ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök asszony, a szót. Pál Béla képviselőtársammal egy megyéből valók vagyunk, úgyhogy innentől fogva az ismereteink is nagyjából megfelelnek és azonosak, hisz bányászat, vegyipar, melegüzemi részlegek, kohó tulajdonképpen a megyében megtalálható.

Amit ki szeretnék emelni: a hatóságok részéről, a környezetvédelmi felügyelőség, hatóság részéről, ÁNTSZ részéről, munkavédelmi felügyelőség részéről nem található meg a hagyományos koordinatív, összefogó együttműködés, Zakó képviselőtársam is elmondta, és minden egyes testület a maga részéről vagy hatóság a megfelelő technológiát szeretné a maga részére biztosítani. De ha ezek a területek együttműködnének, és valóban a környezettudat-formálás, környezet-egészségügyi tudatformálás megjelenne a nevelésben is, és ezek az együttműködések egymásra tudnának találni, abban az esetben sokkal hatékonyabbá lehetne tenni a Magyarországon a környezetvédelem és környezet-egészségügy kérdését és a munkavédelem kérdését. Hiszen a gazdasági társaságoknál nem várható, maga a szerkezetátalakulás megtörtént, egymillió vállalkozás van, a nagyipari jelleg tulajdonképpen megszűnt, ha százalékosan is nézzük, nagymértékben lecsökkent, tehát valahol a kis-, középvállalkozásoknál kellene tulajdonképpen arra koncentrálni, amit a multinacionális cégek is szívesen alkalmaznak, hogy az emberre koncentrálnak.

Egy egészséges munkavállaló hosszú távú befektetés a számára. Ma Magyarországon pazarlóan viselkedünk ezzel. Többet költünk az egészségügy finanszírozásából, abból adódóan a környezetvédelmi károk, az emberre ható eredmény tulajdonképpen káros hatással bír. Nem koncentrálunk arra, hogy az egészséges emberre van szükség, hisz a munkafeltételek megteremtésével javul tulajdonképpen a gazdasági társaság bevétele is. Tehát pazarlóak vagyunk eme viszonyok között.

(10.30)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage