GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A polgári kormány egyik legfontosabb célkitűzése, hogy visszaállítsa a munka becsületét. A polgári kormány éppen ezért a munkanélküliek egyre csökkenő, de még mindig számos főből álló csoportját nagyon fontos erőforrásnak tekinti, amelyet mozgósítanunk érdemes annak érdekében, hogy a gazdaság még jobb teljesítményre legyen képes.
Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a magyar gazdaság jó teljesítményével párhuzamosan a munkanélküliség is jelentős csökkenésnek indult. Ma Magyarországon a munkanélküliség alacsonyabb, mint az Európai Unió átlagában. '98 óta - több mint egy évtizedes tendencia megfordulásának eredményeképpen - a foglalkoztatottak száma is nő, és éppen ennek eredményeképpen az elmúlt három évben 250 ezer fővel nőtt a Magyarországon foglalkoztatottak száma, ebből 2000-ben 50 ezer fős növekedés volt elkönyvelhető, és éppen most innen, a parlament ülésterméből egy sajtótájékoztatót fogok tartani menni (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Tartani menni...), ahol bejelenthetjük, hogy idén januárban 35 ezer fővel kisebb a munkanélküliek létszáma, mint amennyi tavaly ilyenkor volt.
A diszkriminációval nagyon fontos foglalkoznunk. Szeretném fölhívni a képviselő úr figyelmét arra, hogy a munka törvénykönyve napirenden szerepel, csütörtökön fogjuk tárgyalni, és ennek az egyik legfontosabb pontja a diszkrimináció általános tilalma, ahol európai uniós irányelvet veszünk át. Remélem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége - az eddigiekkel ellentétben - támogatni fogja a törvényjavaslatot, tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat elfogadása a diszkriminációt teljes egészében kizárná a munkaerőpiacról. Ugyanis az európai irányelv átvételével megfordulna a bizonyítási teher, és nem a munkavállalónak kellene bizonyítania azt, hogy diszkriminációt folytat a munkáltató, hanem a munkáltatónak kellene erre vonatkozó panasz esetén diszkriminációmentes gyakorlatát bíróság előtt is bizonyítania, ami egy nagyon fontos jogi szabályozást és jelentős védettséget jelentene a diszkrimináció ellen valamennyi magyar munkavállaló számára.
Egyébként a 40 év feletti munkanélküliek száma kiugróan a Bokros-csomag elfogadását követően emelkedett, és azóta jelentős mértékben és folyamatosan csökken, különösképpen az elmúlt időszakban. Így a Bokros-csomag utáni létszámhoz képest ma 15 százalékkal, mintegy 25 ezerrel kevesebben vannak 40 év felett munka nélkül.
Egyébként ha a statisztikai adatokat megnézzük, akkor rá kell hogy jöjjünk, hogy alapvetően nem a 40 év felettiek munkanélkülisége okoz problémát, hiszen a 40 év felettiek munkanélkülisége nem haladja meg az országos átlagot, hanem sokkal inkább az 50-55 év felettiek munkanélkülisége az, ami fontos, súlyos társadalmi problémaként említhető. A 40 és a 45 év közöttiek munkanélkülisége igazán nem mondható rossznak, mi több, a 40 év felettieknek az úgynevezett foglalkoztatási aktivitása meghaladja az átlagot, ilyen értelemben tehát helyesebb lenne az 50 év fölöttiek munkanélküliségéről beszélni.
Nem helyes talán, ha csak a kor szerinti diszkriminációról beszélünk, mert jelentős a nemek szerinti diszkrimináció is, különösképpen a nők diszkriminációja, a vallás, felekezet, a nemzetiség szerinti diszkrimináció, és ne felejtkezzünk el a lakóhely szerinti diszkriminációról sem, hiszen például éppen Budapesten jelentős mértékben diszkriminálják a vidékieket, annak ellenére is, hogy a vidékről Budapestre utazás költségét a vidéki munkavállaló maga szokta vállalni, mégis a budapesti cégek elsősorban a vidékieket szokták elbocsátani, amennyiben erre szükség merül fel a cégen belül, ahogy azt egyébként sokszor tapasztalhattuk. Éppen ezért a 40 év felettiek is inkább vidéken vannak munka nélkül, mint Budapesten.
Ezeket a kérdéseket tehát egységesen kell kezelnünk, mint ahogy teszi ezt a kormány által benyújtott munka törvénykönyve is, és úgy ítélem meg, hogy általában is a diszkriminációval egységesen kell foglalkozni. Mégis, a kormány már eddig is nemcsak cselekvési programot, hanem konkrét intézkedéseket is tett az idősebb munkavállalók védelme érdekében, a Gazdasági Minisztérium támogatásával elindult egy "nemcsak a húszéveseké a világ" nevezetű program, amelyiknek a keretében kifejezetten az 50 év fölötti, magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőket segítjük munkához jutni, többek között a képviselő úr által is fölvetett számítástechnikai és nyelvi képzés keretében, személyiségfejlesztő programokkal, és hasonlóképpen a nők, az idősebb nők tartós munkanélküliségének megszüntetése érdekében is programokat indítottunk be széles egyetértésre alapozva, a társadalmi párbeszéd keretében, a szociális partnerekkel egyeztetve.
Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MDF soraiban.)