LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előbb hallott indulatos felszólalás fényesen igazolja a többpártrendszer, a parlamenti demokrácia szükségét, a Magyar Demokrata Fórum ugyanis határozottan szemben áll az SZDSZ vehemens véleményével, de jelen esetben nem tudunk azonosulni minden tekintetben a Fidesz álláspontjával sem.

Ugyanis a tankönyvpiacról, a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényjavaslat nagyon sok megválaszolatlan kérdést vetett fel az elmúlt hónapokban, mind a javaslatot tanulmányozó oktatási intézmények, tankönyvkiadók, mind pedig a döntésre jogosult országgyűlési képviselők körében.

 

(10.30)

 

Nem tekinthető véletlennek, hogy az Országgyűlés oktatási bizottsága csak igen szoros, 10:9 arányú szavazati arány révén fogadta el általános vitára alkalmasnak ezt a törvényjavaslatot. S mindenképpen hangsúlyozni kell azt is, hogy az oktatási szakkérdésekben legfontosabb irányadó testületnek, az Országos Köznevelési Tanácsnak is beszédes a törvényjavaslatról alkotott, szavazati arányban is megfogalmazott véleménye. November 9-én egyetlen támogató és 2 ellenző szavazat mellett a tanács 11 tagja tartózkodott az állásfoglalástól. Nem tanácstalanság miatt volt ilyen magas a tartózkodók aránya, hanem azért, mert mindenki érzi, hogy ebben az áttekinthetetlen tankönyvellátó rendszerben kell valamit tenni, de a cselekvésnek a törvényjavaslatban megfogalmazott formái számunkra nem meggyőzőek, ezért nem a felgyülemlett problémák megoldását segítik elő. Egyébként éppen két hónapja, január 8-án 4 tartózkodás és több mint 10 igen szavazattal az Országos Köznevelési Tanács fölszólította a miniszter urat, hogy vonja vissza ezt a törvényjavaslatot.

Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjához érkezett szakértői vélemények, kritikák is arról tanúskodnak, hogy a véleményt nyilvánítók érzik a problémát és a törvényi szabályozás szükségességét, de nem tekintik megoldásnak a törvényjavaslat rendelkezéseit.

Hadd soroljak föl néhány ilyen, szerintünk is megoldatlan problémát. 14-15 éves szakközépiskolás gyermekek szülei arról panaszkodnak, hogy csupán egy diák tankönyvvásárlási költsége olykor 23-24 ezer forint volt a tanév elején. Ez a gond annak ellenére súlyos gond tanévnyitás idején a tanulók családjaiban, hogy az állami költségvetés jelenleg is támogatja a tankönyvvásárlást, támogatja a tankönyvkiadást is, és jelenleg is limitálja a tankönyvek árait. A törvényjavaslat preambuluma kinyilvánítja: "A tankönyvhöz való hozzáférés nem függhet a család anyagi, jövedelmi helyzetétől. Az iskolának fontos szerepe van abban, hogy minden tanulója tankönyvhöz jusson. Az államnak támogatnia kell a tanulói tankönyvvásárlást." Ezt követően el lehetne várni, hogy a törvényjavaslat enyhítsen a szülők már említett anyagi terhén, annak ellenére az említett támogatási formák területén bizony nem történik semmilyen újnak nevezhető lépés.

Falusi kisiskola igazgatója arról panaszkodik a törvényt elolvasva, hogy a tankönyvtámogatás állami hozzájárulása differenciálatlan. A tanulónként átlagosan 2500 forint összegű támogatás nagyon kevés az alacsony jövedelmű kistelepüléseken, míg más, tehetősebb településeken ebből az összegből akár 25 százalékot leemelhetnek, s ebből bővíthetik az iskola könyvtárát. Növekednek tehát ily módon is az oktatás feltételeiben meglévő különbségek, s megint a kistelepülések, a falusi kisiskolák rovására.

Gimnáziumi igazgató határozott véleményt fogalmazott meg arról, hogy sem az iskolaszék, sem a szülők, sem a diákok képviselői nem alkalmasak arra - a megfelelő szakmai képzettség és pedagógiai gyakorlat hiánya miatt -, hogy véleményt nyilvánítsanak bizonyos tankönyvek használatának szükségességéről vagy éppen szükségtelenségéről. A törvényjavaslatnak ezt a paragrafusát sürgősen ki kellene húzni, javasolta, de másoktól is érkeztek ilyen jellegű vélemények. Ilyen feladatra még a tantestület is alkalmatlan, hiszen sem egy kémiát tanító tanár, sem egy testnevelő tanár nem döntheti el azt helyesen, hogy melyik német nyelvkönyv megvásárlása és tanítása lenne a legcélravezetőbb. A tankönyvek kiválasztására leginkább a szakmai munkaközösségek lennének alkalmasak, de őket nem nevezi meg a törvényjavaslat.

Szakközépiskola igazgatója panaszkodik arról, hogy a törvényjavaslat nem orvosolja a szakképzés tankönyvellátási problémáit. Több szakma szakképzési felelőse a jövőben sem az oktatási miniszter lenne, ezért valószínűleg továbbra sem lesz használható oktatási szakkönyve sem az asztalosoknak, sem a karosszérialakatosoknak, sem az ápolónőknek. Ezekben a szakmákban, és még sok más, ilyen szempontból mostohán kezelt szakmában 20-30 évvel ezelőtti, ezelőtt írt tankönyveket használnak, adnak ki újra, vagy éppen drágán fénymásolnak.

Egyetemi tanár fejti ki aggodalmait arról, hogy a felsőoktatás szakembereit meg sem említi a törvényjavaslat, holott mind az alapfokú, mind a középfokú oktatásban a hibás tankönyvhasználat hátrányos következményei elkerülhetetlenül lerontják a felsőoktatás minőségét is.

Akadémikus hívta fel arra a figyelmünket, hogy az alkotmányos jogok és kötelességek egyensúlya kiszámíthatatlanul felborulna akkor, ha a törvényjavaslatban létrehozni javasolt tankönyves vállalkozók országos testületében forgalomtól függő tagdíjak, de forgalomtól független szavazati jogosítványok lennének. Mindenképpen alkotmányossági aggályokat vetne fel egy ilyen szervezet, hiszen extrém esetben a tankönyvpiacból együttesen is mindössze 6-8 százalékban részesülő tagok, akik többségben vannak, etikai, vagy bármely más okokra történő hivatkozással ellehetetlenítik a forgalom 85-90 százalékot biztosító kiadók munkáját.

A gazdasági életben egyedül a szövetkezeti elv ismeri el a gazdálkodói potenciáltól független "egy tag egy szavazat" elvét, de érdeksérelem esetén bármelyik tag kiválhat és folytathatja a gazdasági tevékenységét. Ez a törvény ezt nem teszi lehetővé a testületből kiváltak számára.

Tisztelt Ház! Milyen általánosan is megfogalmazható fenntartásaink vannak a törvénytervezettel szemben? Már a törvény címe is vitatható, vajon piac-e a tankönyvpiac. Az itt szereplő szülők és diákok nem piaci vásárlók, hanem kényszervásárlók, hiszen mindenképpen meg kell venniük a számukra előírt tankönyveket, különben ki kell maradniuk a kötelező oktatásból. A piaci árak sem érvényesülnek ezen a piacon, mivel már évek óta limitáltak, vagyis központilag szabályozottak a tankönyvárak. De hiába limitáltak, ha például a hozzájuk tartozó munkafüzet már szabadáras. Emiatt gyakran a tankönyv lényegesen olcsóbb, mint a hozzátartozó munkafüzet, amelyik sem küllemében, sem tartalmában nem igazolja vissza az árát. Ez a gyakorlat is ellenkezik a piaci logikával.

Alapvető fogalmakat nem magyaráz meg a törvény, például azt, hogy mi tekinthető tankönyvnek. Jelenleg a közoktatási törvényben van egy túl általános meghatározás, és egy részletesebb szabályozás található egy 1998. évi miniszteri rendeletben. Egy ilyen elnevezésű törvényben szükség lenne a tankönyv fogalmának a meghatározására.

Hasonló módon egyértelműsíteni kellene, hogy mi tekinthető hivatalos tankönyvlistának, segédkönyvnek, tankönyvlistán szereplő tankönyvnek, várólistán lévő tankönyvnek, és tankönyvlistán kívüli tankönyvnek.

Ha nem az oktatási miniszter jogosult a tankönyvvé nyilvánításra, például a 3. § (3) bekezdésében említett szakképzés eseteiben, akkor meg kellene határozni a többi tárca tankönyvlistáit is, hiszen ez a törvény, célja szerint, az egész közoktatásra vonatkozik.

A törvénytervezetben szereplő nyomtatott formán már ma túllépett az élet, hiszen a hivatalos tankönyvlistán nyilvántartott jegyzék 234 audio-, illetve videokazettát tartalmaz. A jövőben nyilván tovább erősödik az elektronikus és digitális formában kiadott tananyag iránti igény, ezért korszerűtlen lenne a visszalépés ezen a területen.

Egyértelművé kellene tenni a tankönyvkiadó fogalmát is. Ebbe a körbe nem csupán gazdálkodó szervezetek tartoznak, hanem például egyházak, mert hittankönyvet adnak ki, vagy önkormányzatok, mert általában ők adják ki a helytörténeti tankönyvet, vagy meghatározott társadalmi szervezetek, például egy olyan gyengénlátókat képviselő egyesület, amelyik a vakok számára is tapintható könyveket adna ki.

Tovább folytatva a nem egyértelmű fogalmakat, nem derül ki a törvénytervezetből, hogy mit jelent a beszerzési ár. Ez a kiadó eladási ára, vagy pedig a forgalmazóé?

 

(10.40)

 

Tisztelt Ház! Átérezzük a törvényalkotó céljait is. A tárca szerint jelenleg az iskolák panaszkodnak, mivel a szétzilált tankönyvpiacon áttekinthetetlenül sok, a tankönyjegyzéken szereplő 5520 kötetnek 183 kiadója szerepel. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a megkérdezett pedagógusok 46 százaléka írja elő tankönyvjegyzéken kívüli tankönyvek beszerzését is, akkor az általános és középiskolában valószínűleg tízezernél is többféle tankönyv használatos. Ez a tankönyvhasználat is átmeneti jellegű, mert évente a pedagógusok egyharmada megváltoztatja valamelyik tankönyvét és egy másikat javasol a tanítványainak.

Egy-egy nagyobb iskola általában 15-20 tankönyvkiadóval áll kapcsolatban, és ennek a kapcsolatnak a zökkenőmentes fenntartása komoly szervezőmunkát igényel. Baj azonban, ha ennek a munkának az ellenértékét, mint például közvetítői díjat vagy megrendelés szerinti jutalmat, a kiadó fizeti ki, mert akkor a megrendelő pedagógus anyagi szüksége felülkerekedhet a szakmai meggyőződésén. Túlórát, jelentős összegű, méltányos díjazást kellene adni a tankönyvrendelésben munkát vállaló pedagógusok számára. Csak ekkor lehet szigorúan tiltani és büntetni bármiféle kiadói vagy forgalmazói jutalék elfogadását.

Tisztelt Ház! A felsorolt problémák léteznek és valósak. Az oktatási tárca egy új testület létrehozása révén jogszerű alapot kíván teremteni arra, hogy beleszólhasson a tankönyvpiac rendjébe, szabályozza a mai zilált helyzetet. Véleményünk szerint nem szemérmeskedhet, nem kell, hogy kerülő megoldásokra szoruljon egy oktatás minőségéért felelős tárca. Szerintünk a javasoltnál akár direktebb eszközökkel is vállalhatná az oktatás irányításának ezt a terhét.

Az állam, a kormányzat hangsúlyos, meghatározó jelenlétével érhető csak el, hogy fokozatosan megvalósuljon szándékunk, az alanyi jogon járó ingyenes tankönyv. A Magyar Demokrata Fórum szakértői természetesen csak a maguk szellemiségét vállalhatják, és ennek tükrében ez a törvényjavaslat ebben a formában véleményünk szerint nem alkalmas a tényleges gondok megoldására. Véleményünk szerint kezdetben koalíciós, később pedig hatpárti egyeztetésre lenne szükség ahhoz, ami megalapozhatná a törvényjavaslat lehetőség szerint legalább négy-öt párti elfogadását. Ehhez hosszabb egyeztetési időre és sok többpárti módosító indítvány megfogalmazására lenne szükség.

Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslatot tehát a Magyar Demokrata Fórum nevében - hangsúlyosan: ebben a formában - nem támogatom, elfogadását a koalíciós egyeztető tárgyalások eredményétől tesszük függővé.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.)