DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): A dolog érdemére térve, a szocialista frakció az elmúlt hétórás általános vitában kifejtette azt, hogy igenis kívánja azt, hogy a képviselői jogállásról szóló törvény korszerű legyen, módosítsuk azt megfelelően, normál menetrendben átgondoltan, nem pedig propagandacélokat szolgáló félmegoldásokkal (Taps az MSZP soraiból.); olyan félmegoldásokkal, amelyek bizonyos dolgokról és fontosabb törvényekről vannak hivatva az ország közvéleményét elterelni. A Szocialista Párt képviselői nyitottak, de nem rohammunkában, nem átgondolatlanul és nem pedig módosító indítványaink figyelembevétele nélkül.

Az Országgyűlés előtt vannak a módosító indítványaink, be vannak sorolva, ha azokat érdemben vitatják, és valamit talán el is fogadnak belőle, akkor majd hajlandóak leszünk a törvény érdeméről is tárgyalni.

Még egyszer hangsúlyozni szeretném azt, hogy nem zárkózunk el, azonban a most előterjesztett törvényjavaslatot Házszabálytól való eltéréssel nem tudjuk támogatni. (Taps az MSZP soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage