ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úr ügyrendi javaslata tekintetében először csak azt szeretném tisztázni, hogy valóban elírás történt a kiadott napirendi javaslaton. Az 1-14. pontok helyett 1-41. a helyes, a forgatókönyvben egyébként már így szerepel, tehát az első vitaszakasz az 1-41. pontokig szerepelt volna.
Tekintettel arra, hogy a képviselő úrnak érkezett egy indítványa arra vonatkozóan, hogy vonjuk egybe és egy szerkezeti egységben tárgyaljuk a részletes vitában, kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy erről kézfelemeléssel döntsenek. (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége ezt az indítványt támogatja, tehát tisztelt képviselőtársaim, egy vitaszerkezetben történik ennek a törvényjavaslatnak a részletes vitája.
Így tehát megnyitom valamennyi pontra vonatkozóan a részletes vitát. Tekintettel arra, hogy Csákabonyi Balázs képviselő úr írásban előre jelezte felszólalási szándékát, így elsőként neki adom meg a szót.
Öné a szó, képviselő úr.