BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselőtársaim! Kerékgyártó képviselő asszonyhoz szeretnék csatlakozni a vonatkozásban, hogy az országnak valóban vannak olyan térségei, ahol elsősorban a munkahely az érték, és a munkavállalók még nem tehetik meg, hogy a munkakörülmények javításáért emeljenek szót. Azonban azt gondolom, éppen azzal, hogy a kormány tavaly döntött a minimálbér emeléséről, egy kis lépést tettünk abban az irányban, hogy a munkavállalók is előreléphessenek, és a Nyugat-Európában már általános elveket figyelembe véve a munkakörülményekre is tudjanak adni.

A munkavédelmi bírság összegének alacsony volta a foglalkoztatási bizottság ülésén is felvetődött. Ott elhangzott az a javaslat, hogy az 1994-ben megállapított, akkor 3 millió forint értékű munkavédelmi bírság összegét szerencsés lenne megemelni, hiszen ez a 3 millió forint sokat vesztett a visszatartó erejéből, mert 1994-ben ez még jelentős összeg volt, de mára már sokat veszített értékéből. A bizottságban is elhangzott, hogy ezt a bírságot 10 millió forintra lenne célszerű emelni esetenként és telephelyenként. Ennek minden valószínűség szerint lényegesen nagyobb visszatartó ereje lenne, mint a mostani 3 millió forintnak, hiszen ezt a 3 millió forintot - ahogy Zakó képviselő úr is mondta - nagyon sok multinacionális cég nevetve kifizeti, és nincs különösebb visszatartó ereje.

Köszönöm szépen.

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage