DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap évadnyitó beszédében a miniszterelnök úr az agrárgazdaság helyzetmegítélésével kapcsolatban azt javasolta, induljunk ki a valóságból, hogy tudjuk, miről beszélünk. Egyetértek: a Szocialista Párt és az Agrárszövetség-Nemzeti Agrárpárt szemszögéből nézzük tehát a tényeket!
A termelőágazatok helyzetének számbavételével egyértelműen megállapítható, hogy az agrártermelésből élő vidéki emberek a rendszerváltozás legnagyobb vesztesei. E társadalmi kör létfeltételeit markánsan behatárolta és ma is behatárolja az a tény, hogy a termelés volumene egyharmadával csökkent. Tartós jövedelemválság alakult ki, egyrészt a támogatásoknak az első kisgazda miniszter általi drasztikus csökkentése, másrészt az agrárolló 1990-1991. évi jelentős nyílása miatt. Ennél nagyobb sokkot csak a gazdálkodás jövőbeni érdekeit teljesen szem elől tévesztő földkárpótlás okozott az ágazatban az elmúlt tíz esztendőben.
A statisztikai adatok vitathatatlanul bizonyítják, hogy a kialakult válságon mind ez ideig nem sikerült úrrá lenni, a csodálatos eredmények, a minden mutatójában javuló agrárgazdaság csak egy elvakult képzelet szüleményei. Ellenkezőleg: az Orbán-Torgyán-kormány ideje alatt a gazdák létbiztonsága és jövedelme tovább csökkent, piacszabályozás helyett tűzoltás folyik, a miniszter a szabályozás elmulasztásával rendre önmaga által élesített bombákat hatástalanít. Mindez évente súlyos tízmilliárdokat emészt fel, ehhez képest az agrárdiplomáciai offenzíva ára zsebpénz. Mindemellett az agrárinnováció leple alatt több száz használhatatlan tanulmány készült, újabb százmilliók felhasználásával, melyekből a termelőknek szinte semmi haszna. Ezek haszonélvezői a pártklientúrához tartozók, akik, mint látható, nem elégszenek meg a morzsákkal, megnőtt az étvágyuk. Ha a másiknak nagyobb falat jutott, ő is követel, hiszen rövidesen vége a kánaánnak. Ha reménytelennek látja a további zsákmányszerzést, bosszúból kipakol, vagy kreál vádakat, nem tudjuk, mi az igazság.
Orbán Viktor miniszterelnök úr mindeddig hűvös mosollyal, kívülállóként szemlélte, mi történik a hitbizományba adott agráriummal. Fittyet hányt rá, hogy a saját kormányprogramjukban rögzített elvekkel ellentétes intézkedések születnek, hogy annak talaján máig nem készült középtávú fejlesztési koncepció; legalább nincs mit számon kérni a ciklus végén. Ha a pártklientúrán belüli viszonyok nem eszkalálódnak, kihúzhatták volna így a ciklus végéig, a kormányfő pedig végig asszisztál a károkozáshoz, a közpénzek elfecsérléséhez. Persze még ma is kérdés, hogy a miniszterelnök úr szembe mer-e nézni a korrupcióval, vagy a tények elkendőzése fog következni.
Hogy a gazdálkodók milyen súlyos árat fizetnek az eltékozolt évekért, a versenyképtelenség okán hányan fognak kiszorulni az egységesülő európai piacról, megbecsülni is félelmetes, de téved az, aki azt hiszi, hogy az agrárválság elhúzódása csak az agráriumban dolgozókat érinti.
(9.20)
Az elmúlt év 22 százalékos élelmiszerár-robbanása csak előszele volt a kedvezőtlen folyamatok következményeinek. Tudomásul kell venni, hogy az élelmiszerár további növelésének mértéke annak függvénye, hogy miképpen alakul a mezőgazdasági termelés hatékonysága, a termelők versenyképessége. Ez befolyásolja alapvetően a jövő folyamatait. Ezt a célt kellene szolgálni a támogatási rendszernek, de éppen az ellenkezője érhető tetten a Luca széke módjára készülő ez évi szabályozásban.
A miniszterelnök úr a tegnapi expozéjában a mezőgazdaság fő kérdésének azt tartotta, hogy kié a föld. Kétségtelen, nem mellékes kérdés, de ennél lényegesen fontosabb az, hogy meg lehet-e élni belőle. Ez az alapkérdése az agráriumnak. Úgy gondolom, ma ehhez kell megfelelő feltételeket teremteni a kormánynak, annak érdekében, hogy tényleg tudjuk, miről beszélünk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)