MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Magam is szeretnék csatlakozni az előttem szólókhoz, akik azt mondták, hogy egy régen várt és nagyon nagy jelentőségű törvényről tárgyal ma a parlament, egy olyan törvényről, amelynek hatásai vélhetően megérintik a magyar társadalom minden tagját.

Ez a törvény egy olyan területet szabályoz, amelyik - egyetértve a miniszter úr bevezetőjével - meghatározza a magyar gazdaság fejlődését. A hírközlési ipar összforgalma 1999-ben 850 milliárd volt, és ahogy az előterjesztés is tartalmazza, az éves befektetések várható mértéke 120-150 milliárd. Nem véletlen tehát, hogy sokan emlegetik azt, hogy a hírközlési piac lehet a magyar gazdaság húzóágazata. A Gazdaságkutató Intézet egyik elemzése szerint a magyar gazdasági növekedés üteméhez akár 1 százalék pluszt is hozzátehet e szféra hatékony és kiegyensúlyozott működése. Ráadásul úgy gondolkozunk erről a szektorról, hogy ezen a területen jó időben meghozott jó döntések valamennyire mérsékelhetik a versenyhátrányunkat és a lemaradásunkat az általunk ma irigyelt és fejlettebbnek tekintett nyugat-európai országoktól.

Mindezek előrebocsátásával mégis azt kell hogy mondjam, hogy számunkra ebben a törvényben a legfontosabb az ember, a fogyasztó lenne, vagy ahogy elnök úr előttem mondta, az előfizető. Az a fogyasztó, az ember, aki önmagában, egyedül nem rendelkezik azzal a készséggel és képességgel ebben a szakaszban, hogy a piaci folyamatokat befolyásolni tudja, mégis használni szeretné, mert használnia kell a hírközlési eszközöket. Ő azt szeretné, ha egyre jobb színvonalon és egyre olcsóbban tudná használni ezeket a szolgáltatásokat. Mindeközben ma az a helyzet, hogy a magyar lakosság, a magyar háztartások és családok fogyasztásának, kiadásainak átlagosan 4 százalékát, tehát rendkívül sokat költenek ezen szektorra. Ma Magyarországon a többet többért elv érvényesül. Azt a célt fogalmaztuk meg, és ezt próbáljuk meg a törvény vitája során végig érvényesíteni, miszerint hogyan lehet minél többet, jobban és olcsóbban az emberekhez eljuttatni.

Általános vitáról van szó, ezért nem fogok kitérni minden egyes részletkérdésre, amit a későbbiekben megpróbálunk felvetni. Azt próbáljuk megvizsgálni, hogy a kitűzhető és a kitűzött célok megvalósulnak-e a kormány előterjesztésében.

Elöljáróban annyit, hogy a miniszter úr szavai rendkívül kiegyensúlyozottak, és fényesen csillogtak a bevezetőben. Tulajdonképpen ezen a ponton a vitát le is zárhatnánk, és azt mondhatnánk, hogy ez alapján a törvényt el tudjuk fogadni, akkor a válaszunk halvány igen lenne, azonban sajnos a 180 oldalas dokumentum nem támasztja alá azokat a bevezetőben állított tételeket és tényeket, amiket hallhattunk. A kérdéseink a következők:

A törvény szolgálja-e az egyes szereplők, szolgáltatók, a társadalom, de különösen a fogyasztók érdekeit? A második kérdés: megteremti-e a törvény az áttekinthető szabályozási környezetet? A harmadik: kielégíti-e a parlamenti demokráciák alapvető követelményeit a kormányzati felelősséggel és a parlamenti ellenőrzéssel kapcsolatban?

Ezekre a kérdésekre a rövid válasz: három nem. A részletekről:

Az első: számíthatunk-e a törvény elfogadása után jobb és olcsóbb szolgáltatásokra? Képviselőtársaim a kisebbségi véleményt előadva többször elmondták, hogy úgy értékeljük, ez a törvény nem a fogyasztókról szól, hanem, ahogy már említettük, a piac újrafelosztásáról. Én nem ezt tekintem negatív dolognak, hanem azt tekintem problémának, hogy mindennek csak a technikáját fogalmazza meg a törvény.

Ön, miniszter úr, a beszédében többször használta a fogyasztó, előfizető szót, mint ahogy egyébként a törvényben szerepel. Teszi a törvényjavaslat ezt piac-újrafelosztást úgy, hogy a politikai és szakmai viták mindegyikében egyetértéssel figyelembe vett infrastruktúra alapú verseny helyett komoly lépéseket tesz egy szolgáltatói verseny irányába.

Tudom, hogy mindkét dolog mellett és ellen szólnak érvek, mindkettőnek megvan a rövid és hosszú távú előnye és hátránya. Mégis nagyon érdekes volt az ön jelzős szerkezettel ellátott "versenye", és különösen érdekes volt ön után a Fidesz vezérszónokának mindenfajta jelző nélküli versenymegközelítése. Bulgakov írta egy drámájában, hogy a másodlagos frissességű hal büdös; én meg azt gondolom, hogy a mérsékelt verseny nem verseny. Ma olyan szabályok vannak ebben a törvényben, amelyek a piacra jutást mindenki számára rendkívüli módon megkönnyítik, semmilyen módon nem teszik kötelezővé, nem inspirálják a ma piacra lépőket vagy a már piacon lévőket, hogy az infrastruktúrájukat fejlesszék. Nem szeretnénk ezt a két dolgot szembeállítani természetesen. Nagyon szeretnénk azt, ha Magyarországon az a kettős cél, amit, érzékeljük, a kétfajta verseny együttes léte kapcsán lehetne igazából elérni, tehát hogy folyamatosan fejlődő szolgáltatási színvonal mellett egy dinamikusan vagy folyamatosan csökkenő árszínvonal jöhessen létre... - mégis azt érzékeljük, hogy a törvény ilyen könnyed szabályozási megközelítése azt a veszélyt rejtheti magában, hogy túlságosan sokan jelenhetnek meg kizárólag egy piaclefölözési céllal a magyar távközlési, hírközlési piacon, akik semmilyen módon nem érdekeltek abban a versenyben, nem teremtik meg azt a versenyt, ami az infrastruktúrába való befektetést erősítené, majdan a profit realizálása után távoznak a piacról, aminek eredményeképpen az árkorrekció visszafelé megtörténik, és egy jelentős késedelmet szenved az infrastrukturális verseny.

A második kérdés az uniós szabályok átvételével kapcsolatos. A tervezet és minden hozzászóló nagyon helyesen azt mondja, hogy Magyarországnak komoly kötelezettségei vannak uniós csatlakozásának ezen szakaszában a jogharmonizációs kötelezettségek átvételére. Azonban szeretnénk megfogalmazni azt az állítást, hogy a törvényben néha nagyon helyesen szó szerint, tételesen átvett jogharmonizációs mondatok az Unió mai piacára szóló szabályokat tartalmaznak, a mai konszolidált, már a verseny feltételei között működő piacra vonatkozó szabályokat fogalmaznak meg. Azt gondoljuk, hogy Magyarország még eggyel előbbi fázisban van, a mai szabályok átvétele véleményünk szerint súlyos következményekkel járhat Magyarországon.

Figyelembe véve azt, hogy a kormányzati megszólalók mindegyike az elmúlt időszakban egy kettő-négy éves átmeneti törvényről beszélt, tehát arról szólt mindenki, hogy egy 2-4 éves átmeneti időszak után vélhetően hozzá kell majd nyúlni a törvény részleteihez, ha ez igaz, akkor mi meg indokoltnak látnánk visszatérni a 2350. számú kormányhatározatban foglaltakhoz, ami még tartalmaz a domináns szolgáltatóra vagy a mai monopolszolgáltatóra speciális megkötéseket, szigorításokat; azt figyelembe véve persze, hogy a legnagyobb szolgáltató egyben a legtöbb fogyasztót is érintő kérdés. Ezért a félreértések elkerülése végett - mert a bizottsági ülésen úgy érzékeltem, mintha képviselőtársaim ezt félreértették volna - mi egy olyan háromelemű szabályozást tudnánk támogatni az átmeneti időszakra, amely rögzíti a korlátokat és a kötelezettségeket a mai monopolszolgáltató számára, megadja a lehetőséget a már piacon lévő szereplők számára, és világosan rögzíti az új belépők számára a piacra lépés feltételeit. Ez nem mond ellent annak a megközelítésnek, ami az aszimmetriáról szól, de világosabb, tisztább helyzetet teremthet, és a mai viszonyokhoz jobban igazodik.

A harmadik kérdés: kiszámítható és egyértelmű-e a törvény ilyen formában? A válaszunk itt is egyértelműen: nem. Azt látom, hogy mindenki nagyon megkedvelte ezt a kerettörvény kifejezést. Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy ez a kerettörvény fogalom negatív értelemben került be; amikor kritizálni akarunk egy törvényt, akkor mondjuk, hogy kerettörvény, és nem mondja meg pontosan azt, hogy milyen területeket milyen módon kíván szabályozni.

 

(10.40)

 

Ma úgy tűnik, ez egy pozitív kategória lett, hogy ez egy kiváló törvényjavaslat, hiszen meghatározza a szabályozási terület kereteit. Szeretnék én is csatlakozni a számháborúhoz: én is kiszámoltam, és úgy látom, hogy valóban tizenhat helyen kap felhatalmazást a kormány, és harminchat helyen pedig az illetékes miniszter későbbi rendeletek, végrehajtási utasítások megalkotására. Azt szeretném itt mondani, hogy szó nincs arról, amit Rogán Antal előttem mondott, hogy ezek kizárólag technikai jellegű pontosításai, kifejtései a törvényben foglalt alapelveknek. Itt bizony a felsorolásban olyan súlyos tételek szerepelnek, amelyek a piacra lépés alapvető kritériumait meghatározzák és nagyon komoly szabályozási tételekkel foglalkoznának.

Az, hogy mi lesz a mi végső szavazási döntésünk, még nagyon sok mindentől függ, hosszú vita előtt állunk. Természetesen nagymértékben fog függeni attól, hogy milyen módosító indítványok kerülnek be, milyen módosító indítványok kerülnek elfogadásra. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a kiszámíthatóság szempontjából van egy rossz jelzés, ugyanis nagy kérdés lesz, hogy hogyan és miképpen fognak szavazni a piac szereplői erre a kérdésre. Ezt a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének előadója jelezte: az egyik nagy szolgáltató már szavazott, és sajnos a lábával szavazott, úgy döntött, hogy eltávozik a magyar piacról. Hogy mindennek mi van a hátterében, erről persze nagyon hosszasan lehet vitatkozni.

Azt gondoljuk, a tervezet jelenlegi formájában olyan, mint egy félig kész festmény, amikor a festő nagyon nagy ambícióval megfesti az általa megcélzott festmény kontúrjait, majd ezek után ezt a festményt itthagyja, és valamilyen módon nem mutatja meg számunkra, hogy azt az eget, amit ő égként jelöl, majdan később úgy fogja-e megfesteni, ahogy mi szeretnénk látni, kéknek, avagy pedig haragos lilára kívánja festeni. Ha az volt a kormány szándéka, hogy egy ilyen fekete-fehér, félig kész festményt bocsásson ma itt árverésre, akkor azt gondolom, nem kellett volna minket terhelni száznyolcvan oldal elolvasásával, megtehette volna azt - a régi anekdota szerint -, hogy egy két pontból álló törvényjavaslatot nyújt be: az egyik pont arról szólna, hogy minden kérdésben a kormánynak - zárójelben: az illetékes miniszternek - van igaza és döntési jogosultsága; a második pont pedig úgy szólna, hogy ha a szabály valamiért mégsem érvényesül, akkor automatikusan életbe lépne az első pont. Balzac azt mondja egy helyen, hogy a törvények pókhálók, amelyeken a nagy legyek átrepülnek, a kicsik viszont fennakadnak. Milyen igaza van, pedig akkoriban nem is olvasta még a hírközlésről szóló törvényt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Miniszter Úr! Egy súlyos elvi kérdéshez érkeztünk, ez pedig a Magyar Postával kapcsolatos szabályok a törvényben. Az alapvető észrevételünk az, hogy teljes félreértelmezése a konvergenciának az, hogy a Magyar Posta ebben a törvényben kerül szabályozásra. Teljesen hibás megközelítés az, amikor egy modern elektronikus postáról beszél bárki - tessék elolvasni az egyetemes szolgáltatások körét, tessék elolvasni a postával kapcsolatos részletes szabályokat ebben a törvényben -, és szó sincs modern postai szolgáltatásokról, nagyon is hagyományos postai szolgáltatások kerülnek ebben a törvényben rögzítésre. Ráadásul nem világos a logika: ha minden egyes kommunikációs pontban, minden egyes tételben arról beszélünk, hogy piacnyitás, liberalizáció és verseny, akkor a törvényben szerves módon egy olyan megközelítés szerepel, amely nem liberalizál, nem versenyt teremt, hanem igenis súlyos monopolhelyzetet hoz létre, és meg is nevezi eme monopolhelyzet alanyát.

Érzékenyebbek vagyunk, hölgyeim és uraim, az utóbbi időszakban a postával kapcsolatos kérdésekre. Érzékenyek vagyunk azért, mert fontos kormánydöntéseken vagyunk túl az elmúlt időszakban; érzékenyek vagyunk azért, mert azt látjuk, hogy miközben postai oldalról ez a cég bekerül a hírközlési törvénybe, addig a másik oldalról úgy érzékeljük, mintha a Magyar Posta vezetője postai oldalról pedig a hírközlési piac egyéb szegmenseinek elfoglalására készülne.

Itt van a többek által már említett legendás 49. § - nem tehetem meg, hogy én is ne szóljak erről. Nem fogom most felolvasni, hogy ne érjen az a vád, hogy valamilyen módon megpróbálom karikírozni ezt a mondatot, amit esetlegesen a bizottsági ülésen megtehettem, de mégis el kell mondanom, hogy ha valaki egyszerre végigolvassa ezt a törvényt, azt kell érzékelnie, hogy a törvény szellemétől, szövegétől, szóhasználatától idegen megközelítések szerepelnek ebben a pontban. Teljesen eltérő filozófiájú az a mondat, az a passzus, amely ebben a pontban szerepel. Itt azt kell mondanom, hogy csapdákról, különböző eljárásokról szól, és felsejlik bennünk egy régi történet, amit oly sokszor vetettünk fel e Ház falai között interpellációkban és azonnali kérdésekben, a Defend Kft. ügye: milyen viszony van a Defend Kft. és a Fidesz között, milyen viszony lehet a Defend és a Posta között? Mára ezt tudjuk: a Posta 51 százalékos tulajdonrészt szerzett.

Nagyon nem szeretnénk, ha a hírközlési törvény kapcsán kellene kimondanunk azt a tételt, miszerint a Fidesz a saját munkásőrségének felállítására készül a Magyar Postán belül ezen törvény kapcsán. Mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy ez a passzus ilyen formában ebben a törvényben ne szerepelhessen.

Összefoglalásképpen szeretném önöknek jelezni, hogy nyilván nem volt lehetőség, és nem is szóltam az általános vita ezen szakaszában a szabályozó hatósággal kapcsolatos - egyébként rendkívül fontos - kérdésekről, a mobilszolgáltatókkal kapcsolatos kérdésekről, a nemzetbiztonsági vetületet érintő kérdésekről, a kábeltelevíziók szabályának mellőzéséről. Itt majd külön szeretném kérni Szalai Annamáriát, aki mindig elmondja, hogy milyen precízen vannak szabályozva ezek a kérdések ebben a törvényben, hogy egyszer világítson rá a vita valamelyik szakaszában, hogy melyik pontra gondol pontosan, mert mi ezt a tételt nem találjuk a törvényben. Az egyetemes szolgáltatások köréről, a számhordozhatóságról sem szóltam, és egy nagyon fontos területről, a műsorszórásról, és különösen a műsor szétosztásával kapcsolatos szabályok - szerintünk - elnagyoltságáról. Mindezeket a későbbi vitában meg fogjuk tenni.

Sokkal fontosabbnak tartottam azt, hogy megpróbáljuk érzékeltetni, milyen irányban gondolkozunk, és belátom, tudom, az a válasz, hogy a kormánytól nem kérhetjük számon a mi programunk, a mi elképzeléseink végrehajtását, de nem is ezt gondoljuk. Egy józan, racionális végiggondolást kérünk, ami egy kiegyensúlyozott verseny és kiegyensúlyozott piac szabályait megteremti. Öt pontban foglaltuk össze, hogy mit gondolnánk szabályozni ezen a területen. Azt szeretnénk, ha olyan világos szabályrendszer alakulna ki, amelyben a hálózatok versengenek a szolgáltatókért, és a szolgáltatók pedig versengenek a fogyasztókért; olyan szabályozás alakulna ki, amelyben ösztönzik a befektetéseket, és szavatolják is a befektetések biztonságát; olyan csökkenő árak alakulnak ki, amelyek verseny alapúak és átláthatóak; olyan átmeneti szabályok kerülnek elfogadásra, amelyek az új piaci viszonyokban egy kiszámítható átmenetet tesznek lehetővé; az utolsó: szakszerű, erős, de ennek ellenére független szabályozó hatóság létrejöttét segítik elő.

Az egységes hírközlési törvényt egy ideje misztikus légkör és csodaváró hangulat veszi körül, különösen szakmai körökben. Már az előkészítés folyamata is misztikus volt, nehezen tudom értelmezni pozitívumként a tizenegy, gyakran egymásnak is ellentmondó variáció meglétét; nem tekintem ezt feltétlenül alapos és minden elemre kiterjedő szakszerű előkészítésnek. Mindeközben a háttérben egyre többet suttognak, egyre többet hallunk cégek, cégvezetők, kormányzati emberek, kormánypárti emberek háttér-megállapodásáról, alkujáról.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy lobbiérzékeny törvény, tisztában vagyok azzal, hogy a kormánypártok azt a megoldást választják, hogy mindjárt az elején farkasért kiáltanak, és az ellenzékre próbálnak mutatni. De ugye azt nem akarják velünk elhitetni, és nem gondolják, hogy ez a megközelítés elfogadható számunkra, miszerint a kormány benyújtott javaslata minden szempontból lobbimentes, aki pedig mást mond, mint a kormány, az lobbiérdeket szolgál?! Ez nem áll nagyon távol attól, hogy aki mást mond, mint a kormány, az nemzetellenes - itt a jelzőket mindig lehet változtatni. Nem fogunk, tisztelt hölgyeim és uraim, ebben a játszmában ilyen formában részt venni. Jó lenne rádöbbenni arra, hogy a piaci szereplők, a fogyasztók nem csodákat várnak ettől a törvénytől, hanem azt szeretnék, hogy növekvő szolgáltatásokat, jobb minőséget és olcsóbb árakat érhessenek el. Mi egy ilyen típusú törvényt fogunk támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)