BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 2000. szeptember 19-én tárgyalta meg a gyermekek, a fiatalok és az ifjúság helyzetéről, az életkörülmények alakulásáról és az ezzel kapcsolatosan megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentést.

A bizottság örömmel nyugtázta, hogy a jelentés elkészült, és azt is, hogy a parlament tervei között szerepel ennek a jelentésnek a megvitatása a plenáris ülés keretében. Örültünk ennek azért, legalábbis mi, kormánypárti képviselők, hiszen tudjuk, hogy ezt a jelentést 1997-ben is elkészítették, de három bizottsági megtárgyaláson kívül más nem történt ez ügyben.

A benyújtott jelentést több minisztérium, állami szervezet és első ízben civil szervezetek is megtárgyalták és véleményezték. A benyújtott jelentés az Európai Unió tagországaiban alkalmazott tematikára épül, és a 12 fejezet szakterületenként mutatja be az ifjúság és a gyermekek helyzetét.

A benyújtott jelentés kórkép és körkép. A jelentésből megállapíthattuk azt az örvendetes fejlődést, hogy a felsőfokú tanintézetekben tanulók száma és aránya az elmúlt években dinamikusan nő. Ennek természetesen foglalkoztatáspolitikai vonatkozásai is vannak. A piacképes szakma megszerzése jelentősen csökkenti ugyanis a munkanélküliséget, növeli a pályakezdők munkába állásának esélyeit.

A foglalkoztatási bizottság is nagy jelentőségűnek tartja a fiatal pályakezdők munkába állásának esélyeit és lehetőségeit. Éppen ezért a bizottság nyílt napot szervezett a tavalyi évben, április 28-án, amelynek rendkívül nagy érdeklődést kiváltó témája azt bizonyítja, hogy nemcsak a munkavállalók és munkáltatók, hanem mindazok, akik az oktatásban is részt vesznek, sőt a fiatalok civil szervezetei is jelen voltak és a véleményüket elmondták, amelyet, úgy hiszem, a törvényhozási munkában hasznosítani fogunk.

A másik fontos összefüggés a jelentéssel kapcsolatban az, hogy fontosnak tartjuk a Széchenyi-terv elindítását és megvalósítását, amely szintén növeli a fiatalok elhelyezkedési esélyeit.

Az ifjúsági munkanélküliség területén az egyik legnagyobb gondot abban látjuk, hogy rendkívül nagy mértékű a lemorzsolódás a középfokú tanintézetekben. Ez veszélyt jelent az iskolát elhagyó fiatalok és az egész társadalom számára, hiszen képzettség, szakma nélkül kiszorulnak a munkaerőpiacról. Ennek hatása drámai lehet, mivel célpontjaivá válhatnak a kábítószer-kereskedőknek és egy olyan életformának, amely sem nekik, sem családjuknak, sem a társadalomnak nemhogy megoldást nem jelentenek, hanem önpusztító veszélyt teremtenek, amellyel szemben mindnyájunknak fel kell lépnünk. Ez a feladat összehangolt munkát igényel minden minisztériummal, civil szervezettel és természetesen a parlament frakciói között.

A jelentés a jelenlegi helyzetet vázolja fel. Az elért eredmények mellett bemutatja azokat a gondokat, amelyek jelenleg is megvannak a családok életében és a társadalomban. Ezekre közösen kell valamennyiünknek megoldást találnunk, hiszen a gyermekek nem születnek valamilyen párt tagjaként, hanem valamennyi gyermek a legfontosabb és legértékesebb közjó az egész társadalom számára. Ezért nekünk nem közömbös, hogy milyen körülmények között élnek ők és a családok.

A kormánypárti többség a benyújtott jelentést általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage