KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim!

"A bor férfi dolog, csendesen kell beszélni róla, leghelyesebben egy pohár bor mellett. Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek, aki tudja, hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öregember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal a pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve... Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált."

Ezt Márai Sándor "Magyar borok" című írásából idéztem.

 

(9.30)

 

A második világháború előtt a magyar borok Európában és egyben a világon is vezető szerepet töltöttek be, amit megerősít Hugh Johnson angol szakíró is egyik cikkében. Az elmúlt ötven év és az igénytelen keleti piacok a magyar borászatot tönkretették. Felnőtt ezalatt két olyan generáció, amely nem sajátíthatta el a minőségi bor készítésének fortélyait. A kis mennyiségben Nyugatra került gyenge minőségű borok az alsó polcokra kerültek.

Ezen a falon ütött rést a kilencvenes évek elején a feltámadó magyar magánborászat elsőként Villányban, majd a többi borvidéken is. Ezek a vállalkozók boraikkal szép eredményeket értek el a nemzetközi borversenyeken. Ennek köszönhetően az egy dollár/literhez képest ezek a borászok már ötszörös-tízszeres áron értékesíthetnek.

A külföldi megítélés szempontjából a családi borászatok jelentősek, mint ahogy a francia borászatot is a nagy chateau-k teljesítményei és termékei alapján ítélik meg.

A nyugati példák alapján a termékértékesítő szövetkezetek jöhetnek szóba a családi vállalkozások mellett. Ez a két forma az, amely a kibontakozás érdekében feltétlenül támogatandó. Természetesen jelen vannak privatizált formában a nagyüzemek is, amelyek zömmel tőkeerősek, szintén képesek jó minőségű bort előállítani, azonban a korábbi évtizedektől eltérően integrációra nem nagyon vállalkoznak.

A borra vonatkozóan a jövedéki szabályozás augusztus 1-jétől indult. Ez zárt rendszert teremtett, amelyben a vámhatóság az ellenőrzéseit, a bor eredetének vizsgálatát hatékonyan tudja végezni, s felderíthető lenne a szőlőt nem látott hamis borok forgalmazása, azonban úgy tűnik, hogy a jövedéki törvény megfogalmazása, paragrafusai éppen a kistermelőknek, középvállalkozásoknak jelentenek elviselhetetlen adminisztrációs terhet, pedig a hamisítások nem ebben a körben történnek. A 21/2000. számú FVM-PM együttes rendeleten kellene változtatni. A jelenlegi pincekönyv egy nagyüzemek által vezethető szakmai pincekönyv, és nem az, amire a VPOP-nek jövedéki adó beszedéséhez és a folyamat figyeléséhez szüksége lenne.

A magyar borok világhírének visszaszerzéséhez megvan minden adottságunk. Ezt a lehetőséget egy esetleges rossz szabályozással elveszíthetjük. Szeretném, ha borainkról a több mint kétszáz éve élt svéd költőhöz, Bellmanhoz hasonlóan emlékeznének meg világszerte, aki "Mit egy Bacchus-hívő kíván" című versében így ír a magyar borról: "Jajha, barátim! volna csak / Torkunk java, dézsa magyar bor!"

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból. - Dr. Kis Zoltán tapsol.)