KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mai felszólalásomban a régmúlt idők latin bölcsességéhez fordulok, ahhoz a latin közmondáshoz, amely magyarul így hangzik: ismétlés a tudás anyja. Ezt a sok igazságot tartalmazó gondolatot a tragédiákkal és borzalmakkal teli huszadik század megváltoztatta, illetőleg deformálta. Ennek megfelelően az 1917-ben bekövetkezett bolsevista forradalom után, amikor az évszázad világméreteket öltő eszmeisége, a marxizmus gyakorlati megvalósítást kapott, a következőképpen módosult: ismétlés az agymosás alapja.
Tudjuk, hogy új fogalmak, a koncepció és ezáltal a koncepciós perek a nagynak nevezett októberi forradalom borzalmaival láttak napvilágot. Most már nagyon jól ismerjük ezeknek a koncepciós módszereknek a tudományosan kidolgozott technológiáját, amit a gonosszal szövetkezett, tudósoknak mondott pszichológusok és bölcselők valósítottak meg, igénybe véve minden modern ismeretet, ami elősegíthette pokoli munkájukat. Aki ismeri ezt, tapasztalhatta, mennyire igaz a deformálódott latin közmondás, ami korunkra jellemzően így hangzik: ismétlés az agymosás alapja. Most már tudhatjuk, hogy a vádlottakat nem hagyták aludni, az erre kiszemelt pribékek a fölriasztott alvó fülébe ismételgették azt a koncepciót, amit sulykolni kellett a teljes eszméletvesztésig, megszüntetve egyéniségét, valóságérzését és minden gondolatát, ami az igazságot jelenthette.
Azt gondolhattuk, hogy a tizenegy éve bekövetkezett rendszerváltozással ezek a koncepciós módszerek örökre megszűntek és eltűntek az életünkből. Napjainkban és a közelmúltban tapasztalnunk kell, hogy a goromba koncepciós módszerek megszűntek ugyan, azonban kifinomultabb, ravaszabb módszerek most is léteznek, ha nem is a jogrendben.
Az ember felébred reggel fél 5-kor, és érdeklik a nap legfontosabb hírei. Első benyomásként, még félálomban a következőket hallja: X. Y. képviselő - neve és pártállása kimondva - valamit fontolgat. Számítva arra, hogy a félálomban lévő nem döbben rá, hogy most nem ez a világ legfontosabb híre, az ötperces híreken belül megismétlik, teljes névvel és pártállással, hogy egy bizonyos képviselő valamit fontolgat. Az ember itt rájön, hogy jól hallotta, az a hír, és ma reggel a legfontosabbként hangzik, hogy valaki fontolgat. Döbbenten jövünk rá, hogy előrelátó szerkesztők, már a gondolat szabadságát is megkérdőjelezve fontos hírnek állítanak be valamit, amit az állandó ismétlésekkel majd csak az éjféli hírek után fogunk önmagunkban elraktározni.
(9.10)
Az erről a fontolgatásról szóló világhíradást először félóránként, majd az óránkénti hírekben agymosásszerűen ismételgetik, közbeiktatva olyan híreket, amelyekben lapértesülésekre hivatkoznak, a legtöbb esetben nem térnek ki arra, hogy az értesülések ellenőrzöttek-e, nem közlik az értesüléseket közlő lap címét, tudván, hogy egyes lapok hitelét az olvasóközönség nagy része számon tartja, így az általa meghirdetett koncepciót nem fogadná el. Ilyen hivatkozások közben bedobják egyes politikusoknak, esetleg azok hozzátartozóinak teljes nevét, beosztását, pártállását. Csodálatos, hogy az emberi jogként világviszonylatban elfogadott ártatlanság vélelmét velük szemben nem, csak a gyilkosokkal, drogterjesztőkkel, rablókkal, erőszakoskodókkal, autótolvajokkal szemben érvényesítik a kezdőbetűk megjelölésével. Továbbfolytatva az agymosás híradói módszerének tökéletesítését, amennyiben azt nem találják eléggé célravezetőnek a sokszori megismétléssel, még külön megbeszélik, beavatott műsorvezetők foglalkoztatásával, ugyancsak nem hallgatva el a politikusok neveit. Ha véletlenül a szombati napot is elérné a kevésnek ítélt ismételgetés, akkor esetleg újabb másfél órát is rádobnak a biztonság kedvéért.
Milyen érdekes: amit besulykolni akartak, az az emberekben benne marad, és esetleg csak évek múltán fog kiderülni, hogy az egész koncepció volt. Mire a médián keresztül az ember eljut az éjféli hírekig, már úgy átmosták az agyát, hogy valóságnak képzeli a koncepciót, és az igazságot talán sohasem fogja megtudni. Ilyenkor az illető vagy a hányingertől lesz rosszul, vagy ha a vele kapcsolatos koncepciót hallgatja, esetleg szívinkfartust kap, vagy nem látva más megoldást, öngyilkos lesz, és ezzel a koncepció elérte célját.
Ez ellen a módszer ellen minden jóérzésű ember minden gondolatával tiltakozik, és elvárja, hogy a XX. század borzalmai után egy valódi humánummal telített XXI. század, illetőleg harmadik évezred következzék, és még nyomában sem maradjon meg az agymosásnak az a durva és kifinomult módszere, amelyről az előbbiekben szóltam.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az FKGP és a MIÉP soraiban.)