BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Amihez vissza szeretnék kanyarodni, az az előterjesztés egyik alapvető tétele, ez pedig a fenntartható fejlődés. Azt gondolom, hogy amiről az imént beszéltünk itt, a nagyon alacsony bérekről, az ellentmond ennek az alaptételnek, és én mégiscsak pártjára állnék mindenképpen a minimálbér-emelésnek, és tudom, hogy ez sok helyen feszültségeket okoz, elsősorban a munkáltatók és a kormányzat vagy az állam viszonylatában, hiszen a járulékterheket valóban fizetni kell, de én szeretnék emlékeztetni arra, hogy amikor a polgári kormány hatalomra került, illetve a kormányrudat a kezébe vette, akkor a járulékterhek még 39 százalék környékén jártak. Az idei évben az élőmunkát terhelő járulék 31 százalék, jövőre pedig 29 százalék lesz. Tehát azt gondolom, hogy ez igen-igen jelentős járulékcsökkentés. Egyéb kompenzációk is vannak egyébként a megemelt minimálbérnek az ellentételezésére, most ezt nem szeretném hangoztatni.
Azonban, visszatérve a megkezdett témára, én azt gondolom, maximálisan együttérezve azokkal az asszonyokkal, akik a varrodákban nyolc órát görnyedve iszonyatos feladatokat végeznek el, hogy a fenntartható fejlődésnek és a munkaerő újratermelődésének a minimálbér emelése azért jót tesz. Hiszen azok az emberek, akiknek nincs lehetősége arra, hogy csak a munkájukból éljenek meg, hanem mellette még másod-, harmadállásokat kell vállalniuk, vagy még a második gazdaságban is, egyre szűkebb mértékben ugyan, de tevékenykedniük kell a megélhetéshez, azt gondolom, ilyen módon a magyar munkavállalók nem tudnak Európába jutni. Tehát én azt gondolom, mindenképpen szükséges az, hogy minél magasabb bérekhez jussanak. Köszönöm szépen.