BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Önök most hallották, amint a jegyző ismertette azt, hogy melyek azok a módosító javaslatok, amelyeket a kijelölt bizottság nem minősített házszabályszerűnek, köztük a Béki Gabriellával közösen benyújtott módosító javaslatunkat. Ugyanakkor hallhatták, hogy melyek azok, amelyeket támogat a kormány, közöttük Babák Mihály fideszes képviselő 21. szám alatti módosító javaslatát.

Az a probléma, hogy ugyanott javasolunk mi egyfajta módosítást egy új ponttal, mint ahol Babák képviselő úr javasol, és mindkét esetben a dohányreklámról van szó. Ha fideszes képviselő javasolja, akkor az a kormány által támogatott, házszabályszerű javaslat, ha szabad demokrata képviselő javasolja, akkor az a fideszes többség szerint nem házszabályszerű javaslat. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Tisztelt Országgyűlés! Ezt a parlamentarizmus szégyenletes megcsúfolásának tartjuk, és fenntartjuk az álláspontunkat, képviselni fogjuk az álláspontunkat, de ebből a szégyenletes szavazásból visszavonjuk a megmaradt módosító javaslatainkat, az ajánlás 6. pontjában, az ajánlás 13. pontjában és a kiegészítő ajánlás 13. pontjában lévő módosító javaslatunkat, tiltakozásul ez ellen a szégyenletes eljárás ellen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage