ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha megengedik, volt itt néhány olyan kérdés, illetve ügy, amely megérdemli, hogy mindannyian egy kicsit továbbgondolkodjunk felőlük.

Itt van rögtön a közélet tisztaságáról elmondott néhány gondolat. Azt hiszem, talán Szent-Iványi képviselőtársam hozakodott ezzel elő. Szinte kivétel nélkül mindennel egyetértettem, amit a helyes szándékok felől mondott, gondolom, azzal is egyetértünk, hogy elég nehéz örökséget vettünk át ebben az ügyben. (Bauer Tamás közbeszól.) Amennyiben ebben egyetértünk, akkor innen már könnyebben találjuk meg a megoldást. Azt javaslom önnek, fontolja meg, ha a közélet tisztaságáról beszélünk, akkor három irányban kezdjünk el közösen dolgozni. Az egyik, hogy továbbra is alkossuk meg azokat a szigorú szabályokat, amelyek a gazdálkodás törvényes rendjét hivatottak erősíteni (Bauer Tamás: Autópálya!), mert a korrupcióhoz az szükséges, hogy működjenek a gazdaságon kívül ellenőrizetlen pénzek. Ha ebben egyet tudunk érteni, készen állunk arra, hogy a szükséges jogszabályokat ott, ahol önök ezt helyesnek ítélik, megváltoztassuk. A kereskedelmi kamarát is kértük - a legutóbbi napokban volt egy találkozónk -, hogy a gazdasági jogszabályoknak ezeket a pontjait próbáljuk megtalálni, fedjük fel, tárjuk fel és módosítsuk őket.

A másik irány nyilván az lehet, és ebben is kérem az ön támogatását, hogy magunkon kezdjük. Javaslom önnek, hogy mégiscsak vizsgálják felül a korábbi álláspontjukat (Bauer Tamás: Megtettük '94-ben!), és álljunk ki mindannyian az átvilágító, vagyonbevallást ellenőrző bizottság színe elé, amelynek az a dolga, hogy egyszer és mindenkorra ország és világ előtt tisztázza, feddhetetlenek-e a parlamenti képviselők vagy sem. (Taps a kormánypártok soraiból.) Lássuk be, hogy nem elegendő erről a problémáról beszélni, valamit tenni is kellene! Kérem önöket, hogy vállalkozzanak egy tüdőszűrésre, és ha ez bekövetkezik, akkor talán egy vitakérdést és egy fájó gócpontot sikerül kiiktatni a közéletet egyébként mérgező témák közül.

A harmadik irány, amit szeretnék az önök figyelmébe ajánlani, hogy esetleg itt is dolgozzunk együtt, ez pedig a köztisztviselők, általában az államgépezet alsóbb szintjeinek a világa, ahol bizony vannak problémák, és ahol ideje határozottan fellépnünk; természetesen úgy, hogy megbecsüljük a köztisztviselőket, a tisztességesen és becsülettel dolgozóknak tisztességes életpálya-lehetőséget biztosítunk, de ugyanakkor nagyon komoly feltételeket is támasztunk, például teljes körű vagyonbevallási nyilatkozatkényszert és annak állandó, rendszeres, szúrópróbaszerű ellenőrzését is, kinek-kinek mi jár. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot benyújtottuk a tisztelt Ház elé.

Arra szeretném kérni a tisztelt ellenzékieket, akik a közélet tisztaságát, szerintem helyesen, fontosnak tartják, hogy mind a három irányban legyenek a segítségünkre. Szavazzák meg tehát, kérem, a köztisztviselők teljes vagyonbevallásáról, átvilágításáról, rendszeres ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatot, szavazzák meg, és jelenjenek meg a parlamenti képviselőket átvilágító bizottság előtt, és juttassák el bátran hozzánk azokat a javaslatokat, amelyek a gazdasági élet azon jogszabályait érintik, ahol némi változással eredményt lehetne elérni.

 

 

(15.30)

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy vitába szálljak azzal a véleménnyel, miszerint Magyarországon az adórendszer ne ment volna át jelentős változáson. Ha ugyanis nem ment volna át az elmúlt két esztendőben az adórendszer jelentős változáson, nem tudnánk mivel megmagyarázni azt a tényt, hogy az állami újraelosztás, az állami jövedelemelosztás mértéke igen látványosan - nemzetközi összehasonlításban is parádésan - csökkent. (Bauer Tamás: Az előző ciklusban!) 42-44 százalék között volt '98-ban és most 38 százalékon van. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.) Ez legalább 3, de egyes számítások szerint inkább 4-5 százalékos jövedelemcentralizálás-csökkenést jelent. Nagyon régen volt Magyarországon olyan korszak, amikor ezt elmondhattuk.

Nem mondom önöknek azt, hogy ezzel a munka be van fejezve, hogy ne lehetne a adórendszeren még igazítani és változtatni; ebben önöknek teljesen igazuk van. (Egy hang az MSZP soraiból: Rossz az információ.) Csak azt javaslom, hogy nézzük meg, mi az, amit érdemes folytatni, és mi az, ami már megtörtént, ezért felesleges követelni. Bevallom önnek őszintén - bár ez nem a mai beszélgetés tárgya -, hogy az állami újraelosztás mértékének a 38 százalékos szintjét - ez ügyben egyszer talán már kaptam interpellációt vagy azonnali kérdést egy fáradhatatlan képviselőjétől - egy kicsit alacsonynak is érzem. Úgy érzem, hogy Magyarországon az egészségügy, az oktatás, a kutatás és a fejlesztés talán megérdemelné, hogy az újraelosztás mértéke ne 38, hanem 1-2 százalékkal akár magasabb legyen. De azt is elfogadom, hogy nem lehet egyszerre két lovat megülni, és a gazdaság fejlesztése az előföltétele annak, hogy később többet fordíthassunk oktatásra, kutatásra, fejlesztésre, egészségügyre. Ezért jó lelkiismerettel tudtam támogatni azokat az adójogszabály-módosításokat, amelyek levitték - még egyszer mondom - valahonnan a 44 százalék magasságából 38 százalékra az újraelosztás mértékét. Csak egyet kérek öntől: ne mondja azt, hogy ez nem történt meg. És ez csak az adójogszabályok jelentős átrendezésével vált lehetségessé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mezőgazdaság ügyében is elhangzott több vélemény. Amikor önöket hallgatom a mezőgazdaságról is és az egészségügyről is, mindig az a benyomásom, hogy kétséges, tudják-e, miről beszélnek. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Moraj az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Vancsik Zoltán: Bravó! - Egy hang az MSZP padsoraiból: Ezt nem kellett volna!) Ugyanis azok, akik azt mondják a világnak egy fontos szeletére, hogy ott minden rendben van, vagy azt mondják, hogy ott minden rossz, azok csak két hibát követhetnek el; az egyiket ebből ki kell zárnunk, hogy a valóságos magyarázatot megkaphassuk: vagy nem akarják a valóságot elmondani, vagy nem tudják, mi a valóság.

Ezért Magyarország bármely ágazatára azt mondani, hogy ott minden tönkrement, összeomlott, krízisben van, tragédia fenyeget, az egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Aki jár a mindennapi életben (Herczog Edit: Aki jár!), aki látott már - Kovács elnök úr, kérem - élő parasztgazdát, aki tudja, hogy hogyan gazdálkodik (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.)..., nem mondom, hogy dolgozott, de legalább látott ilyet (Derültség a kormánypárti padsorokban.), aki ismeri a falusi világot, aki pontosan tudja, hogy egy-egy gazda költségvetésére lefordítva mit jelentett a '98., a '99. meg a 2000. esztendő (Közbekiáltások az MSZP padsoraiból.), azt kell mondanom, hogy az valószínűleg nem fogalmazna így. Azok az emberek pedig, akik ráadásul az egész országról rendelkeznek néminemű benyomásokkal, azok talán azokat a különbségeket is észreveszik, amelyek egy-egy ágazatban vagy egy-egy földrajzi területnek a teljesítményében mutatkoznak.

Én tehát azt gondolom, hogy közöttünk csak akkor lehetséges agrárügyeken az egyébként kívánatos és értelmes párbeszéd, ha mind a két fél tudomásul veszi, hogy az agrárgazdaságban igen sok teendő van, ugyanakkor vannak olyan folyamatok, amelyeket a jövőben erősíteni kell, mert helyénvaló folyamatok.

Sajnos kétségtelen, előfordulhat az előttünk álló néhány hónapban, hogy a földtulajdonlás alapvető kérdéseiben nem fogunk egyetérteni. (Bauer Tamás: Előfordulhat!) Mégis arra szeretném önöket kérni, hogy ha abban nem is értünk egyet, bár ez a mezőgazdaság legfontosabb kérdése... (Francz Rezső: Biztos?) - igen, úgy érzem, ez a legfontosabb kérdése (Közbeszólások az MSZP padsoraiból. - Derültség.) -, mégis azt gondolom, hogy próbáljunk meg a valóságos számokból, a valóságos élet tényeiből kiindulni.

Amikor az önök véleményeit szoktam hallani, egy másik gondolatom is szokott lenni. Ez igaz az egészségügyre is meg a mezőgazdaságra is; ezt a gondolatot Mikola miniszter úrtól hallottam egyszer - és helyénvalónak érzem -, aki azt mondta: nem az a baj, hogy rövid a paplan, hanem hogy keresztben van az ágyon. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretném elmondani önöknek, hogy természetesen a kormány munkája nem hibátlan. Következésképpen azt is elfogadom, hogy számos tennivalónk van még. Csak arra kérem önöket, hogy azt ne mondják, hogy mi tettük keresztbe a paplant az ágyon. Mi azon próbálkozunk, hogy úgy igazítsuk, ahogy az helyénvaló. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)

Tehát Kovács elnök úrnak is, Szent-Iványi elnök úrnak is azt szeretném mondani, hogy készen állunk értelmes párbeszédre a mezőgazdaság kérdéséről is, de csak akkor, ha önök hajlandóak az élet valóságos tényeiből kiindulni, és nem pedig pártszlogenekkel dobálózni a parlament ülésén. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Csurka István elnök úr is fölvetett néhány gondolatot, amely úgy érzem, néhány megjegyzést, illetve kiegészítést megérdemel.

Elnök úr, kérem, az adósság mértékének megállapításakor és a magyar nemzetgazdaságra gyakorolt következményeinek vizsgálatakor javaslom, tegyünk mindig különbséget aközött, hogy az állam adósságáról van-e szó, tehát amit az államháztartás visel, vagy olyan adósságról van szó, amit egyébként a magángazdaság szereplői viselnek. Mert ha ezt a különbségtételt bevezetjük, akkor olyan képet kapunk a magyar gazdaságról, amely azt mutatja, hogy a magyar államadósság csökken. Különösen ha a magyar államadósság csökkenését úgy nézem, hogy a magyar gazdaság teljesítőképességéhez, a nemzeti össztermékéhez képest milyen arányokat mutat, akkor az államadósság jelentős mértékben csökken. Ha úgy nézem, hogy közben a magángazdaság egyébként számos esetben külföldről vesz föl hitelt, akkor növekedést tapasztalhatok. Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy ezt kedvezőtlen vagy kedvező jelenségnek minősítsük.

Én nem vagyok híve - mint az előbb is hallhatta - a leegyszerűsített pártvéleményeknek, hogy ez vagy jó, vagy rossz. Nyilván számos esetben arról van szó, hogy ez jó folyamat, mert jelentős magyar cégek hozzáférnek külföldi hitelforrásokhoz. De biztosan vannak olyan vállalkozók is - ezt nem vonom kétségbe -, akik a magyar bankpiacon nem tudnak hitelhez jutni, és máshol kénytelenek hitel után kereskedni. Biztos vannak ilyenek is. Én csak azt szeretném önnek mondani, hogy önmagában a summaszám növekedése nem feltétlenül kedvezőtlen nemzetgazdasági folyamatot jelent; miközben persze elfogadom önnek azt a véleményét, hogy az állam adóssága miatt fizetendő kamatteher még továbbra is rendkívül magas - habár ennek tekintélyes része immáron nem külföldi, hanem belső államadósság.

Ami az építőipari kérdést illeti, nagyon fontos ügynek érzem, elnök úr, azért, mert önnek igaza van abban, hogy ha végre nagy nehezen, tízegynéhány esztendő vajúdása után a magyar gazdaság piacának egy-egy szeletét sikerül kicsit növekedésnek indítani, meglódítani - és most a lakáshitelrendszerrel, az otthonteremtési támogatással kétségtelenül megmozdult a pénz az otthonteremtő piacon mind az alapanyaggyártóknál, mind pedig a kivitelezőknél -, egyetértek önnel abban, hogy lehetőleg olyan állapotokat kellene előidézni, hogy ez minél több magyar vállalkozó számára hozzon valóságos eredményt. A szándékban tehát egyetértünk.

Ha ön jól megnézi az építőipart, akkor azt látja, hogy a kivitelezők esetében azért leginkább magyar cégekkel van dolgunk. Tehát a lakásokat a legtöbb helyen mégiscsak magyar vállalkozások, általában kis- és középvállalkozások építik, vagyis meggyőződésem, hogy az a lakás- és otthonteremtési program, amit elindítottunk, áttételesen kedvező a kis- és középvállalkozásoknak. Abban viszont önnek igaza van, hogy ha megnézzük az építésekhez szükséges alapanyagok piacát, ott többségében külföldi tulajdonban lévő vállalatokat találunk. Mondhatnám, így alakult történelmileg az elmúlt tíz esztendőben, de kérem öntől, fogadja el, hogy ez nem az elmúlt két évben bekövetkezett fejlemény, hanem inkább annak az örökségnek a része, amit azért jó, ha mindannyian emlékezetünkben tartunk. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Az is igaz, hogy ha ön megnézi a Széchenyiprogramot, abban találhat számos olyan javaslatot - de külön a lakásépítési, otthonteremtési támogatásoknál is -, amely azt a célt szolgálja, hogy éppen ezt az ipari, kis- és középvállalkozói, magyar kézben még meglévő vállalkozói világot is segítse, hogy az újonnan fölépülő lakásokhoz szükséges anyagokat és eszközöket már innen lehessen beszerezni.

Elnök úr, azt tudom önnek mondani, hogy egy nemzetgazdasági ágazatot elbokázni, egyetlen tollvonással külföldi beruházóknak akár tisztességes körülmények között, tisztességes árért is odaadni - néhány pillanat műve. De magyar vállalkozókat átengedett piaci szegmensen újra lehetőséghez juttatni - ehhez hosszú évek eltökélt és megfeszített munkájára van szükség. Nem tudom önnek azt ígérni, hogy mi a kialakult piaci viszonyokat egyetlen tollvonással, egyetlen esztendő alatt meg tudjuk változtatni.

 

 

(15.40)

 

 

De azt tudom önnek ígérni - és ezt kérje is rajtunk számon -, hogy minden évben minden adótörvény megalkotásakor, minden program megindításakor, minden kedvezményes hitelkonstrukció kidolgozásakor arra törekszünk, hogy lehetőleg Magyarországon azt a munkát, amit a magyarok is el tudnak végezni, azt valójában ők is végezzék el.

Nekem az a véleményem, hogy a verseny arra való, hogy leszorítsa az árat, nem pedig arra, hogy kiszorítsa a magyart a vállalkozói szférából. (Taps a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MDF soraiban.)

Arra a fölvetésére, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás az oktatásunkat vajon színvonalsüllyedésre ítéli-e vagy sem: én bizakodóbb vagyok, mint önök, mert az oktatás és a kultúra kérdése, ha már az Európai Unión belül leszünk is, nemzeti hatáskörben marad. Tehát nincs olyan európai uniós normatíva, amely a Magyarországon oktatott tanagyag tartalmára, a magyar iskolarendszer szerkezetére kötelezően alkalmazandó lenne. A magyar oktatási rendszer olyan lesz - ha Magyarország európai uniós állam lesz, akkor is -, amilyenné mi magunk tesszük.

Kérem önöket, hogy a szavazataikkal - ahogy egyébként tették az oktatási törvények tekintélyes részében - a jövőben is legyenek kedvesek támogatni a kormány előterjesztéseit.

Kovács elnök úr is fölvetett néhány olyan, elsősorban társadalompolitikai kérdést, amelyet a tisztánlátás érdekében szeretnék néhány adalékkal kiegészíteni. Először is azzal, hogy nem először tűnik föl nekem, hogy amikor az ország eredményeiről beszélünk, akkor a másik oldalról az a vélemény hangzik el, hogy a kormány a saját sikereivel büszkélkedik. Nem keverném össze a két dolgot. Szerintem egy dolog, hogy a kormány egy-egy kérdésben hogyan teljesít. Mint tudják, állunk rendelkezésükre, például az népegészségügyi offenzíva kérdésében is a miniszter úr áll rendelkezésére önnek is azonnali kérdéseknél, interpellációnál; minden szakmai kérdésben, ahol a kormány tevékenységét kell megvitatni, hát persze, állunk rendelkezésükre.

Amiről én beszélek, az nem a kormány teljesítménye, csak az is benne van. Arról beszélek, hogy körülbelül hol tart hazánk, milyen lehetőségei vannak, merre kellene haladnia a jövőben, és mit kérek önöktől annak érdekében, hogy önök segítsék Magyarországot abban, hogy sikeresen haladjon ebbe az irányba.

Ezért én általában nem sikerekről szoktam beszélni, hanem feladatokról szoktam beszélni, hogy mit kellene tennünk a következő néhány esztendőben, hogy a kitűzött célokat elérjük. Ehhez szoktam támogatást kérni, elsősorban persze a kormánypártiaktól - Bánk Attila úrnak igaza van, eddig mindig meg is kaptam, amit hálás szívvel köszönök -, de igényt tartunk, ha lehetséges, megköszönjük, örülünk, ha az ellenzék is támogat bennünket ezen célok elérésében.

Ami a családi pótlék ügyét illeti: szíven ütött az a dolog, amit arról mondott, hogy a polgári kormány különbséget tesz gyermek és gyermek között. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Ez így is van!) Amikor '98-ban megalakult a polgári kormány, nekünk azt az örökséget kellett átvennünk, hogy önök az alanyi jogon járó családi pótlékot megszüntették. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van!) Az vajon nem minősül-e úgy, hogy önök különbséget tettek gyermek és gyermek között, amikor a családi pótlékot megszüntették? (Közbeszólás balról: Rászorultsági alapon...) Azt most zárójelbe teszem, hogy vajon helyes volt-e - nem akarok belebocsátkozni a vitába - azt mondani, hogy minden olyan családban megvonjuk a családi pótlékot - ahogy önök tették -, ahol az egy főre jutó jövedelem meghaladta a 15 ezer forintot. (Bauer Tamás: 8 százalék...)

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, ezért szerintem a családi pótlék alanyi jogon való fizetése - amit visszaállítottunk - éppen abba az irányba tett lépés, hogy minden család érezze, hogy minden gyermek fontos az ország számára. Az már egy másik történet, elnök úr, kérem, hogy azért azt a körülményt sem hagyjuk figyelmen kívül, hogy ki az, aki dolgozik. Ez legalább olyan fontos. (Hosszan tartó taps a Fidesz, a Kisgazdapárt, az MDF és a MIÉP soraiban.)

A kormánynak két lehetősége volt; nehezen választottunk egyébként az ügyben, hogy melyik úton induljunk el. Technikailag, módszertani szempontból két lehetőség volt előttünk. Az egyik lehetőség az volt - sokáig gondolkodtunk ezen, a kereszténydemokraták egyébként a Fidesz parlamenti frakciójában végig emellett érveltek -, hogy csináljuk azt, hogy egy család megkeresett jövedelmét, a szülők jövedelmét úgy adóztassuk, hogy osszuk el annyi emberrel, ahányat a háztartásban eltartanak. Ennek az eredménye az lett volna, hogy két kereső szülőnél ha van három gyerek, akkor úgy kellett volna az adót fizetniük, mintha azt öten keresték volna, hiszen öt embert kell belőle eltartani. Ez volt az egyik lehetőség, csak ez rendkívül bonyolult, számos technikai kérdést vetett volna föl, és Nyugat-Európában általában visszakoztak belőle. Nem azért, mert ne lett volna igazságos, mert meggyőződésem szerint ez a legigazságosabb rendszer, hanem mert a gyakorlatban olyan bonyolult adóeljárási következményei voltak, hogy nem működött.

Ezért mi ugyanilyen hatással járó másik módszert választottunk: ez a gyermekek után járó adókedvezmény évenkénti meghatározásának a mértéke. De ma ez lényegében annyi, mintha egyébként minden ember úgy adózna, ahány embert eltart. Egy kétkeresős családban, ha van három gyerek, ma az adóteher körülbelül annyi, mintha azt a jövedelmet öten keresték volna meg, és úgy számolták volna ki az adójukat. Ezért mondja azt Bánk Attila, hogy formai szempontból ez nem minősül családi adórendszernek, de tartalmi értelemben, hatását tekintve ez bizony egy családi adórendszer.

Én ennél igazságosabb rendszert még nem tapasztaltam, nem láttam sehol a világon, és nem is nagyon tudok elgondolni. Ez egy olyan igazságos rendszer, amely a munkát, a személyes erőfeszítést, a megkeresett jövedelmet és az eltartott személyek számát egyszerre veszi figyelembe. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.) Ha ebbe az irányba van módosítási javaslatuk, szívesen vesszük.

De önnek, elnök úr, azért igaza van abban - és ezt én készséggel elfogadom -, hogy azért vannak olyan családok, ahol a gyermekek nem tehetnek arról, hogy a szülőknek nincs munkalehetőségük, ezért nem tudnak vele élni, vagy pedig nem is akarnak a lehetőséggel élni. Valóban, ezért a gyermekekre hárítani a felelősséget nem szabad. Ezért a családi pótlék alanyi jogon járó jellegét meg kell tartani, és ezért vezettük be a kiegészítő családi pótlékot. Ez azokhoz a gyermekekhez és családokhoz jut el, akiknek a szülei egyébként vagy nem tudnak, vagy nem akarnak dolgozni, vagy tudnak is, akarnak is, de a jövedelmük alacsony. Egyébként, tisztelt hölgyeim és uraim, 800 ezer gyermek részesült az elmúlt esztendőben ilyen természetű támogatásban. Ez nagyon magas szám, és arról szól, hogy még sok a teendőnk. Ezt az összeget, amit tavaly kaptak, megemeltük, a rendszert átalakítottuk, és így kiegészítő családi pótlék formájában ezek a gyermekek négyezer forintot kapnak - gyermekenként.

Azt szeretném tehát mondani, hogy a magyar kormány, miközben igazságos rendszerre törekszik, aközben a keresztény-szociális meggyőződését sem adja föl, és bizony ott, ahol lehet, ott, ahol indokolt, és ott, ahol megvan ennek a formája, szociális alapú támogatást is nagy összegben nyújt.

Én tudom és látom is, hogy önök néha legyintenek ezekre a teljesítményekre. Nem tudok önöknek mit mondani, csak azt, hogy vessék össze mindezt azzal, amit önök tettek a megelőző négy évben, és akkor láthatják a különbséget. (Taps a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MDF soraiban.)

Egyetértek a Szocialista Párt elnökével, Kovács úrral abban is, hogy a minimálbér bevezetése szükséges volt; örülök, hogy ebben egyetértünk. Sőt, én azzal is egyetértek, amit ön mondott, hogy lehetőleg a vállalkozásoknak is lehetőséget kell adni arra, hogy ez a teher ne nyomja őket halálra. Ennek érdekében számos lépést tettünk. Kérem önöket, hogy méltányolják ezeket a lépéseket, még ha nem is tartják kielégítőnek. De az a körülmény, hogy tízmillió forintig a kis- és középvállalkozók számára lehetővé tettük, hogy ha beruházásra fordítják az így keletkezett nyereségüket, tízmillió forintig ne kelljen adózniuk, attól függően, hogy társasági formában vállalkoznak-e vagy egyéni vállalkozók, ez más-más méretű jövedelmet jelent, de azért jelentős összeg.

Én örülök, ha önök úgy érzik, hogy ezt az összeget a jövőben növelni kell. Tehát úgy gondolom, hogy ez egy jó irány, ez egy jó jogi megoldás, és nagyon remélem, hogy majd a következő esztendőkben, ha a gazdaság teljesítőképessége ezt lehetővé teszi, akkor ezt a tízmilliós összeget nemcsak két évre, nemcsak három évre, hanem hosszabb távra is megadhatjuk, esetleg a mértékét is növelhetjük.

De azzal is egyetértek - legalábbis én beleértettem az elnök úr szavaiba azt is -, hogy esetleg vannak olyan vállalkozók Magyarországon, akik bár ki tudnák fizetni a minimálbért, mégis más megoldás után néznek, és itt-ott-amott elkerülik ezt a kötelezettséget: részmunkaidőssé alakítják át az olyan foglalkoztatást, amely egyébként nem részmunkaidős, és tudnék még, nem akarok tippeket adni, de van még néhány rendszer, illetve lehetőség az adórendszeren belül, ahol ki tudnak bújni a kötelezettség alól.

De én szeretném önöknek azt mondani, hogy nyitottak vagyunk arra, hogy önök azokat a konkrét ismereteket, amelyeket egyéni képviselőként szereznek, és úgy látják, hogy a munkavállalók kifejezetten sérelmezik és nehezményezik, hogy a vállalkozók úgy bújnak ki az új minimálbér kötelezettsége alól, hogy közben a munkavállalók számára előnytelen jogi formákat választanak, ha önök ezeket az információkat nekünk átadják, akkor az éppen most emiatt megerősített munkaügyi ellenőrzési rendszerben ezt szívesen fölhasználjuk. Sok önök között az egyéni kerületi képviselő, nyilván találkoznak ilyen panaszokkal.

 

 

(15.50)

 

Kérem, hogy adják át ezeket az információkat nekünk, hátha tudunk rajta segíteni - a szándékunk megvan. (Moraj az MSZP soraiban.)

Végezetül már csak egyetlen mondatot szeretnék mondani az elnök úr szavaira. Három éve hallgatok itt egy szakmai hiba felől, amely mindig, újra és újra előtűnik, csak nem éreztem olyan fontosnak, hogy szóba hozzam - de három év hosszú idő, talán most érdemes.

Az elnök úr - és többször az ellenzéki képviselők is - mindig elmondja, hogy a kormány egészpályás letámadást alkalmaz. Önök is tudják, hogy az "egészpályás letámadás" a futballból vett kifejezés. (Moraj.) Nem várható el mindenkitől, hogy pontosan ismerje ennek a játéknak a bonyolult kifejezéseit, ezért szeretném elmondani önöknek: az egészpályás letámadás egy védekezési forma ebben a labdajátékban. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban. - Gyürk András az ellenzéki képviselők felé: Innen nehéz lesz felkelni! - Kovács Kálmán a kormánypárti képviselők felé: Egészpályás letámadás nem a fociban van, hanem a kosárlabdában! - Közbeszólások.)