára a törvényjavaslat tervezetét alkalmasnak tartotta.
Az elmúlt évtized óriási horderejű változásokat hozott a konzuli védelem tartalmában, Magyarországon különösen, de azt is meg kell említenünk, hogy nemzetközi összehasonlításban más demokratikus berendezkedésű országokban is. A konzuli jog fejlődésében az 1987. évi csatlakozásunk a konzuli kapcsolatokról szóló 1963. évi bécsi egyezményekhez megteremtette a nemzetközi jogi alapot a konzuli kapcsolataink nemzetközi szerződésben való rendezésére a világ szinte valamennyi államával, emellett harminckettő darab kétoldali konzuli egyezményt is kötött Magyarország. Ezek hatályos szerződések, amelyek részletesen szabályozzák a konzuli kapcsolatokat. Az alkotmány 1989-es módosítása pedig az alapjogok közé emelte a magyar állampolgár konzuli védelemhez való jogát külföldön. Ennek az alapjognak a tartalmát a '90-es években kidolgozott számos jogszabály tartalmazza.
Nagyon örülünk annak, hogy ez a törvényjavaslat az idegenforgalmi bizottság elé is bekerült, hiszen a bizottságnak nemcsak az a feladata, hogy a Magyarországra érkező turistákat és a vendégeket a lehető legmagasabb színvonalon ellássa annak érdekében, hogy ezzel az ország imidzsét, illetve a magyar embereknek azt az európai mentalitását, mely a mai napig is híressé tesz bennünket, kifejezésre juttassa, hanem az is nagyon fontos, hogy azok a magyar állampolgárok, akik külföldre utaznak, mindenféle jogbiztonságot megkaphassanak, és ne legyenek kitéve olyan szerencsétlen helyzetnek, hogy adott esetben vagy a törvény nem megfelelő ismerete, vagy bármilyen apró hiányosság miatt külföldön különböző tortúrának legyenek kitéve.
Azt hiszem, az európai uniós csatlakozásunk során ez a törvényjavaslat a továbbiakban is nagyon fontos szerepet kaphat majd, hiszen egy ország számára meghatározó az, hogy saját állampolgárai külföldön való biztonságát a lehető legmagasabb színvonalon garantálja. A bizottsági vitában elhangzott: azzal, hogy az alkotmányba ezek az állampolgári jogok be lettek emelve, ezt a jogbiztonságot már eddig is biztosította számunkra, viszont azzal, hogy összefoglalva a jelenlegi előterjesztés alapján, jól átlátható formában, közérthetően tartalmazza ezeket a jogokat és lehetőségeket, sokkal nyugodtabb és sokkal nagyobb biztonsággal kivitelezhető utazást biztosít a magyar állampolgárok számára.
Még egyszer összefoglalva, a bizottsági vita alapján elmondhatom, hogy egyhangú döntést hozott az idegenforgalmi bizottság, és a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja. Köszönöm szépen a figyelmet.