DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lezsák képviselő úr jóvoltából volt szerencsém részt venni azon a konferencián, amely, azt kell mondom, sok szempontból szívet melengető volt. Nemcsak azért, mert technikailag kiválóan volt megszervezve, hanem azért is, mert egy olyan összefogás látszott ott kibontakozni a Tisza érdekében, amelyet, úgy gondolom, a kormánynak szükséges és méltó támogatni.
Szeretném hangsúlyozni, hogy Lezsák képviselő úrnak nincs szüksége az én támogatásomra és az én dicséretemre - már annak is örülök, ha ez nem árt neki -, ki kell jelentem azonban, hogy az ott elhangzott számos és elsősorban fiatal szakemberektől elhangzó szakvélemény, megállapítás, tényeket felsoroló, és azt kell mondanom, nagyon alaposan felsoroló összeállítás arról győzött meg, hogy a Tisza ügye folyamatosan, nemcsak az ott élők, hanem az egész ország szempontjából fontos kérdés, amelyet felszínen kell tartani. Örülök, hogy most csak két kérdést emelt ki azok közül a képviselő úr, amelyek ott elhangzottak, de két olyan kérdést, amely meggyőződésem szerint valóban mindenképpen méltó arra, hogy ezzel a kormány külön foglalkozzon.
Szükséges-e - így tenném fel a kérdést -, hogy a Tisza mentére létrejöjjön egy, a Balaton környezetét szabályozóhoz hasonló törvény? Első hallásra könnyedén azt lehetne mondani, hogy igen, szükség van rá, hiszen az előzmények ezt igazolják. A válasz azonban mégsem ilyen egyszerű, hiszen én azt gondolom, ebben az esetben a Körösök is nagyon érdekes terület lehet, a Maros-vidék is nagyon érdekes terület lehet, lehet azt mondani, hogy ezek a Tisza mellékfolyói, de például a Körös vidéke egy meglehetősen önálló egység. Szükséges-e minden ilyen egységre külön törvényt létrehozni és külön törvénnyel szabályozni az ott felmerült igényeket? Én azt gondolom, hogy ha így átgondoljuk, hogy a Maros, a Körös, a Tisza-medence, akkor eljutunk odáig, hogy ez már az egész Alföldet jelenti. És ha eljutunk addig, hogy az egész Alföldet jelenti, akkor helyben vagyunk, legalábbis ami engem illet. Nekem ugyanis az a véleményem, hogy az Alföld-programot meg kell valósítani. Az Alföldprogramot úgy kell kiteljesíteni, hogy az a Tisza völgyén belül mindazon problémákat is kezelje, amelyekre itt az elnök úr utalt.
A második fele ennek a dolognak, amely azt mondja tulajdonképpen, hogy szakszerűen kell kezelni a Tisza menti helyzetet, lényegében erről van szó, vagy egy kormánybiztos útján, vagy egy tiszai megfelelő intézmény keretén belül. Ezt is vizsgálni kell, és meg vagyok róla győződve, hogy megfelelő eredményre is kell majd jutnunk, de mérlegelni kell itt is valamit. Mind Szegeden, mind pedig Debrecenben, amelyek esetében ezt a térséget mégiscsak érintő városokról van szó - különösen Szeged esetében -, olyan háttéregyetemi, tudományos szakismeret áll rendelkezésre, amelyet nem szabad parlagon hagyni. Úgy gondolom, ha itt a Tiszával kapcsolatban tovább kívánunk lépni, akkor ezeknek az egyetemeknek a bekapcsolására szükség van, és módot kell erre találni. De szeretnék ennél azért tovább lépni.
Tárcánk úgy gondolja, és így is kíván a következőkben is eljárni, hogy a jelenlegi tiszai kormánybiztossal a legmesszebbmenőkig együttműködtünk és együtt is kívánunk működni. Van-e ennek már eredménye? Úgy gondolom, hogy igen. Az a monitoringrendszer, amely a határokon túlnyúlik, nemzetközi segédlettel is oly módon újult meg, technikailag vált használhatóbbá, az ott lévő személyzet vált sokkal inkább tudójává mindannak, amit ehhez tudni kell, amely ennek a tragédiának egyfajta pozitív hozadéka, következménye. De itt nem szabad megállni! 1986-ban Szegeden létrejött a Tiszára vonatkozóan a Tisza-konferencián egy egyezmény. Ez az eltelt időszakban meglehetősen halott volt. Ezt az egyezményt, úgy gondolom, aláírták a felek, és aztán nagyrészt elfelejtették. Mi szeretnénk most egy olyan offenzívát indítani, amely a Tiszát érintően, a Tiszával szorosan kapcsolatban lévő öt ország esetében felújítanánk mindezeket a tárgyalásokat, és egységesen próbáljuk meg kezelni a Tisza ügyét.
Én arról biztosíthatom a képviselő urat, hogy a kormány szándéka ebben az irányban egybeesik a képviselő úr elképzeléseivel, egybeesik sok szempontból a konferencián elmondottakkal, és mindazt a hasznos tudnivalót, amelyet ott megszereztünk, hasznosítani is kívánjuk.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Előző Következő