CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Miniszterelnök Úr! Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a megtiszteltetésben részesültem, és éltem is vele, hogy a miniszterelnök úr Vigadó-beli beszédét is végighallgattam, és össze tudom vetni a két beszédet, és meg tudom állapítani, hogy sok tekintetben azonos, noha ez rövidített beszéd volt ahhoz képest.

Azokat a tételeket röviden fogom csak érintetni, amelyekkel akkor is, most is és a jövőben is egyetértünk és egyet tudunk érteni. Ilyenek a családtámogatási rendszerbe betett pénzek és törvények, javaslatok, és ilyen az, hogy Magyarország legyen a munka, a tanulás és az előrejutás országa. Tulajdonképpen nem is ezekről akarok beszélni.

Először mindenekelőtt egy rövid kis kiigazítást szeretnék tenni. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy sok törvényt fogadtunk el több mint kétharmados arányban. Ez igaz. De hozzá kellett volna tenni, hogy ezek közül hány volt olyan teljesen jelentéktelen ratifikálás, amelyre nem is érdemes ellenzéki helyről nemet mondani, és magától értetődik, hogy ezeket a már elfogadott törvényeket, illetve megegyezéseket az Országgyűlés szinte egyhangúan ratifikálja.

Ami a leglényegesebb kifogás, tulajdonképpen azok közül kerül ki, amelyek itt nem hangzottak el, még csak érintve sem lettek. A miniszterelnök úr, nagyon helyesen, részt vett az elmúlt napokban Pozsonyban, Szlovákiában egy ünnepségen, a Slovnaft és a MOL Rt. közös rendezvényén, abból az alkalomból - Dzurinda miniszterelnök úrral együtt -, hogy a két cég igen jó kapcsolatban áll egymással, és a MOL Rt. mint magyar vállalat, terjeszkedik, és Szlovákiában is terjeszkedik. Ez nagyon szép. Kérdezem azonban, hogy a Bank of New York képviselői ott voltak-e ezen az ünnepélyen, mert 75 százalékban övék a MOL Rt. Akkor lett volna teljes ez az ünnep, ha velük együtt sikerült volna ünnepelni. Egyébként azt a tényt, hogy a miniszterelnök úr a szlovák miniszterelnökkel mint két közép-európai állam miniszterelnöke, jó kapcsolatot tart fenn, és igyekszik minden tekintetben ápolni ezeket a jó kapcsolatokat, a legteljesebb mértékben helyeseljük.

De ha már itt tartunk ezeknél a gazdasági kérdéseknél, akkor a jövőnket illetően és egyáltalán ezeknek a rendszereknek a működtetését illetően, mint a családtámogatási rendszer, mint az oktatás és a többi, vajon nem kellene-e mélyebben is elgondolkodni azon a tényen, hogy az adósságunk nem csökkent minden állítással szemben, hanem 5 milliárd euróval több, mint ami volt - egy év alatt. Ez olyan súlyos tény, amely veszélybe sodorhatja ezeket a nagyon szép terveket, többek között a Széchenyi-tervet is. Mert ha a Széchenyi-tervnek egy választás után nem lesz kifutása, nem hiszem, hogy a másik oldal is folytatni fogja.

Az államháztartás konszolidált hiánya 2000-ben 449 milliárd forint volt, 24,1 milliárddal több, mint tavaly. Erről is beszélni kellett volna, mert ezek azok a súlyos kérdések, amelyek az előző kormány és az azt megelőző, sőt még az azt megelőző kormány előtt is mindig kérdések voltak. Nem állítom azt, hogy ezekért ez a kormány az egyedüli felelős, de a viták és a felesleges egymásnak feszülések helyett ezeket a tényeket kell megoldani, vagy legalábbis kilátásba helyezni, vagy legalábbis beszélni róla, mert ezek nélkül semmilyen előremozdulás nem lehetséges.

Ami például az építőipar fejlődéséről és a lakásépítéssel kapcsolatos fejlődésről elhangzott, azok az állítások helyesek, örülünk neki, de itt is az a helyzet, hogy az építőipari teljesítmény növekedése már nem magyar növekedés. Éppen napjainkban zajlik egy igen heves csata a cementgyárak körül. Kié ez a tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt gyönyörűen helyreállított és modernizált sok cementgyár, amelyet az előző két kormány eladott? Ezeknek a haszna külföldi zsebekbe vándorol.

Ha az európai harmonizáció, amelyhez mi - mint egyes törvények vizsgálatához - hozzájárulunk, előrehalad, akkor én attól félek, hogy a miniszterelnök úr nem tud hivatkozni sokáig arra a nyugati állításra - imitt-amott elhangzó nyugati állításra -, hogy a magyar oktatás jobb, mint az európai. Mert ha harmonizálunk ezzel a gyengébb nyugat-európai oktatással, különösen akkor, ha harmonizálunk a távoli Amerika bűnrossz oktatásával, akkor nem lesz jobb.

 

(15.10)

 

Pillanatnyilag valóban jobb, és ennek én rendkívüli módon örülök, így is kell lennie. Ez tradíció itt, és ebben azoknak a munkája is benne van, akiket félretettek évtizedeken keresztül, és mégis csinálták, mégis tanítottak, mégis hozták magukkal azt a kultúrát, amit ifjúságukban, egy sokak által ostorozott rendszerben megszereztek.

Igen, mi támogatjuk a státustörvényt, szeretnénk még jobbá tenni, és örülünk, hogy a miniszterelnök úr ezt a kérdést elénk hozta. A magyar nemzet egységes, az is kell maradjon, de gondolkozni kell azon is, hogy a szórvány magyarságot hogyan mentjük meg, és hogyan tudjuk a magyarság, az összmagyarság és ezen belül a hazai magyarság megmentésére felhasználni.

Ezek egy paradigmaváltás kérdései, természetesen nem egy ilyen napirend előtti hozzászólás tárgya. Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)