VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Engedje meg, hogy röviden reagáljak az ön által elmondottakra. Mindjárt hadd kezdjem azzal, hogy jómagam is azt tekintem a jegybank és a kormányzati gazdaságpolitika sikerének, hogy az elmúlt években a magyar gazdaság dinamikusan tudott növekedni. Ebben a növekedésben a kormány mellett ott van a jegybank munkája is, és azt gondolom, ez a munka az eredményeken keresztül önmagáért beszél.
Nyilvánvaló, hogy ebben a munkában időnként érdekellentétek vannak. A képviselő úr szólt erről; valóban, a gazdasági növekedés időnként szembekerülhet az árstabilitás követelményével. Ebben a tekintetben azonban mindenkinek világosan tisztázott hatásköre van, és amint a kormány és a jegybank között ilyenfajta véleménykülönbségek merültek fel, az elmúlt két esztendőben ezeket mindig sikerült megoldani, kompromisszumos megoldásokat találni e problémákra. Azt gondolom tehát, hogy a jegybank ebben a tekintetben mindenképpen sikeres esztendőket tudhat maga mögött.
Arra a kérdésre, hogy biztosított-e a jegybank függetlensége, azt gondolom, hogy ha átnézzük a ma hatályos törvényeket és a ma hatályos jogszabályokat, akkor egyértelmű igennel tudunk válaszolni. Nézzük meg kicsit alaposabban, hogy személyi, intézményi vagy pénzügyi tekintetben ez a függetlenség milyen módon áll meg!
Azt gondolom, hogy személyi tekintetben független a jegybank, hiszen minden döntéshozója mentes attól, hogy bármelyik politikai párt vagy más szervezet befolyásolja ezeket a döntéseket. Itt kizárólag a szakmai szempontok kerülhetnek előtérbe. A '91-ben elfogadott jegybanktörvény garantálja azt, hogy a jegybank vezetői a parlamenti, kormányzati ciklusnál hosszabb időre kerüljenek kinevezésre, ezen keresztül tehát a politika szintén nem alakíthatja a saját napi érdekének megfelelően a jegybank személyi összetételét. Itt egyébként hadd jegyezzem meg, hogy a jegybank most távozó elnöke az, aki az elmúlt tíz esztendőben először tudta kitölteni a rendelkezésére álló öt esztendőt, úgyhogy ez a kormány a maga részéről garantálta ezt a függetlenséget, ellentétben a korábbi időszakkal, amikor a jegybank elnökét sürgős távozásra kérték fel. Azt gondolom, hogy a rendelkezésünkre álló összeférhetetlenségi szabályok is garantálják ezt a fajta függetlenséget, bár ezen, azt hiszem, a készülő új jegybanktörvény nyilvánvalóan még szigoríthat is. De ma is tény és való, hogy politikai pártok tagjai, gazdasági szervezetek képviselői nem lehetnek a jegybanknak vezető tisztségviselői.
Nézzük meg ezek után azt, hogy intézményi értelemben független-e a jegybank. Én azt gondolom, hogy igen. A jogállása mindenképpen tisztázott, ezt a '91-es törvény megtette. A Magyar Nemzeti Bank az Országgyűlésnek felel. A jegybank közgyűlésén a magyar államot a pénzügyminiszter képviseli, a pénzügyminiszter azonban nem hozhat olyan döntéseket, amelyeknek kihatása van a monetáris politika alakítására. Ebben az értelemben tehát intézményi szinten is független a nemzeti jegybank.
Végül nézzük meg, hogy pénzügyi önállóság tekintetében megvan-e ez a függetlenség. Én azt gondolom, hogy igen, hiszen a jegybank működése nem függ az állami költségvetéstől. Azonban azt gondolom, hogy ezen a területen érvényesíteni kell és szükséges, hogy egy takarékos és átlátható gazdálkodás valósuljon meg a közpénzekből. Ennek értelmében a készülő új jegybanktörvényben azt a fajta megoldást szeretnénk majd javasolni a tisztelt Ház képviselői számára, ahol az Állami Számvevőszék mint az Országgyűlés legfontosabb ellenőrző szerve, a Nemzeti Banknál végezhet ellenőrzést, és megnézheti, nyomon követheti, hogy a közpénzek felhasználása hogyan és milyen módon valósul meg.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel utaltam is arra a munkára, ami ebben a félévben kerül majd a tisztelt képviselők asztalára. Ez pedig annak a jegybanktörvénynek a módosítása, amely fölött szintén eltelt tíz esztendő, és ez a tíz esztendő nagyon sok ponton szükségessé és indokolttá tesz módosításokat. Kérem tehát a tisztelt Házat, valamennyi képviselőtársamat, hogy ebben a munkában közösen vegyünk részt, és sikerüljön valóban egy olyan új jegybanktörvényt megalkotni, amely eleget tesz az európai uniós elvárásoknak, ugyanakkor megteremti azt a fajta függetlenséget, amely jól szolgálja a sikeres gazdaságpolitika végrehajtását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)