PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Eddig hozzászóló képviselőtársaimhoz csatlakozva hadd hangsúlyozzam én is, hogy valóban nagy öröm, hogy hét év után elkészült ez a program, és majd ezek után lehetősége nyílik a kormánynak arra, hogy egy konkrét intézkedési tervet fogadjon el. Egyetlenegy dolgot azért szeretnék kiemelni az eddig elhangzottakból is, amit maga az anyag is tartalmaz.

Azt gondolom, természetes, hogy a munkavédelem helyzetének javítása kormánypárti és ellenzéki képviselőtársainknak együtt és egyaránt érdeke. Ugyanakkor azt is világosan látnunk kell, hogy ez olyan komplex terület, amely a társadalmi, gazdasági élet szinte minden ágazatával szerves összhangban van. Így tehát én azt gondolom, hogy nagyon helyes az anyagnak az a megállapítása, amely a "munkavédelmi helyzet Magyarországon" című résznél található, és amely arról szól, hogy a munkáltatókra és a munkavállalókra súlyos gazdasági terhek nehezednek a tőkehiány, a munkanélküliség fenyegetése, a kényszerűen magas társadalombiztosítási és adóterhek miatt, és emiatt vonzó a feketegazdaság, ahol a munkavédelmi garanciák még kevésbé érvényesülhetnek.

 

 

(10.00)

 

Mindez azt teszi szükségessé, hogy amikor a program arról ír, hogy melyek azok a célok megvalósítását szolgáló feladatok, amelyeket majd ebbe az intézkedési tervbe is bele kell venni, ott megkerülhetetlennek tartom, hogy szerepeljen az is, hogy a gazdasági szabályozórendszer, az adóra és a járulékokra vonatkozó szabályok legyenek átláthatók és csökkenjenek olyan mértékben, hogy érdeke legyen munkáltatónak és munkavállalónak ezt betartani.

A másik része a dolognak persze természetesen az, ha ezek az átlátható szabályok megvalósulnak, akkor maga az ellenőrzés intézményrendszere, úgy ahogy erről Zakó László képviselő úr is beszélt, jobb feltételek között működhessen és elláthassa a feladatát. De e kettő csak együtt érvényes.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage