ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal kezdem, hogy a Független Kisgazdapárt parlamenti frakciója a határozati javaslatban foglaltakat messzemenőkig támogatja, annak elfogadását javasolja. Talán a legnagyobb kritikai észrevételünk az, ami már elhangzott, hogy kicsit megkésettnek tartjuk.
Miért is mondom ezt? Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének, az ILO-nak a missziója az akkori magyar kormány meghívására 1991 őszén, illetve 1992 első negyedévében több héten keresztül Magyarországon tartózkodott, hogy a munkaügyi felügyelet rendszerét vizsgálja. A vizsgálatok befejeztével 25 ajánlást készítettek és adtak át a munkaügyi felügyelet rendszerét illetően, amelyek közül első helyen a munkabiztonságot és munkaegészségügyet integráló országos munkavédelmi politika kidolgozását javasolták. Ehhez képest sajnos több mint nyolc év telt el, és csak most sikerült a munkavédelem országos programját a tisztelt Háznak tárgysorozatba venni.
Az országos program szerkezeti felépítése áttekinthető, az egyes fejezetek logikus sorrendben követik egymást, bár meg kell jegyezni, hogy az adatok nem a legfrissebbek, '98-asnál újabb számsorokkal nem találkoztunk, és itt teljes összképet a mai helyzetet illetően nehéz megállapítani.
Tartalmi vonatkozásokban - részben személyes tapasztalataim alapján, lévén éveket dolgoztam a munkavédelem területén - a következő kiegészítésekkel kívánom az ajánlott program egyes megállapításait árnyalni, egyben talán teljesebbé is tenni. A munkavédelem állami intézményrendszerében jelenleg - a műszaki biztonsági főfelügyeletet is természetesen ide számítva - valójában négy állami hatóság gyakorol munkavédelmi hatósági felügyeleti tevékenységet.
A szociális munkavédelem érvényesítése a munkabiztonságért, a munkaegészségügyért és az általános munkafeltételekért a mostani megosztott ellenőrző testületekkel bizonyosan nem a leghatékonyabb. A hivatkozott ILO-ajánlások közül a vizsgálatot végző nyugat-európai szakemberek a legfontosabb és legnagyobb hatásúnak egy integrált, egységes felügyelőség létrehozását jelölték meg. A munkavédelmi felügyelet és minisztériuma az eltérő tárcaérdekek folytán ebbéli törekvését nem tudta érvényesíteni. Az integráció helyett 1996-tól kezdődően megkapták - bizonyos kivételekkel - a munkaügyi ellenőrzési feladatokat. Volt egy jó cél, és volt egy ahhoz vezető majdhogynem egyedüli eszköz, amelynek használatát nem akarták az akkori döntéshozók.
Mit eredményezett ez napjainkra? Megyei szinten a munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőség és az ÁNTSZ megyei, városi szervezetei között lényegében szervezett együttműködés nincs. Az esetenkénti együttműködés a két hatóság egyes szakemberei között jó, de ez inkább a személyes kapcsolatoknak köszönhető.
A munkabiztonsági és munkaügyi felügyelők egységes és naprakész szakmai felkészítettsége terén - különös tekintettel a többféleképpen is értelmezhető és megvalósítható kockázatkezelésre - lemaradást látok. A lemaradás pótlásának nyilván érezhető költségkihatása is van egy állami szervnél, azonban nem lenne szerencsés, ha a jogszabályi és a piaci követelmények szorítását pontosan érzékelő munkavédelmi szolgáltatók növekvő hányada szakmaiságban tartósan fölényben maradhatna egy átlagos felügyelővel szemben.
További régóta fennálló probléma a megyei munkabiztonsági felügyelők műszaki eszközökkel, ezen belül korszerű mérőműszerekkel való nem megfelelő ellátottsága. Ami rendelkezésükre áll, az a fényképezőgép és esetenként a mobiltelefon. Ez a XXI. század kezdetén nem éppen szívderítő megállapítás. Csak ismételni tudom magam: ha már egyszer létrehoztunk egy helyes cél érdekében egy állami hatóságot, akkor azt működtessük is a mai kor színvonalán.
Más: munkavédelmi képviselőt a munkavállalók maguk közül ott választhatnak, ahol az adott munkáltatónál foglalkoztatottak létszáma a 10 főt, illetőleg a kizárólag vagy döntően nem fizikai tevékenységet folytató munkáltatónál a 20 főt meghaladja. Az üzemi tanács tagjaival közel azonos jogállású munkavédelmi képviselőség életre hívásában a munkáltatók jellemzően nem érdekeltek, ami a képviselők megyénkénti elenyésző létszámán jól lemérhető. Mivel a képviselő-választás a munkavállalók úgymond alulról jövő kezdeményezésének eredménye, véleményem szerint szakmai és politikai indokok nem támasztják alá az 50 főnél többet foglalkoztató munkáltatónál a munkavédelmi képviselő megválasztásának kötelezővé tételét.
Az elkülönített társadalombiztosítási, baleset-biztosítási rendszer mielőbbi bevezetése csak a munkaadói társadalombiztosítási járulék jelentős csökkentése mellett tűnik kivitelezhetőnek. Meggyőződésem, hogy a munkáltatók terhei mégis növekedni fognak, hiszen a bónusz-malusz rendszer előnyeit feltehetően csak egy külső szakmai szolgáltatónak a jelenlegihez képest lényegesen gyakoribb igénybevételével lehet majd kihasználni.
A munkavédelmi képzés, továbbképzés terén valóban indokolt, hogy a középfokú műszaki végzettséggel rendelkező szakemberek munkavédelmi üzemmérnöki képzése beinduljon. Jelenleg esetleges és nem kellő intenzitású a felsőfokú munkavédelmi szakemberek továbbképzése. A változó világra tekintettel a szorosan vett szakmai tudáson kívül korszerű közgazdasági és üzletviteli ismeretekkel is kell rendelkeznie egy jó, munkájáért minden esetben felelősséget is vállalni tudó munkavédelmisnek.
A balesetek minősítése, elbírálása során változatlanul nincs meg a szükséges harmónia, hiszen mást jelent a baleset társadalombiztosítási szempontból, mást munkavédelmi szempontból és mást kártérítési szempontból. A megyei tb-igazgatósághoz beküldött munkabaleseti jegyzőkönyveket jellemzően nem munkavédelmi képesítésű szakember vizsgálja felül, és tesz javaslatot a baleset bekövetkeztével összefüggő munkáltatói mulasztás esetén a baleseti ellátás utólagos, a vétkes munkáltatóval történő egyösszegű megfizettetésére. Könnyen elképzelhető ilyen személyi feltételek mellett, hogy a viszontkereset érvényesítése, illetve további munkáltatói iratok bekérése során mennyi felesleges indulat tör a felszínre, és mindez az adott bíróságok túlterheléséhez is mennyire járul hozzá.
Az országos munkavédelmi program stratégiai alapelvei és fő irányai helyesek és nemzetközi viszonylatban is korszerűnek tekinthetők. A program képviselőtársaim általi remélhető elfogadása után a végrehajtás következik. Mint valamennyien tudjuk, és eléggé gyakran érzékeljük vagy érzékeltetjük is, az ördög a részletekben rejtőzik.
Segítő szándékú hozzászólásommal kívántam jelezni, hogy nagyon sok részletkérdés továbbgondolása és ésszerű határidőn belüli megvalósítása hozhat csak megfelelő eredményt. A program valamennyi résztvevője számára kívánatos tudatformálás mellett meggyőződésem, hogy a munkabiztonsági és munkaügyi főfelügyelőség felügyelőit kell olyan helyzetbe hozni, hogy lehetőleg csak a kellő hivatástudattal végzett felügyelői munkájukra kelljen összpontosítaniuk, munkájukat egyfajta szolgálatnak és ne hatalmi kérdésnek, és ne mindenáron való intézkedési kényszernek tekintsék. Amennyiben e kívánatos helyzet jellemzővé válik és párosul a Szociális és Családügyi Minisztérium markánsabb munkavédelmi érdekérvényesítésével, akkor jó esélyt látok, látunk a program megfelelő teljesítésére.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)