DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Nagy Sándor Képviselő Úr! Szeretnék egy félreértést eloszlatni. Ön a kormányfőnek, illetve a Fidesz elnökének tulajdonította azt a megállapítást, azt a vádat, mely szerint ők azt mondták volna, hogy az ellenzék elrontja az emberek kedvét. Ön abból indult ki, hogy ők abban a téves feltevésben vannak, hogy erre az ellenzék képes, és nem az emberek valóságos helyzete alakítja a hangulatukat.

Abban egyetértek önnel, hogy a magyar polgárok valóban képesek megítélni és eldönteni saját maguk, vajon hogyan érzik magukat a bőrükben. Az ön gondolkodásának azonban ott van a gyenge pontja, hogy az összes irányadó közvélemény-kutatás, az összes felmérés egyértelműen bizonyítja, hogy Magyarországon fordulat történt a tekintetben, hogy az emberek miképp ítélik meg a saját helyzetüket, illetve a jövendő kilátásait. Magyarország egyébként - hasonlóan a közép-kelet-európai államok többségéhez - egyre növekvő rossz kedvvel élte meg a rendszerváltozás időszakát. Hogy ennek mi volt az oka, azt most talán nem elemezném, mert meghaladja ennek a felszólalásnak a kereteit, de nyilván szerepe volt ebben a növekvő rossz kedvben annak is, hogy akik röviddel azelőtt még a szocializmus megváltó erejéről meg a vörös zászlók alatti gyönyörű masírozásról a szép jövőbe beszéltek, azok egy-két év elteltével párttitkárból nagytőkéssé vedlettek, és pozícióikat, amely politikai hatalom volt, gazdasági hatalommá mentették át - persze hogy az emberek rosszkedvűen élték meg mindezt! Nos, ebben a helyzetben azonban alapvető változás következett be a 2000. év során, és ma már az emberek bizakodva tekintenek a jövőjükbe.

Ami azt illeti, hogy ön tartott egy katalógusszerű felsorolást arról, hogy ön szerint mely területeken vétett hibákat ez a kormány, erről azt kell mondanom, hogy nem sok újat hallottunk öntől, frakcióvezető úr. Éppen három éve hallunk arról, hogy ez a kormány sem a nyugdíjasokkal, sem a mezőgazdasággal nem törődik, hogy csökkennek a családtámogatások, hogy növekszik az oktatási esélyegyenlőtlenség, és hogy még számos egyéb gond mutatkozik.

Nem kívánnám megismételni mindazt, amit a miniszterelnök úr e tekintetben elmondott, csak néhány szót arról, hogy a törvényes nyugdíjemelési mértéken felül 2001. január 1-jétől mintegy 3 százalékkal magasabb nyugdíjemelést kaptak a nyugdíjasok, illetőleg a tavalyi magasabb inflációból fakadó kompenzációt is meg fogják kapni.

Nem felel meg a valóságnak, hogy csökkentek a családtámogatások. A miniszterelnök úr számadatokkal támasztotta alá, hogy reálértékben is nőttek ezek a támogatások - természetesen nagyobb mértékben azoknál, akik egyszerre vállaltak munkát és gyermeket is. Ugyanakkor a rászoruló több százezer szegény sorsú gyermek, akik nem tehetnek arról, hogy a szüleik ilyen vagy olyan okból nem tudják igénybe venni az adókedvezményt, kiegészítő családi pótlékban részesülnek, és ennek az összege emelkedik is.

Ami az oktatási esélyegyenlőtlenséget illeti, tisztelt képviselő úr, ez az a kormány, amely megalkotta a diákhitel rendszerét, amely ez év szeptember 1-jétől pontosan azoknak a fiataloknak fogja lehetővé tenni a felsőfokú tanulmányok folytatását, akiknek az esélyeiért ön most itt szót emelt. A vidékről, a szegény sorból származó gyermekeknek vagy fiataloknak fog rengeteget jelenteni az, hogy 20 ezer forintot meghaladó havi hitelösszeghez juthatnak, amely összeget aztán a keresetükből törleszthetnek, annak fix összegében meghatározva, akár évtizedeken keresztül, hogy ne jelentsen jelentős terhet.

 

 

(16.40)

 

 

Tisztelt Képviselő Úr! Mi a nemzethez tartozónak tekintünk mindenkit, azokat is, akik nem a kormányra szavaztak. Amikor ön azt a költői kérdést teszi fel, hogy miért nem keressük a megegyezést velük, szeretném emlékeztetni arra, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakcióvezetője volt az (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), aki önt mint az MSZP frakcióvezetőjét éppen a közelmúltban egy alapvető egyeztetésre hívta meg.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage