ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Talán három vagy négy olyan megjegyzés hangzott el, amely egy-egy gondolatnyi választ vagy inkább továbbgondolást igényel.

Dr. Kiss Gábor úr mondotta azt, hogy meg kellene fontolni, hogy a gátépítést inkább valami e célra szakosodott nagyvállalkozásnak kellene folytatnia, és kevésbé ilyen célra kevésbé szakosodott, specializálódott kisebb vállalkozásoknak. Ez az a probléma, amellyel majd küzdeni fogunk egyébként a házak újjáépítésénél is, hogy mi a jó megoldás.

Az elmúlt időszakban éppen az volt a törekvése a kormányzatnak, hogy helyes volt-e vagy sem, ezt majd az idő meg önök el fogják dönteni, hogy ha egy építkezés történik valahol, mint például a gátépítések időszakában ez így volt, akkor teremtsünk lehetőséget minél több helyi vállalkozónak; hát a helyi vállalkozók meg nem arról híresek. Ön is tudja, hogy milyen volt az elmúlt tíz év tőkefelhalmozódása, hol volt az, s hol nem - a magyar vállalkozóknál leginkább hol nem, arrafelé meg különösen. Tehát nem arról híresek, hogy hatalmas gátépítési kapacitással rendelkeztek volna, és ezért bizony lehet, hogy önnek igaza van; tán egy nagy országos konzorcium bölcsebben vagy gyorsabban járt volna el, de ez ütötte azt a szempontot, hogy inkább a helyieknek próbáljunk lehetőséget teremteni.

A házaknál is így leszünk majd, amikor az újjáépítések jönnek, hogy mit csináljunk; egy nagy országos konzorcium gyorsan építsen föl mindent, vagy vonjunk be helyi vállalkozókat, s ha igen, hogy s miképpen. Nehéz kérdések ezek, engedje meg, hogy én most erre itt hadd ne válaszoljak az ön számára, csak annyit hadd jelezzek, hogy értjük a problémát, meg ami az ön lelkét nyomja, az nekünk sem könnyű, mi is keressük azt a jó megoldást, ötvözetet, mixtúrát, amely végül is gyorsaságot, hatékonyságot és egyúttal a helyiek számára való lehetőséget próbálja összeegyeztetni.

Ezért mondtam én a bevezetőmben azt, hogy minden egyes fontosabb mozdulatnál fontos, hogy az önkormányzat maga jóváhagyja, egyetértsen vele. Tehát nehéz innen eldönteni, hogy mi a jó megoldás, valamilyen módon partnerként kell kezelnünk az önkormányzatokat, és akkor majd - nem mondom, hogy könnyen, meg alkudozások nélkül, ön is tudja, hogy milyen egy ilyen folyamat - a végén csak kialakul az a megoldás, amelynek eredményeképpen időre állnak a házak, beköltözhetnek azok, akiknek most nincs hol lakniuk, és a helyi vállalkozók is úgy fogják érezni, hogy megtalálták a maguk számítását. Remélem, hogy önnek mint a környékért felelősséget viselő országgyűlési képviselőnek, majd számíthatunk a meglátásaira e mixtúra kitalálásában.

Volt még egy fontos kérdés, amelyet a képviselőtársam felvetett, ez pedig, hogy a száz százalék fölött ki fog fizetni. Annak érdekében, nehogy véletlenül félreértések legyenek közöttünk, a vita ma nem arról szól, korábban sem arról szólt, hogy száz százalékig építjük-e újjá a magánvagyonokban keletkezett károkat vagy sem; az a kérdés, hogy mennyivel a száz fölött. Tehát amikor arról van szó, hogy állt, mondjuk, egy elnéptelenedett és legkevésbé sem virágzónak mondható faluban egy sor vályogház, azokat összedöntötte a víz, és azokat újjá akarjuk építeni, és nem akarunk olyan házakat építeni oda, mint amilyenek voltak, ugyanakkor a tulajdonosok számára akarunk házat építeni, tehát azoknak, akik ott laktak - most tegyük föl, hogy nagyobb alapterületű, jobb minőségű, magasabb komfortfokozatú házakat fognak kapni, oda beköltöznek, és azt az állam teljes egészében fizetni fogja, mint ahogy a mi elgondolásunk az, hogy ezt teljes egészében fizetni fogja -, akkor hogyan lehet megoldani azt, hogy ebből helyben ne legyenek örök életre szóló haragot eredményező konfliktusok.

Tehát nagyon nehéz ügy ez az újjáépítés. Nem csupán arról van szó - mert az egy tollvonás -, hogy ennyi milliárd forintot a kormány az újjáépítés céljára majd kiutal és fordít. Az igazi, nagy emberi konfliktusokkal járó nehézségek ezután kezdődnek. Ki építi újjá, hogyan, mennyit és így tovább. Egy faluban, minél kisebb egy település, annál könnyebb élethosszig tartó sérelmeket meg igazságtalanságokat okozni. Ezért szeretném újra és újra hangsúlyozni, hogy nagyon számítunk az önkormányzatok bölcsességére. Nem lehetséges igazságos megoldást találni akkor, ha a megoldáson nincsen rajta vagy a polgármester, vagy a képviselő-testület kézjegye.

Tehát miközben minden vágyunk az, hogy minél gyorsabban újjáépítsük ezeket a házakat, ezek jobb állapotú házak legyenek, következésképpen értékesebbek is legyenek, mint korábban voltak, és ezt teljes egészében az állam fogja fizetni - ésszerű határokon belül. Nyilván nem akarunk négy komfortfokozatot emelni, gondolom, ezt a helyben lakók is be fogják majd látni, de ott is a józan ész az úr reményeim szerint; tehát majd meg fogunk egymással állapodni.

 

 

(15.10)

 

A dolog lényege az - még egyszer szeretném mondani -, hogy a helyi az önkormányzatokkal való együttműködés nélkül nem akarunk olyan lépéseket tenni, amelyek felforgathatnák egy falu életét, még a legnagyobb jó szándék mellett sem.

A válaszom röviden az ön kérdésére az, hogy ami a száz százalék fölött van, azt is úgy kell érteni, hogy a kormányzati újjáépítési tervben szereplő, kormányzat által vállalt kiadás.

Volt még egy megjegyzés, amit tett, és erre is szeretnék röviden utalni. Híve vagyok annak, hogy az önkormányzati gazdálkodás is a lehető legnagyobb rendben legyen, ezért ha olyan információja van bárkinek ebben a Házban - különösen, ha az elmaradottabb térségeken, ahol ez nyilván még igazságtalanabb, így van -, hogy bármilyen beruházáshoz előre kivitelezőt akarnak megnevezni, akkor ne legyenek restek a képviselőtársaim, hanem tudassák, és amint tudjuk, hogy miről van szó és kikről van szó, abban a pillanatban el tudjuk rendelni a szükséges ellenőrzéseket. Azt is szeretném kérni önöktől, hogy ne mindig higgyék el, amikor a kormányra hivatkoznak - önök is láttak már önkormányzatot, nemcsak én.

Azt szeretném mondani önöknek, nagyon bízom benne, hogy az ön felvetése nyomán is, amikor bejön a tisztelt Ház elé - és ez hamarosan megtörténik - az önkormányzatok gazdálkodásának szorosabb ellenőrzéséről szóló előterjesztés, akkor számítunk az önök megértő véleményére, ne adj' isten, még támogató szavazataira is.

Végezetül szeretném Kiss Gábor úrnak megköszönni azt a megjegyzését, amelyben azt mondta, hogy ne csináljunk pártpolitikát a védekezés és az újjáépítés kérdéséből. Kiss úr, kérem, én is azt mondom, van épp elég bajunk azzal, hogy a víz ellen kell védekeznünk, és az újjáépítés nehézségeivel kell küzdenünk, higgye el, nekünk sincs kedvünk még e mellett a sok nehézség mellett az ellenzék támadásaival is szembenézni. Amennyiben ezt úgy vehetem, amit ön mondott, hogy az ellenzék készen áll arra, hogy ebben a kérdésben inkább a közös megértés és a közös célok mentén a közös megoldásokat keressük, akkor nyitott kapukat dönget, és a kormány szívesen lesz az ellenzéki képviselőknek is partnere. Éppen azért döntött úgy a kormány, hogy a környék parlamenti képviselőit is igyekszünk bevonni ebbe a munkába, helyt adunk az újjáépítési bizottságban számukra, függetlenül attól, hogy egyébként ellenzékiek vagy kormánypártiak. Én is azt gondolom, van éppen elég bajunk az elemekkel, van éppen elég bajunk az újjáépítés terheivel, ne nehezítsük egymás munkáját, különösen úgy, hogy annak végül a levét nem mi személy szerint, hanem a Beregben élők innák meg.

Úgyhogy amennyiben ez őszinte felajánlás és ígéret volt - és ennek az őszinteségében nincs okom kételkedni -, akkor ezt a kinyújtott kezet a kormány örömmel fogadja el.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiból.)