DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Képviselőtársam! Engedje meg, hogy lendületes felszólalására néhány szóban reagáljak. Egy egészen csöpp szépséghibája volt: a minisztertársam még át sem vette a kinevezési okmányokat, és az első percben így odagurítani ez talán nem volt szép. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Kis Zoltán: Nektek szólt, minisztereknek és a parlamenti képviselőknek! - Szabados Tamás: Nem a miniszternek szólt, hanem a kormánynak!) Helyes! Akkor most a kormány nevében a felvetett problémákról szeretnék szólni. (Bauer Tamás: A kormány a helyén van!)

Először is a támogatási rendelet ez évben minden korábbi évet megelőzően jelent meg időben. Korrigált olyan problémákat, amelyeket a szakma közben felvetett, többek között a húsexportra és a baromfiexportra megadta az exportszubvenciót, megindultak az exportszállítások.

 

 

(15.50)

 

 

Minőségi támogatás benn van a tejre, minden eddiginél nagyobb összegben támogatja a fejlesztéseket, és ebben az öt hétben azért az Európai Uniónál sikerült elérni a hét évre szóló pénzügyi kötelezettséget, és az ez évre, illetve a 2000-es SAPARD-ra szóló pénzügyi kötelezettséget is. Tehát igaz, hogy az elkövetkezendő hetekben, hónapokban az előzőekhez hasonlóan számtalan megoldandó feladat lesz, többek között az Európai Unióval folytatott felkészülési tárgyalásokban, a programok megindításában, azonban nem hiszem, hogy ez megoldhatatlan feladat elé állítaná a miniszter urat.

Ami viszont a vizsgálatokról elhangzottakat illeti, tisztelt képviselőtársam, el kell mondanom, valóban olyan helyzetet igyekeztem teremteni, és ezt, azt hiszem, sikerrel el is végeztem, hogy a minisztériumon belül a normális és előre munkatervbe felvett témákon kívül egyéb vizsgálat ne legyen, tudniillik minden egyéb vizsgálatot az arra illetékes kormányzati ellenőrzési szervek, illetve egyéb szervek folytatnak. Nem hiszem, hogy ez baj, ez inkább a munka hatékonyságát illeti, ugyanakkor pedig a következő időszakra egyfajta munkabiztonságot is jelenthet, hiszen saját bőrömön tapasztaltam, hogy nem olyan nagyon jó érzés két-három tűz között a napi feladatokat is végezni.

Egyébként a magam részéről, és úgy gondolom, ezt a minisztertársam - aki néhány percen belül átveszi a kinevezési okmányát - nevében is mondhatom, mindig készek voltunk, és vélhetően ő is készen lesz a szakmai közvélemény, a szakmai szervezetek és értelemszerűen az ellenzéki beállítottságú szakmai szervezetekben szereplő emberek véleményének a figyelembevételére is. Erről szól egyébként az állategészségüggyel kapcsolatos program, de marketingszemléletből, erről fog a birtokpolitika is szólni, úgyhogy remélem, ebben a stílusban a továbbiakban is szépen tudunk együttműködni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage