TÓBIÁS JÓZSEF, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A mai délelőttön a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentést tárgyalja a parlament.

Rögtön a bevezetőmben szeretnék egy kérdést feltenni a miniszter úrnak. Szeretném megkérdezni, hogy melyik az a jelentés, amely a miniszteri expozéban elhangzott, mert az, amit megkaptunk 2000 nyara előtt, tavaszán, nem tartalmaz semmi ilyen állítást sem a gyermekszegénységről, sem a foglalkoztatásról. (Gyürk András: Azok a '96-osban vannak!) Azt gondolom, időt kellene szakítanunk arra, hogy nekünk is legyen módunk áttekinteni azokat a pozitív eredményeket, amelyeket a 2000. évi jelentés nem tartalmaz. A másik ilyen megállapítás az, amit nem kellene elfelejteni: 1999-ben nem került benyújtásra ez a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentés.

Készülve a napirendre, elolvastam az összes bizottsági jegyzőkönyvet, mivel az ifjúsági és sportbizottság kezdeményezésére más bizottságokat is felkértünk a jelentés megtárgyalására. A gyermekek és az ifjúság helyzetét érintő kérdések rendszere - azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk - nem egy adott minisztérium, hanem egy teljes kormányzatot átölelő, metsző rendszer mind a gyermekek, mind az ifjúság tekintetében, így az oktatási, a foglalkoztatási, a szociális és egészségügyi bizottságot is érinti. Szerettünk volna lehetőséget adni arra, hogy ők is megvitathassák ezt a jelentést.

Aki elolvassa ezeket a bizottsági jegyzőkönyveket, néhány kulcsmondatot talál. Az egyik ilyen kulcsmondat, amit a kormánypárti képviselők megfogalmaznak, mindig a jelentés értelmezése körül forog, ezzel kvázi elismerve, hogy egy, a Központi Statisztikai Hivatalra épülő adatbázis a jelentés tömege, és egyszerűen az adatokból kiírt rendszer vezeti végig azt, ami 1990-től 1997-ig, hol '98-ig történt. Csak szeretném zárójelben megjegyezni, hogy 2000-ben került benyújtásra ez a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentés, tehát mintha két év hiányozna ebben a metszetben.

A következő a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása jelzőt kapott, ezt többnyire az ellenzéki képviselők fogalmazták meg, és próbálták a jelentés címét ehhez igazítani, miszerint nemcsak az alakulásáról, hanem a megtett kormányzati intézkedésről, valamint - és itt a legfontosabb - ennek a gyermek és ifjúsági generációra gyakorolt hatásáról nincs semmi az anyagban. Nagyon sokszor elhangzott az e heti parlamenti ülésszakon ez a tipikus családpolitika.

Én szeretnék három kérdést feltenni mind a jelenlévőknek, mind pedig a tévénézőknek. Az első kérdés: igaz-e, hogy minden ember Magyarországon, aki dolgozni akar, az tud? Igaz-e, hogy minden szülő keresete annyit ér, amennyi a társadalmi hasznossága, a befektetett munkája? A harmadik: minden gyerek annyit ér, amennyit a szülője keres? Ha erre a három kérdésre igen válaszokat kapunk, akkor azt mondom, hogy minden családpolitika igaz. Mivel ezekre a kérdésekre nem tudunk ma Magyarországon igen válaszokat kapni, így ezeket a kérdéseket sajnos nem lehet pusztán ilyen pozitív képben feltüntetni.

 

 

(10.30)

 

Most elsősorban azokról a területekről szeretnék beszélni, amelyek a miniszter úr expozéjában megjelentek ugyan, de a jelentés egyáltalán nem tartalmazza ezeket.

Ilyen az oktatás területén a diákönkormányzatok kérdésköre. Teljes mértékben hanyagolja a jelentés azt a társadalmi csoportot, ami az iskola intézményrendszerén belül próbálja demokratikus jogait érvényesíteni, amelyeket jogszabályok biztosítanak számára. Nem tudjuk, hogy ezek a diákjogok ma Magyarországon érvényesülnek-e. Nem tudjuk, hogy ugyanúgy, ahogy a felsőoktatási hallgatók tekintetében, a közoktatásban mennyire vesznek részt a diákok saját diákjogaik érvényesítésében. Azt hiszem, hasznos információ lehetett volna minden parlamenti képviselő számára, hogyan működnek ezek a közösségek, ezek a diákkörök.

Szintén nem esett róla szó a jelentésben, de úgy látszik, az ünnepi beszéd ez év januárjában megadta a politikai retorikában azt a gondolatot, hogy a munka most már nemesít, és a munka politikailag fontos kell legyen a mostani kormánykoalíció számára. Megjegyzem, mind a munka törvénykönyvében, mind pedig az azt megelőző időszakban nem bizonyította a jelenlegi kormányzat, hogy a jövő generációjának munkavállalási esélyei nagyban múlnak azon, hogy kellő képet kapunk-e arról, hogy ma Magyarországon a fiatalok az oktatási rendszerből való kikerülésük után milyen kondícióval tudnak szerepet vállalni a munka világában, és ebben az a megközelítés, hogy a passzív eszközök helyett aktív eszközök kerüljenek előtérbe. 1996 óta létezik a pályakezdők elhelyezkedési programja, ez 1998-ban megállt, és a mai napig a Szociális és Családügyi Minisztérium kezelésében van, amiről nem tudunk semmit, miközben ez teremt lehetőséget ma Magyarországon arra, hogy a fiatalok megismerhessék a munka világát, hogy a munkáltató és a munkavállaló egyaránt érintett és felelős legyen, hogy a munkából való keresete biztosítsa a jövőjét, egzisztenciájának alapját.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium a jelentés bizottsági tárgyalásakor többször hivatkozott arra, hogy az európai uniós normáknak megfelel a jelentés szerkesztése. Ezt örömmel vettük. Azt is örömmel vennénk, ha néha el is olvasnák a tartalmát, és kiderülne belőle, hogy az egyenlő esélyek elve az, ami mind a gyermekek, mind az ifjúság számára a jövő zálogát hordozza. Nem lehet, hogy egy gyermektámogatási rendszerben ne legyen minden gyerek a legértékesebb! Nem lehet az, hogy többgyermekes családokat úgy állítunk be ma a társadalom előtt, itt a parlamentben is, hogy ők, az ő gyermekeik értékesebbek, mint az egy gyermekét egyedül nevelő szülőé. Meg kell nézni... (Közbeszólásra:) Pontosan erről van szó, többet kapnak! Szeretném megkérdezni, mitől ér többet ma Magyarországon bármely gyerek?! Ha az egyenlő esélyek elvét tekintjük alapnak, akkor Magyarországon igenis minden gyerek értékes kell legyen a magyar állam számára!

A fiataloknak nemcsak a munkába állási esélyei nincsenek megjelenítve ebben a jelentésben, hanem egy nagyon fontos terület sincs benne, ami az oktatással van összefüggésben: ez pedig a munkavállalás melletti továbbtanulás, képzés lehetősége. Nem jeleníti meg ez a jelentés még felszínesen sem, hogy ma Magyarországon pontosan az Európai Unió kihívásainak megfelelő és azt felismerő generáció a munkája mellett hogyan szeretne még minőségibb tudást megszerezni, hogy piacképes maradjon. Nincs arról információnk, mennyibe kerül nekik ez az oktatás. Nincs arról információnk, hogy a munka törvénykönyvében milyen lehetőséget kapnak arra, hogy a tudáshoz hozzáférjenek. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy majd a munka törvénykönyve tárgyalásakor fogadják el azokat a javaslatokat, amelyek arról szólnak, hogy a munkáját elvégző fiatal a továbbtanulásakor kapjon kedvezményt, ami biztosítja számára, hogy a minőségi tudást megszerezze.

Az egyik legneuralgikusabb kérdés a jelentésben szerintem az, hogy magukról a gyermekekről csak mint család szerkezetében gondolkodik. Nem gondolkodik arról, hogy egy olyan esélyegyenlőség elősegítését leginkább igénylő társadalmi csoport, mint a gyermekek, akik a jogaik érvényesítésében, azok gyakorlásában korlátozva vannak, ezért közvetett érdekérvényesítési folyamatoknak vannak kitéve, és egy pozitív diszkrimináció elvét kellene érvényesíteni számukra. A támogatási rendszeren túl semmilyen vizsgálat nincs - ellentétben a miniszter úr által elmondottakkal - a gyermekszegénységről, a gyermekek életkörülményeiről. A gyermekcélú támogatások tekintetében alapos, hiszen ez a statisztikai adatbázis rendelkezésére állt a kormányzatnak.

A kormányzati ifjúságpolitikáról. Azokra a kérdésekre, hogy decentralizáció, párbeszéd és életkori elv, nem kívánok reagálni, mert ezek egyike sem igaz, és azt hiszem, ezt az érintettek ugyanúgy tudják, mint az ebben a teremben ülők. A decentralizáció csak annyiban igaz, hogy logisztikailag létrehoztak hét irodát; a kinevezés, a szakmai munka ugyanúgy egy centralizált, sőt az előző kormányzat gyakorlatával, ahol egy háromoldalú, az érintettek delegálásával és az ő döntésükkel létrejövő szakmai programok kerültek megvalósításra, a mai gyakorlat teljesen ellentétes.

A párbeszédről sajátos fogalma van a jelenlegi kormányzatnak. Különben érdekes, hogy szintén a bizottsági jelentésben konzultáció szerepel, egyetlenegy pontban nem fogalmazza meg az érdemi párbeszéd rendszerét és annak fontosságát a jelentés. Ez azért furcsa, mert a szavak mögött rejlő tartalom elárulja, hogy konzultálni lehet minden döntés és véleménynyilvánítás nélkül, az érdemi párbeszéd pedig feltételezi, hogy mindkét félnek van mondandója, és mindenki hajlamos feltételezni, hogy kompromisszum árán születhet egy jó döntés.

Az ifjúsági intézményrendszer rövid megfogalmazása számomra valahogy úgy néz ki, hogy hogyan csináljunk fából vaskarikát. 1998 után megszűnt a gyermek- és ifjúsági szervezetek kontrollja a szférájukba juttatandó támogatásokról, a párbeszédet felcserélte a konzultáció, megszűnt a "ne döntsenek rólunk nélkülünk" elve. Ma egy ilyen '90-94 közötti déja vu érzése van mindezeknek a civil szervezeteknek; akkor volt olyan, hogy az akkori kormányzat kvázi felkért NGO-kat, civil szervezeteket, és velük együtt eljátszotta azt a párbeszédrendszerét, ami legitimálta őket a civil szférában. Nem vették észre, hogy a civil szféra nem fogadókész ezekre a párbeszédekre. Végezetül megszűnt a jogalkotási törvényben előírt kötelezettsége a jelentés kapcsán a civil szervezetek irányába, hiszen nemhogy a véleményüket elmondani nincs lehetőségük, hanem érdemben a jelentéshez sem járulhatnak hozzá gondolataikkal.

Nagyon sajnálom, hogy nagyon sok téma nem is került a parlament elé, amelyeket a mai kor és a jövő generációjának kihívásai kapcsán egyszerűen kulcsfontosságúnak érzünk. Ilyen az, hogy az új nemzedék és az információs társadalom viszonya miként alakul, miként alakul az új nemzedék és a média kapcsolata, hogyan alakul a tömegsport, az amatőrsport e korosztályban, és miként értelmezhető a gyermekek szociális minimumának biztosításával kapcsolatos állami kötelezettség, hogyan alakul a gyermekszegénység, miként alakul a gyermekek nyári táborozásának segítése.

Végezetül egy rövid intermezzo: az ifjúsági és sportbizottság ülésén a bizottsági javaslat tárgyalásakor az ellenzéki képviselők egy javaslattal éltek a bizottság kormánypárti tagjai felé, hogy fogadják el azt a mondatot, ami kötelezi a mindenkori kormányt, hogy a jelentést a benyújtása előtt, a jelentés tartalmának ismeretében fogadja be és vitassa meg az érintett civil, gyermek- és ifjúsági szervezetekkel. Ezt a kormánypárti többség nem fogadta el.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

(10.40)